Zsolt 104 | IBS-fordítás (Új Károli)

IBS-fordítás (Új Károli)

1 Áldjad én lelkem az Urat! Uram én Istenem, nagy vagy te igen, ékességet és fenséget öltöztél magadra! 2 A ki körülvette magát világossággal, mint egy öltözettel, és kiterjesztette az egeket, mint egy kárpitot; 3 A ki vizeken építi fel az õ palotáját, a felhõket rendeli az õ szekerévé, jár a szeleknek szárnyain; 4 A ki a szeleket teszi követeivé, a lángoló tüzet szolgáivá. 5 Õ fundálta a földet az õ oszlopain, nem mozdul az meg soha örökké. 6 Vízáradattal, mint egy ruhával borítottad be azt, a hegyek felett is vizek állottak vala. 7 Egy kiáltásodtól eloszlának, és mennydörgésednek szavától szétriadának. 8 Hegyek emelkedének fel és völgyek szállának alá arra a helyre, a melyet fundáltál nékik. 9 Határt vetettél, a melyet át nem hágnak, nem térnek vissza a földnek elborítására. 10 A ki elbocsátja a forrásokat a völgyekbe, hogy folydogáljanak a hegyek között; 11 Megitassák a mezõnek minden állatát; a vadszamarak is megoltsák szomjúságukat. 12 Mellettök lakoznak az égnek madarai, az ágak közül hangicsálnak. 13 A ki megöntözi a hegyeket az õ palotájából; a te munkáidnak gyümölcsébõl megelégíttetik a föld. 14 A ki füvet sarjaszt a barmoknak és növényeket az embereknek hasznára, hogy eledelt vegyenek a földbõl, 15 És bort, a mely megvidámítja a halandónak szívét, fényesebbé teszi az orczát az olajnál; és kenyeret, a mely megerõsíti a halandónak szívét. 16 Megelégíttetnek az Úrnak fái, a Libánonnak czédrusai, a melyeket plántált; 17 A melyeken madarak fészkelnek: az eszterág, a melynek a cziprusok a háza. 18 A magas hegyek a vadkecskéknek, a sziklák hörcsögöknek menedéke. 19 Teremtett holdat ünnepeknek mutatására; a napot, a mely lenyugovását tudja. 20 Szerzett setétséget, hogy éjszaka legyen, a melyben szétjárjanak a mezõnek összes vadai; 21 Az oroszlánkölykök, a melyek ordítanak a prédáért, sürgetvén Istentõl eledelöket. 22 Ha felkél a nap, elrejtõznek és hajlékaikban heverésznek; 23 Az ember munkájára megy ki, és az õ dolgára mind estvéig. 24 Mily számtalanok a te mûveid, Uram! Mindazokat bölcsen alkottad meg, és betelt a föld a te gazdagságoddal. 25 Ez a nagy és széles tenger! Itt vannak benne a megszámlálhatatlan csúszók; apró állatok nagyokkal együtt. 26 Amott gályák járnak [s] czethal, a melyet azért formáltál, hogy játszadozzék benne. 27 Mindazok te reád néznek, hogy megadjad eledelüket alkalmas idõben. 28 Adsz nékik [és] õk takarnak; megnyitod kezedet, és megtelnek a te jóvoltoddal. 29 Elfordítod orczádat, megháborodnak; elveszed a lelköket, kimulnak és porrá lesznek újra. 30 Kibocsátod a te lelkedet, megújulnak, és újjá teszed a földnek színét. 31 Legyen az Úrnak dicsõség örökké; örvendezzen az Úr az õ teremtményeiben; 32 A ki, ha rátekint e földre, megrendül az; megilleti a hegyeket, és füstölögnek azok. 33 Éneklek az Úrnak egész életemben; zengedezek az én Istenemnek, a míg vagyok! 34 Legyen kedves néki az én rebegésem; örvendezem én az Úrban; 35 Veszszenek el a bûnösök a földrõl, és a hitetlenek ne legyenek többé! Áldjad én lelkem az Urat; dicsérjétek az Urat!

