2 Mózes 16 | IBS-fordítás (Új Károli)

IBS-fordítás (Új Károli)

1 És elindulának Élimbõl és érkezék Izráel fiainak egész gyülekezete a Szin pusztájába, mely Élim között és Sinai között van, a második hónapnak tizenötödik napján, Égyiptom földérõl való kijövetelök után. 2 És zúgolódék Izráel fiainak egész gyülekezete Mózes és Áron ellen a pusztában. 3 S mondának nékik Izráel fiai: Bár megholtunk volna az Úr keze által Égyiptom földén, a mikor a húsos fazék mellett ülünk vala, a mikor jól lakhatunk vala kenyérrel; mert azért hoztatok ki minket ebbe a pusztába, hogy mind e sokaságot éhséggel öljétek meg. 4 És monda az Úr Mózesnek: Ímé én esõképen bocsátok néktek kenyeret az égbõl; menjen ki azért a nép és szedjen naponként arra a napra valót, hogy megkísértsem: akar-é az én törvényem szerint járni, vagy nem? 5 A hatodik napon pedig úgy lesz, hogy mikor elkészítik a mit bevisznek, az kétannyi lesz, mint a mennyit naponként szedegettek. 6 És monda Mózes és Áron Izráel minden fiainak: Estve megtudjátok, hogy az Úr hozott ki titeket Égyiptom földérõl; 7 Reggel pedig meglátjátok az Úr dicsõségét; mert meghallotta a ti zúgolódástokat az Úr ellen. De mik vagyunk mi, hogy mi ellenünk zúgolódtok? 8 És monda Mózes: Estve húst ád az Úr ennetek, reggel pedig kenyeret, hogy jól lakjatok; mert hallotta az Úr a ti zúgolódástokat, melylyel ellene zúgolódtatok. De mik vagyunk mi? Nem mi ellenünk van a ti zúgolódástok, hanem az Úr ellen. 9 Áronnak pedig monda Mózes: Mondd meg az Izráel fiai egész gyülekezetének: Járuljatok az Úr elé; mert meghallotta a ti zúgolódástokat. 10 És lõn, mikor beszéle Áron az Izráel fiai egész gyülekezetének, a puszta felé fordulának, és ímé az Úr dicsõsége megjelenék a felhõben. 11 És szóla az Úr Mózesnek, mondván: 12 Hallottam az Izráel fiainak zúgolódását, szólj nékik mondván: Estennen húst esztek, reggel pedig kenyérrel laktok jól és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr a ti Istentek. 13 És lõn, hogy estve fürjek jövének fel és ellepék a tábort, reggel pedig harmatszállás lõn a tábor körûl. 14 Mikor pedig a harmatszállás megszûnék, ímé a pusztának színén apró gömbölyegek valának, aprók mint a dara a földön. 15 A mint megláták az Izráel fiai, mondának egymásnak: Mán ez! mert nem tudják vala mi az. Mózes pedig monda nékik: Ez az a kenyér, melyet az Úr adott néktek eledelül. 16 Az Úr parancsolata pedig ez: Szedjen abból kiki a mennyit megehetik; fejenként egy ómert, a hozzátok tartozók száma szerint szedjen kiki azok részére, a kik az õ sátorában vannak. 17 És aképen cselekedének az Izráel fiai és szedének ki többet, ki kevesebbet. 18 Azután megmérik vala ómerrel, és annak a ki többet szedett, nem vala fölöslege, és annak, a ki kevesebbet szedett, nem vala fogyatkozása: kiki annyit szedett, a mennyit megehetik vala. 19 Azt is mondá nékik Mózes: Senki ne hagyjon abból reggelre. 20 De nem hallgatának Mózesre, mert némelyek hagyának abból reggelre; és megférgesedék s megbüszhödék. Mózes pedig megharagudék reájok. 21 Szedék pedig azt reggelenként, kiki a mennyit megehetik vala, mert ha a nap felmelegedett, elolvad vala. 22 A hatodik napon pedig két annyi kenyeret szednek vala, két ómerrel egyre-egyre. Eljövének pedig a gyülekezet fejedelmei mindnyájan és tudtára adták azt Mózesnek. 23 Õ pedig monda nékik: Ez az, a mit az Úr mondott: A holnap nyugalom napja, az Úrnak szentelt szombat; a mit sütni akartok, süssétek meg, és a mit fõzni akartok, fõzzétek meg; a mi pedig megmarad, azt mind tegyétek el magatoknak reggelre. 24 És eltevék azt reggelre, a szerint a mint Mózes parancsolta vala, és nem büszhödék meg s féreg sem vala benne. 25 És monda Mózes: Ma egyétek azt meg, mert ma az Úrnak szombatja van; ma nem találjátok azt a mezõn. 26 Hat napon szedjétek azt, de a hetedik napon szombat van, akkor nem lesz. 27 És lõn hetednapon: kimenének a nép közül, hogy szedjenek, de nem találának. 28 És monda az Úr Mózesnek: Meddig nem akarjátok megtartani az én parancsolataimat és törvényeimet? 29 Lássátok meg! az Úr adta néktek a szombatot; azért ád õ néktek hatodnapon két napra való kenyeret. Maradjatok veszteg, kiki a maga helyén; senki se menjen ki az õ helyébõl a hetedik napon. 30 És nyugoszik vala a nép a hetedik napon. 31 Az Izráel háza pedig Mánnak nevezé azt; olyan vala az mint a kóriándrom magva, fehér; és íze, mint a mézes pogácsáé. 32 És monda Mózes: Ezt parancsolja az Úr: Egy teljes ómernyit tartsatok meg abból maradékaitok számára, hogy lássák a kenyeret, a mellyel éltettelek titeket a pusztában, mikor kihoztalak titeket Égyiptom földérõl. 33 Áronnak pedig monda Mózes: Végy egy edényt és tégy bele egy teljes ómer Mánt és tedd azt az Úr eleibe, hogy megtartassék maradékaitok számára. 34 A mint parancsolta vala az Úr Mózesnek, eltevé azt Áron a bizonyságtétel ládája elé, hogy megtartassék. 35 Az Izráel fiai pedig negyven esztendõn át evék a Mánt, míg lakó földre jutának; Mánt evének mind addig, míg a Kanaán földének határához jutának. 36 Az ómer pedig az éfának tizedrésze.

