1 Jób pedig felele, és monda:2 Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba!3 Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim.4 Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem.5 Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bõg-é az ökör az õ abrakja mellett?6 Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek?7 Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér!8 Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek;9 És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem!10 Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét.11 Micsoda az én erõm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtõztessem magam?!12 Kövek ereje-é az én erõm, avagy az én testem aczélból van-é?13 Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tõlem?!14 A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét.15 Atyámfiai hûtlenül elhagytak mint a patak, a mint túláradnak medrükön a patakok.16 A melyek szennyesek a jégtõl, a melyekben [olvadt] hó hömpölyög;17 Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hõség miatt fenékig száradnak.18 Letérnek útjokról a vándorok; felmennek a sivatagba [utánok] és elvesznek.19 Nézegetnek utánok Téma vándorai; Sébának utasai bennök reménykednek.20 Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak.21 Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek.22 Hát mondtam-é: adjatok nékem [valamit,] és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem?23 Szabadítsatok ki engem az ellenség kezébõl, és a hatalmasok kezébõl vegyetek ki engem?24 Tanítsatok meg és én elnémulok, s a miben tévedek, értessétek meg velem.25 Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok?26 Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai!27 Még az árvának is néki esnétek, és [sírt] ásnátok a ti barátotoknak is?!28 Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom?29 Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll.30 Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot?