1 És szóla az Úr Mózesnek, mondván:2 Szólj az Izráel fiainak, hogy forduljanak vissza és üssenek tábort Pi- Hahiróth elõtt, Migdol között és a tenger között, Baál-Czefón elõtt; ezzel átellenben üssetek tábort a tenger mellett.3 Majd azt gondolja a Faraó az Izráel fiai felõl: Eltévelyedtek ezek e földön; körülfogta õket a puszta.4 Én pedig megkeményítem a Faraó szívét, és ûzõbe veszi õket, hogy megdicsõíttessem a Faraó által és minden õ serege által és megtudják az Égyiptombeliek, hogy én vagyok az Úr. És úgy cselekedének.5 És hírül vivék az égyiptomi királynak, hogy elfutott a nép, és megváltozék a Faraónak és az õ szolgáinak szíve a nép iránt és mondának: Mit cselekedtünk, hogy elbocsátottuk Izráelt a mi szolgálatunkból!6 Befogata tehát szekerébe és maga mellé vevé az õ népét.7 És võn hatszáz válogatott szekeret és Égyiptom minden egyéb szekerét és hárman-hárman valának mindeniken.8 És megkeményíté az Úr a Faraónak, az égyiptomi királynak szivét, hogy ûzõbe vegye az Izráel fiait; Izráel fiai pedig mennek vala nagy hatalommal.9 És az Égyiptombeliek utánok nyomulának és elérék õket a tenger mellett, a hol táboroznak vala, a Faraónak minden lova, szekere, meg lovasai és serege Pi-Hahiróth mellett, Baál-Czefón elõtt.10 A mint közeledék a Faraó, Izráel fiai felemelék szemeiket, és ímé az Égyiptombeliek nyomukban vannak. És nagyon megfélemlének s az Úrhoz kiáltának az Izráel fiai.11 És mondának Mózesnek: Hát nincsenek-é Égyiptomban sírok, hogy ide a pusztába hoztál minket meghalni? Mit cselekedél velünk, hogy kihoztál minket Égyiptomból?12 Nem ez volt-é a szó, a mit szóltunk vala hozzád Égyiptomban, mondván: Hagyj békét nékünk, hadd szolgáljunk az Égyiptombelieknek, mert jobb volt volna szolgálnunk az Égyiptombelieknek, hogynem mint a pusztában halnunk meg.13 Mózes pedig monda a népnek: Ne féljetek, megálljatok! és nézzétek az Úr szabadítását, a melyet ma cselekszik veletek; mert a mely Égyiptombelieket ma láttok, azokat soha többé nem látjátok.14 Az Úr hadakozik ti érettetek; ti pedig veszteg legyetek.15 És monda az Úr Mózesnek: Mit kiáltasz hozzám? Szólj Izráel fiainak, hogy induljanak el.16 Te pedig emeld fel a te pálczádat és nyújtsd ki kezedet a tengerre és válaszd azt kétfelé, hogy Izráel fiai szárazon menjenek át a tenger közepén.17 Én pedig ímé megkeményítem az Égyiptombeliek szívét, hogy bemenjenek utánok, és megdicsõíttetem a Faraó által és az õ egész serege által, szekerei és lovasai által.18 És megtudják az Égyiptombeliek, hogy én vagyok az Úr, ha majd megdicsõíttetem a Faraó által, az õ szekerei és lovasai által.19 Elindula azért az Istennek Angyala, a ki jár vala az Izráel tábora elõtt, és méne mögéjök; a felhõoszlop is elindula elõlök s mögéjök álla.20 És oda méne az Égyiptombeliek tábora és az Izráel tábora közé; így lõn a felhõ és a setétség: az éjszakát pedig megvilágosítja vala. És egész éjszaka nem közelítettek egymáshoz.21 És kinyújtá Mózes az õ kezét a tengerre, az Úr pedig egész éjjel erõs keleti széllel hajtá a tengert és szárazzá tevé a tengert, és kétfelé válának a vizek.22 És szárazon menének az Izráel fiai a tenger közepébe, a vizek pedig kõfal gyanánt valának nékik jobbkezök és balkezök felõl.23 Az Égyiptombeliek pedig utánok nyomulának és bemenének a Faraó minden lovai, szekerei és lovasai a tenger közepébe.24 És lõn hajnalkor, rátekinte az Úr az Égyiptombeliek táborára a tûz- és felhõ-oszlopból és megzavará az Égyiptombeliek