2 Sámuel 1 | IBS-fordítás (Új Károli)

IBS-fordítás (Új Károli)

1 És lõn Saul halála után, mikor Dávid visszatért az Amálekiták legyõzésébõl, és Dávid két napig Siklágban idõzött: 2 Ímé a harmadik napon egy férfi jöve a táborból Saultól, és az õ ruhái megszaggatva valának, fején pedig föld vala; és a mikor Dávidhoz ért, leesék a földre, és meghajtá magát. 3 Monda pedig néki Dávid: Honnét jössz? Felele néki: Az Izráel táborából szaladék el. 4 Monda néki Dávid: Mondd meg kérlek nékem, mint lõn a dolog? Õ pedig felele: Megfutamodék a nép a harczból, és a nép közül nagy sokaság esett el, és meghalának. Sõt Saul is és Jonathán az õ fia meghalának. 5 Dávid pedig mondá az ifjúnak, ki néki [ezt] elbeszélé: Honnan tudod, hogy meghalt Saul és Jonathán az õ fia? 6 Felele az ifjú, ki a hírt hozta: Történetbõl felmenék a Gilboa hegyére, és ímé Saul az õ dárdájára támaszkodott vala, és ímé a szekerek és lovagok utólérék õtet. 7 Hátratekintvén pedig [Saul,] megláta engem és szólíta, és mondék: Ímhol [vagyok] én. 8 Monda pedig nékem: Ki [vagy] te? Felelék néki: Amálekita vagyok. 9 Akkor monda nékem: Kérlek állj mellém és ölj meg engem, mert dermedtség fogott el engem, pedig a lélek még teljesen bennem van. 10 Annakokáért [én] mellé állván, megölém õtet, mert tudtam, hogy meg nem él, miután elesett, és elhozám a koronát, mely az õ fején [vala,] és az aranypereczet, mely az õ karján [volt,] és azokat [ímé] ide hoztam az én uramnak. 11 Akkor megragadá Dávid a maga ruháit és megszaggatá, úgyszintén a többi emberek is, a kik õ vele [valának.] 12 És nagy zokogással sírának, és bõjtölének mind estvéig, Saulon és Jonathánon, az õ fián, és az Úrnak népén és Izráelnek házán, mivelhogy fegyver által hullottak el. 13 És monda Dávid az ifjúnak, a ki [ezt] elbeszélé néki: Honnét [való] [vagy] te? Felele: Egy jövevény Amálekita férfi fia vagyok. 14 Ismét monda néki Dávid: Hogy nem féltél felemelni kezedet az Úr felkentjének elvesztésére? 15 És szólíta Dávid egyet az õ szolgái közül, kinek monda: Jõjj elõ és öld meg õt. Ki általüté azt, és meghala. 16 És monda néki Dávid: A te véred [legyen] a te fejeden: mert a tennen nyelved vallása bizonyságot tesz ellened, mondván: Én öltem meg az Úrnak felkentjét. 17 És keservesen síra Dávid ilyen sírással, Saulon és Jonathánon, az õ fián, 18 És monda ([íjdal ez,] hogy megtanulják Júda fiai, mely be van írva a Jásár könyvébe): 19 Izráel! a te ékességed elesett halmaidon: miként hullottak el a hõsök! 20 Meg ne mondjátok Gáthban, ne hirdessétek Askelon utczáin, hogy ne örvendjenek a Filiszteusok leányai, és ne ujjongjanak a körülmetéletlenek leányai. 21 Gilboa hegyei, se harmat, se esõ ti reátok ne [szálljon, ]és mezõtök [ne teremjen semmi] áldozatra valót; mert ott hányatott el az erõs [vitézek] paizsa, Saulnak paizsa, mintha meg nem kenettetett volna olajjal. 22 A megöletteknek vérétõl és a hõsöknek kövérétõl Jonathán kézíve hátra nem tért, és a Saul fegyvere hiába nem járt. 23 Sault és Jonathánt, a kik egymást szerették és kedvelték míg éltek, a halál sem szakította el; a saskeselyûknél gyorsabbak és az oroszlánoknál erõsebbek valának. 24 Izráel leányai! sirassátok Sault, ki karmazsinba öltöztetett gyönyörûen, és aranynyal ékesíté fel ruhátokat. 25 Oh, hogy elhullottak a hõsök a harczban! Jonathán halmaidon esett el! 26 Sajnállak testvérem, Jonathán, kedves valál nékem nagyon, hozzám való szereteted csudálatra méltóbb volt az asszonyok szerelménél. 27 Oh, hogy elhullottak a hõsök! És elvesztek a hadi szerszámok!