Lutherbibel 2017

a Deutsche Bibelgesellschaft

Lob des Schöpfers

1 Lobe den HERRN, meine Seele! HERR, mein Gott, du bist sehr groß; in Hoheit und Pracht bist du gekleidet. 2 Licht ist dein Kleid, das du anhast. Du breitest den Himmel aus wie ein Zelt; 3 du baust deine Gemächer über den Wassern. Du fährst auf den Wolken wie auf einem Wagen und kommst daher auf den Fittichen des Windes, (1Móz 1,6; Zsolt 18,10) 4 der du machst Winde zu deinen Boten und Feuerflammen zu deinen Dienern; (Zsid 1,7) 5 der du das Erdreich gegründet hast auf festen Boden, dass es nicht wankt immer und ewiglich. (Mt 24,35; Jel 21,1) 6 Die Flut der Tiefe deckte es wie ein Kleid, und die Wasser standen über den Bergen, 7 aber vor deinem Schelten flohen sie, vor deinem Donner fuhren sie dahin. 8 Sie stiegen hoch empor auf die Berge und sanken herunter in die Täler zum Ort, den du ihnen gegründet hast. 9 Du hast eine Grenze gesetzt, darüber kommen sie nicht und dürfen nicht wieder das Erdreich bedecken. (Jób 38,8; Péld 8,29) 10 Du lässest Brunnen quellen in den Tälern, dass sie zwischen den Bergen dahinfließen, 11 dass alle Tiere des Feldes trinken und die Wildesel ihren Durst löschen. 12 Darüber sitzen die Vögel des Himmels und singen in den Zweigen. 13 Du tränkst die Berge von oben her, du machst das Land voll Früchte, die du schaffest.^[1] 14 Du lässest Gras wachsen für das Vieh und Saat zu Nutz den Menschen, dass du Brot aus der Erde hervorbringst, 15 dass der Wein erfreue des Menschen Herz und sein Antlitz glänze vom Öl und das Brot des Menschen Herz stärke. 16 Die Bäume des HERRN stehen voll Saft, die Zedern des Libanon, die er gepflanzt hat. 17 Dort nisten die Vögel, und die Störche wohnen in den Wipfeln. 18 Die hohen Berge geben dem Steinbock Zuflucht und die Felsklüfte dem Klippdachs. 19 Du hast den Mond gemacht, das Jahr danach zu teilen; die Sonne weiß ihren Niedergang. (Zsolt 74,16) 20 Du machst Finsternis, dass es Nacht wird; da regen sich alle Tiere des Waldes, 21 die jungen Löwen, die da brüllen nach Raub und ihre Speise fordern von Gott. 22 Wenn aber die Sonne aufgeht, heben sie sich davon und legen sich in ihre Höhlen. 23 Dann geht der Mensch hinaus an seine Arbeit und an sein Werk bis an den Abend. 24 HERR, wie sind deine Werke so groß und viel! Du hast sie alle weise geordnet, und die Erde ist voll deiner Güter. (1Móz 1,31) 25 Da ist das Meer, das so groß und weit ist, da wimmelt’s ohne Zahl, große und kleine Tiere. 26 Dort ziehen Schiffe dahin; da ist der Leviatan, den du gemacht hast, damit zu spielen. 27 Es wartet alles auf dich, dass du ihnen Speise gebest zu seiner Zeit. (Zsolt 145,15) 28 Wenn du ihnen gibst, so sammeln sie; wenn du deine Hand auftust, so werden sie mit Gutem gesättigt. 29 Verbirgst du dein Angesicht, so erschrecken sie; nimmst du weg ihren Odem, so vergehen sie und werden wieder Staub. (1Móz 3,19) 30 Du sendest aus deinen Odem, so werden sie geschaffen, und du machst neu das Antlitz der Erde. 31 Die Herrlichkeit des HERRN bleibe ewiglich, der HERR freue sich seiner Werke! 32 Er schaut die Erde an, so bebt sie; er rührt die Berge an, so rauchen sie. 33 Ich will dem HERRN singen mein Leben lang und meinen Gott loben, solange ich bin. 34 Mein Reden möge ihm wohlgefallen. Ich freue mich des HERRN. 35 Die Sünder sollen ein Ende nehmen auf Erden / und die Gottlosen nicht mehr sein. Lobe den HERRN, meine Seele! Halleluja!