táborát.25 És megállítá szekereik kerekeit és nehezen vonszoltatá azokat. És mondának az Égyiptombeliek: Fussunk az Izráel elõl, mert az Úr hadakozik érettök Égyiptom ellen.26 És szóla az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet a tengerre, hogy a vizek térjenek vissza az Égyiptombeliekre, az õ szekereikre s lovasaikra.27 És kinyújtá Mózes az õ kezét a tengerre, és reggel felé visszatére a tenger az õ elébbi állapotjára; az Égyiptombeliek pedig eleibe futnak vala, és az Úr beleveszté az égyiptomiakat a tenger közepébe.28 Visszatérének tehát a vizek és elboríták a szekereket és a lovasokat, a Faraónak minden seregét, melyek utánok bementek vala a tengerbe; egy sem marada meg közülök.29 De Izráel fiai szárazon menének át a tenger közepén; a vizek pedig kõfal gyanánt valának nékik jobb- és balkezök felõl.30 És megszabadítá az Úr azon a napon Izráelt az Égyiptombeliek kezébõl; és látá Izráel a megholt Égyiptombelieket a tenger partján.31 És látá Izráel azt a nagy dolgot, a melyet cselekedék az Úr Égyiptomban: félé azért a nép az Urat és hívének az Úrnak és Mózesnek, az õ szolgájának.
1Then the Lord said to Moses,2“Tell the people of Israel to turn back and encamp in front of Pi-hahiroth, between Migdol and the sea, in front of Baal-zephon; you shall encamp facing it, by the sea. (2Móz 13,18; 2Móz 13,20; 4Móz 33,7; Jer 44,1)3For Pharaoh will say of the people of Israel, ‘They are wandering in the land; the wilderness has shut them in.’4And I will harden Pharaoh’s heart, and he will pursue them, and I will get glory over Pharaoh and all his host, and the Egyptians shall know that I am the Lord.” And they did so. (2Móz 4,21; 2Móz 7,5; 2Móz 9,16; Róm 9,17; Róm 9,22)5When the king of Egypt was told that the people had fled, the mind of Pharaoh and his servants was changed toward the people, and they said, “What is this we have done, that we have let Israel go from serving us?” (Zsolt 105,25)6So he made ready his chariot and took his army with him,7and took six hundred chosen chariots and all the other chariots of Egypt with officers over all of them. (2Móz 15,4; Ézs 31,1)8And the Lord hardened the heart of Pharaoh king of Egypt, and he pursued the people of Israel while the people of Israel were going out defiantly. (2Móz 3,19; 2Móz 6,1; 2Móz 13,3; 2Móz 13,9; 2Móz 13,16; 2Móz 14,4; 4Móz 33,3; 5Móz 26,8; ApCsel 13,17)9The Egyptians pursued them, all Pharaoh’s horses and chariots and his horsemen and his army, and overtook them encamped at the sea, by Pi-hahiroth, in front of Baal-zephon. (2Móz 14,2; 2Móz 15,9; Józs 24,6)10When Pharaoh drew near, the people of Israel lifted up their eyes, and behold, the Egyptians were marching after them, and they feared greatly. And the people of Israel cried out to the Lord. (Józs 24,7; Neh 9,9)11They said to Moses, “Is it because there are no graves in Egypt that you have taken us away to die in the wilderness? What have you done to us in bringing us out of Egypt? (2Móz 13,17; Zsolt 106,7)12Is not this what we said to you in Egypt: ‘Leave us alone that we may serve the Egyptians’? For it would have been better for us to serve the Egyptians than to die in the wilderness.” (2Móz 5,21; 2Móz 6,9)13And Moses said to the people, “Fear not, stand firm, and see the salvation of the Lord, which he will work for you today. For the Egyptians whom you see today, you shall never see again. (2Móz 14,30; 2Krón 20,15; 2Krón 20,17; Ézs 