English Standard Version

from Crossway

David Hears of Saul’s Death

1 After the death of Saul, when David had returned from striking down the Amalekites, David remained two days in Ziklag. (1Sám 30,17) 2 And on the third day, behold, a man came from Saul’s camp, with his clothes torn and dirt on his head. And when he came to David, he fell to the ground and paid homage. (Józs 7,6; 2Sám 4,10; 2Sám 14,4) 3 David said to him, “Where do you come from?” And he said to him, “I have escaped from the camp of Israel.” 4 And David said to him, “How did it go? Tell me.” And he answered, “The people fled from the battle, and also many of the people have fallen and are dead, and Saul and his son Jonathan are also dead.” (1Sám 4,16) 5 Then David said to the young man who told him, “How do you know that Saul and his son Jonathan are dead?” 6 And the young man who told him said, “By chance I happened to be on Mount Gilboa, and there was Saul leaning on his spear, and behold, the chariots and the horsemen were close upon him. (1Sám 31,1; 1Krón 10,1) 7 And when he looked behind him, he saw me, and called to me. And I answered, ‘Here I am.’ 8 And he said to me, ‘Who are you?’ I answered him, ‘I am an Amalekite.’ 9 And he said to me, ‘Stand beside me and kill me, for anguish has seized me, and yet my life still lingers.’ (Bír 9,54) 10 So I stood beside him and killed him, because I was sure that he could not live after he had fallen. And I took the crown that was on his head and the armlet that was on his arm, and I have brought them here to my lord.” (2Kir 11,12) 11 Then David took hold of his clothes and tore them, and so did all the men who were with him. (Józs 7,6; 2Sám 3,31; 2Sám 13,31) 12 And they mourned and wept and fasted until evening for Saul and for Jonathan his son and for the people of the Lord and for the house of Israel, because they had fallen by the sword. (2Sám 3,35) 13 And David said to the young man who told him, “Where do you come from?” And he answered, “I am the son of a sojourner, an Amalekite.” 14 David said to him, “How is it you were not afraid to put out your hand to destroy the Lord’s anointed?” (1Sám 12,3; 1Sám 24,6; 1Sám 24,10; 1Sám 26,9; 1Sám 31,4)

1Sám 12,31Sám 24,61Sám 24,101Sám 26,91Sám 31,4

15 Then David called one of the young men and said, “Go, execute him.” And he struck him down so that he died. (2Sám 4,10) 16 And David said to him, “Your blood be on your head, for your own mouth has testified against you, saying, ‘I have killed the Lord’s anointed.’” (Józs 2,19; 1Sám 12,3; 2Sám 3,29; 1Kir 2,32; 1Kir 2,37; Mt 27,25)

Józs 2,191Sám 12,32Sám 3,291Kir 2,321Kir 2,37Mt 27,25

David’s Lament for Saul and Jonathan

17 And David lamented with this lamentation over Saul and Jonathan his son, (2Sám 3,33; 2Krón 35,25) 18 and he said it^[1] should be taught to the people of Judah; behold, it is written in the Book of Jashar.^[2] He said: (Józs 10,13) 19 “Your glory, O Israel, is slain on your high places! How the mighty have fallen! (2Sám 1,25; 2Sám 1,27) 20 Tell it not in Gath, publish it not in the streets of Ashkelon, lest the daughters of the Philistines rejoice, lest the daughters of the uncircumcised exult. (2Móz 15,20; Bír 11,34; Bír 14,3; 1Sám 31,9; Ám 3,9; Mik 1,10)

2Móz 15,20Bír 11,34Bír 14,31Sám 31,9Ám 3,9Mik 1,10

21 “You mountains of Gilboa, let there be no dew or rain upon you, nor fields of offerings!^[3] For there the shield of the mighty was defiled, the shield of Saul, not anointed with oil. (1Sám 10,1; 1Sám 31,1) 22 “From the blood of the slain, from the fat of the mighty, the bow of Jonathan turned not back, and the sword of Saul returned not empty. (1Sám 18,4) 23 “Saul and Jonathan, beloved and lovely! In life and in death they were not divided; they were swifter than eagles; they were stronger than lions. (Bír 14,18; Jer 4,13; Hab 1,8) 24 “You daughters of Israel, weep over Saul, who clothed you luxuriously in scarlet, who put ornaments of gold on your apparel. (Ez 16,11) 25 “How the mighty have fallen in the midst of the battle! “Jonathan lies slain on your high places. (2Sám 1,19) 26 I am distressed for you, my brother Jonathan; very pleasant have you been to me; your love to me was extraordinary, surpassing the love of women. (1Sám 18,1; 1Sám 18,3) 27 “How the mighty have fallen, and the weapons of war perished!” (2Sám 1,25)