English Standard Version

from Crossway

Bread from Heaven

1 They set out from Elim, and all the congregation of the people of Israel came to the wilderness of Sin, which is between Elim and Sinai, on the fifteenth day of the second month after they had departed from the land of Egypt. (4Móz 33,10) 2 And the whole congregation of the people of Israel grumbled against Moses and Aaron in the wilderness, (2Móz 15,24; 2Móz 17,3; 1Kor 10,10) 3 and the people of Israel said to them, “Would that we had died by the hand of the Lord in the land of Egypt, when we sat by the meat pots and ate bread to the full, for you have brought us out into this wilderness to kill this whole assembly with hunger.” (4Móz 11,4; 4Móz 20,3) 4 Then the Lord said to Moses, “Behold, I am about to rain bread from heaven for you, and the people shall go out and gather a day’s portion every day, that I may test them, whether they will walk in my law or not. (2Móz 15,25; Neh 9,15; Zsolt 78,24; Zsolt 105,40; Jn 6,31; 1Kor 10,3)

2Móz 15,25Neh 9,15Zsolt 78,24Zsolt 105,40Jn 6,311Kor 10,3

5 On the sixth day, when they prepare what they bring in, it will be twice as much as they gather daily.” (2Móz 16,22) 6 So Moses and Aaron said to all the people of Israel, “At evening you shall know that it was the Lord who brought you out of the land of Egypt, (2Móz 6,7; 2Móz 16,12; 4Móz 16,28) 7 and in the morning you shall see the glory of the Lord, because he has heard your grumbling against the Lord. For what are we, that you grumble against us?” (2Móz 13,21; 2Móz 14,24; 2Móz 40,34; 4Móz 16,11; 4Móz 16,19; 1Kir 8,10)

2Móz 13,212Móz 14,242Móz 40,344Móz 16,114Móz 16,191Kir 8,10

8 And Moses said, “When the Lord gives you in the evening meat to eat and in the morning bread to the full, because the Lord has heard your grumbling that you grumble against him—what are we? Your grumbling is not against us but against the Lord.” (2Móz 16,7; 4Móz 14,27; 1Sám 8,7; Lk 10,16; Róm 13,2)