41,10; Ézs 41,13)14The Lord will fight for you, and you have only to be silent.” (2Móz 14,25; 5Móz 1,30; 5Móz 3,22; 5Móz 20,4; Józs 10,14; Józs 10,42; Józs 23,3; 2Krón 20,15; 2Krón 20,29; Neh 4,20; Ézs 30,15)15The Lord said to Moses, “Why do you cry to me? Tell the people of Israel to go forward.16Lift up your staff, and stretch out your hand over the sea and divide it, that the people of Israel may go through the sea on dry ground. (2Móz 7,19)17And I will harden the hearts of the Egyptians so that they shall go in after them, and I will get glory over Pharaoh and all his host, his chariots, and his horsemen. (2Móz 14,4; 2Móz 14,8)18And the Egyptians shall know that I am the Lord, when I have gotten glory over Pharaoh, his chariots, and his horsemen.” (2Móz 7,5; 2Móz 14,17)19Then the angel of God who was going before the host of Israel moved and went behind them, and the pillar of cloud moved from before them and stood behind them, (2Móz 13,21; 2Móz 23,20; 2Móz 32,34; 4Móz 20,16; Ézs 63,9)20coming between the host of Egypt and the host of Israel. And there was the cloud and the darkness. And it lit up the night[1] without one coming near the other all night.21Then Moses stretched out his hand over the sea, and the Lord drove the sea back by a strong east wind all night and made the sea dry land, and the waters were divided. (2Móz 14,16; 2Móz 15,8; 2Móz 15,10; Józs 3,16; Józs 4,23; Neh 9,11; Zsolt 66,6; Zsolt 74,13; Zsolt 78,13; Zsolt 106,9; Zsolt 114,3; Ézs 10,26; Ézs 11,15; Ézs 51,10; Ézs 63,12)22And the people of Israel went into the midst of the sea on dry ground, the waters being a wall to them on their right hand and on their left. (2Móz 14,29; 2Móz 15,19; 4Móz 33,8; Zsolt 66,6; Zsolt 77,19; Zsolt 78,13; Ézs 63,13; Hab 3,10; 1Kor 10,1; Zsid 11,29)23The Egyptians pursued and went in after them into the midst of the sea, all Pharaoh’s horses, his chariots, and his horsemen.24And in the morning watch the Lord in the pillar of fire and of cloud looked down on the Egyptian forces and threw the Egyptian forces into a panic,25clogging[2] their chariot wheels so that they drove heavily. And the Egyptians said, “Let us flee from before Israel, for the Lord fights for them against the Egyptians.” (2Móz 14,14)26Then the Lord said to Moses, “Stretch out your hand over the sea, that the water may come back upon the Egyptians, upon their chariots, and upon their horsemen.” (2Móz 14,16; 2Móz 14,21)27So Moses stretched out his hand over the sea, and the sea returned to its normal course when the morning appeared. And as the Egyptians fled into it, the Lord threw[3] the Egyptians into the midst of the sea. (2Móz 14,21; 2Móz 15,1; 2Móz 15,7; 5Móz 11,4; Józs 4,18; Zsolt 78,53; Zsid 11,29)28The waters returned and covered the chariots and the horsemen; of all the host of Pharaoh that had followed them into the sea, not one of them remained. (Zsolt 106,11; Hab 3,8)29But the people of Israel walked on dry ground through the sea, the waters being a wall to them on their right hand and on their left. (2Móz 14,22)30Thus the Lord saved Israel that day from the hand of the Egyptians, and Israel saw the Egyptians dead on the seashore. (Zsolt 106,8; Zsolt 106,10)31Israel saw the great power that the Lord used against the Egyptians, so the people feared the Lord, and they believed in the Lord and in his servant Moses. (2Móz 14,13; Zsolt 92,9; Zsolt 106,12; Jn 2,11; Jn 11,45)