2Móz 16,74Móz 14,271Sám 8,7Lk 10,16Róm 13,2

9 Then Moses said to Aaron, “Say to the whole congregation of the people of Israel, ‘Come near before the Lord, for he has heard your grumbling.’” (2Móz 4,14; 4Móz 16,16) 10 And as soon as Aaron spoke to the whole congregation of the people of Israel, they looked toward the wilderness, and behold, the glory of the Lord appeared in the cloud. (2Móz 16,7) 11 And the Lord said to Moses, 12 “I have heard the grumbling of the people of Israel. Say to them, ‘At twilight you shall eat meat, and in the morning you shall be filled with bread. Then you shall know that I am the Lord your God.’” (2Móz 16,6; 2Móz 16,7; 2Móz 16,8) 13 In the evening quail came up and covered the camp, and in the morning dew lay around the camp. (4Móz 11,9; 4Móz 11,31; Zsolt 78,27; Zsolt 105,40)

4Móz 11,94Móz 11,31Zsolt 78,27Zsolt 105,40

14 And when the dew had gone up, there was on the face of the wilderness a fine, flake-like thing, fine as frost on the ground. 15 When the people of Israel saw it, they said to one another, “What is it?”^[1] For they did not know what it was. And Moses said to them, “It is the bread that the Lord has given you to eat. (2Móz 16,4; 2Móz 16,31; 5Móz 8,3) 16 This is what the Lord has commanded: ‘Gather of it, each one of you, as much as he can eat. You shall each take an omer,^[2] according to the number of the persons that each of you has in his tent.’” (2Móz 16,36) 17 And the people of Israel did so. They gathered, some more, some less. 18 But when they measured it with an omer, whoever gathered much had nothing left over, and whoever gathered little had no lack. Each of them gathered as much as he could eat. (2Kor 8,15) 19 And Moses said to them, “Let no one leave any of it over till the morning.” 20 But they did not listen to Moses. Some left part of it till the morning, and it bred worms and stank. And Moses was angry with them. (2Móz 16,24) 21 Morning by morning they gathered it, each as much as he could eat; but when the sun grew hot, it melted. 22 On the sixth day they gathered twice as much bread, two omers each. And when all the leaders of the congregation came and told Moses, (2Móz 16,5) 23 he said to them, “This is what the Lord has commanded: ‘Tomorrow is a day of solemn rest, a holy Sabbath to the Lord; bake what you will bake and boil what you will boil, and all that is left over lay aside to be kept till the morning.’” (1Móz 2,3; 2Móz 20,8; 2Móz 31,14; 2Móz 35,2; 3Móz 23,3)

1Móz 2,32Móz 20,82Móz 31,142Móz 35,23Móz 23,3

24 So they laid it aside till the morning, as Moses commanded them, and it did not stink, and there were no worms in it. (2Móz 16,20) 25 Moses said, “Eat it today, for today is a Sabbath to the Lord; today you will not find it in the field. (2Móz 16,23) 26 Six days you shall gather it, but on the seventh day, which is a Sabbath, there will be none.” 27 On the seventh day some of the people went out to gather, but they found none. 28 And the Lord said to Moses, “How long will you refuse to keep my commandments and my laws? (Zsolt 78,10; Ez 20,13) 29 See! The Lord has given you the Sabbath; therefore on the sixth day he gives you bread for two days. Remain each of you in his place; let no one go out of his place on the seventh day.” 30 So the people rested on the seventh day. (Lk 23,56) 31 Now the house of Israel called its name manna. It was like coriander seed, white, and the taste of it was like wafers made with honey. (2Móz 16,15; 4Móz 11,7) 32 Moses said, “This is what the Lord has commanded: ‘Let an omer of it be kept throughout your generations, so that they may see the bread with which I fed you in the wilderness, when I brought you out of the land of Egypt.’” 33 And Moses said to Aaron, “Take a jar, and put an omer of manna in it, and place it before the Lord to be kept throughout your generations.” (Zsid 9,4) 34 As the Lord commanded Moses, so Aaron placed it before the testimony to be kept. (2Móz 25,16; 2Móz 25,21; 2Móz 26,33; 2Móz 27,21; 2Móz 30,6; 2Móz 30,26; 2Móz 30,36; 2Móz 40,21)

2Móz 25,162Móz 25,212Móz 26,332Móz 27,212Móz 30,62Móz 30,262Móz 30,362Móz 40,21

35 The people of Israel ate the manna forty years, till they came to a habitable land. They ate the manna till they came to the border of the land of Canaan. (5Móz 8,2; Józs 5,12; Neh 9,20) 36 (An omer is the tenth part of an ephah.)^[3] (3Móz 5,11; 3Móz 6,20)