1 Akkor összegyûjté Salamon az Izráel véneit és a nemzetségeknek minden fejeit, az Izráel fiai atyjaiknak fejedelmeit Salamon királyhoz Jeruzsálembe, hogy az Úr szövetségének ládáját felvigyék a Dávid városából, mely a Sion.2 És felgyûlének Salamon királyhoz az Izráel minden férfiai az Ethánim havában, az ünnepen; ez a hetedik hónap.3 Mikor pedig eljöttek mindnyájan az Izráel vénei: felvevék a papok a ládát,4 És felvivék az Úr ládáját, a gyülekezetnek sátorát, és mind a szent edényeket, melyek valának a sátorban, és felvivék azokat a papok és a Léviták.5 És Salamon király és az Izráel egész gyülekezete, a mely õ hozzá gyûlt, [megyen vala] õ vele a láda elõtt, áldozván juhokkal és ökrökkel, melyek meg sem számláltathatnának, sem pedig meg nem irattathatnának a sokaság miatt.6 És bevivék a papok az Úr szövetségének ládáját az õ helyére a ház belsõ részébe, a szentek-szentjébe, a Kérubok szárnyai alá.7 Mert a Kérubok kiterjesztik vala szárnyaikat a láda helye felett, és befedik vala a Kérubok a ládát és annak rúdjait felülrõl.8 És a rudak olyan hosszúak voltak, hogy azok vége látható volt a szenthelyen a szentek-szentjének elsõ része felõl; azonban kivül nem voltak láthatók; és ott vannak mind e mai napig.9 És nem volt egyéb a ládában, mint csak a két kõtábla, a melyeket Mózes a Hórebnél helyezett bele, mikor az Úr szövetséget kötött az Izráel fiaival, mikor kijövének Égyiptom földébõl.10 Mikor pedig kijöttek a papok a szenthelybõl: köd tölté be az Úrnak házát,11 Úgy, hogy meg sem állhattak a papok az õ szolgálatjokban a köd miatt; mert az Úr dicsõsége töltötte vala be az Úrnak házát.12 Akkor monda Salamon: Az Úr mondotta, hogy õ lakoznék ködben.13 Építve építettem házat néked lakásul; helyet, a hol örökké lakjál.14 Azután megfordult a király, és megáldá Izráel egész gyülekezetét és az Izráel egész gyülekezete felállott.15 És monda: Áldott legyen az Úr, Izráelnek Istene, a ki szólott az õ szája által Dávidnak, az én atyámnak; és azt az õ hatalmasságával beteljesítette, mondván:16 Attól a naptól fogva, a melyen kihoztam az én népemet, az Izráelt Égyiptomból, soha nem választottam egyetlen várost sem az Izráel minden nemzetségei közül, hogy ott nékem házat építenének, a melyben lenne az én nevem; hanem csak Dávidot választottam, hogy õ legyen az én népem, Izráel felett.17 És ámbár az én atyám, Dávid már elvégezte volt, hogy õ épít házat az Úrnak, Izráel Istene nevének;18 De az Úr azt mondá Dávidnak, az én atyámnak: Azt, hogy arra gondoltál, hogy az én nevemnek házat építs, jól cselekedted, hogy szívedben ezt végezted;19 Mégis nem te építesz házat nékem, hanem a te fiad, a ki a te ágyékodból származik, az épít házat az én nevemnek.20 És beteljesíté az Úr az õ beszédét, a melyet szólott; mert felkelék az én atyám, Dávid helyett, és ülék az Izráel királyi székibe, a miképen megmondotta vala az Úr, és megépítém a házat az Úr, Izráel Istene nevének.21 És helyet szerzettem ott a ládának, a melyben az Úrnak szövetsége vagyon, a melyet szerzett a mi atyáinkkal, mikor kihozta õket Égyiptom földébõl.22 És oda állott Salamon az Úr oltára elé, az Izráel egész gyülekezetével szembe, és felemelé kezeit az ég felé,23 És monda: Uram, Izráel Istene! nincsen hozzád hasonló Isten, sem az égben ott fenn, sem a földön itt alant, a ki megtartod a szövetséget és az irgalmasságot a te szolgáidnak, a kik te elõtted teljes szívvel járnak;24 A ki megtartottad azt, a mit a te szolgádnak, Dávidnak, az én atyámnak szólottál; mert magad szólottál néki, és a te hatalmaddal beteljesítetted, a mint e mai napon [megtetszik.25 Most azért Uram, Izráel Istene, tartsd meg, a mit a te szolgádnak, Dávidnak, az én atyámnak igértél, ezt mondván: A te [magodból] [való] férfiú el nem fogy én elõttem, a ki az Izráel királyi székibe üljön; csakhogy a te fiaid õrizzék meg az õ útjokat, hogy én elõttem járjanak, a mint te én elõttem jártál.26 Most teljesítsd be, Izráel Istene, a te szavaidat, a melyeket szólottál a te szolgádnak, Dávidnak, az én atyámnak.27 Vajjon gondolható-é, hogy lakozhatnék az Isten a földön? Ímé az ég, és az egeknek egei be nem foghatnak téged; mennyivel kevésbbé e ház, a melyet én építettem.28 De tekints a te szolgád imádságára és könyörgésére, óh Uram, én Istenem, hogy meghalljad a dicséretet és az imádságot, a melylyel a te szolgád könyörög elõtted e mai napon;29 Hogy a te szemeid e házra nézzenek éjjel és nappal, e helyre, a mely felõl azt mondottad: Ott lészen az én nevem; hallgasd meg ez imádságot, a melylyel könyörög a te szolgád e helyen.30 És hallgasd meg a te szolgádnak és a te népednek, az Izráelnek könyörgését, a kik imádkozándanak e helyen; hallgasd meg lakhelyedbõl, a mennyekbõl, és meghallgatván légy kegyelmes!31 Mikor vétkezéndik valaki felebarátja ellen, és esküre köteleztetik, hogy megesküdjék és õ ide jõ, megesküszik az oltár elõtt ebben a házban:32 Te hallgasd meg a mennyekbõl, és vidd véghez, és tégy igazat a te szolgáid között, kárhoztatván az istentelent, hogy fején teljék a mit keresett; és megigazítván az igazat, megfizetvén néki az õ igazsága szerint.33 Mikor megverettetik a te néped, az Izráel, az õ ellenségeitõl, mivel ellened vétkeztek, és hozzád megtéréndenek, és vallást teéndenek a te nevedrõl, és néked imádkozándanak és könyörgéndenek e házban:34 Te hallgasd meg a mennyekbõl, és bocsásd meg az Izráelnek, a te népednek vétkét; és hozd vissza õket arra a földre, a melyet adtál az õ atyáiknak.35 Mikor berekesztetik az ég, és nem lészen esõ, mert ellened vétkeztek; és imádkozándanak e helyen, és vallást teéndenek a te nevedrõl, és megtéréndenek az õ bûnökbõl, mert te szorongatod õket:36 Te hallgasd meg õket a mennyekbõl, és légy kegyelmes a te szolgáidnak és az Izráelnek, a te népednek vétke iránt, tanítsd meg õket a jó útra, a melyen járjanak; és adj esõt a te földedre, a melyet örökségül adtál a te népednek.37 Éhség ha lesz e földön, ha döghalál, aszály, ragya, sáska, cserebogár; ha ellenség szállja meg kapuit; vagy más csapás és nyavalya jövénd reájok:38 A ki akkor könyörög és imádkozik, legyen az bárki; vagy a te egész néped, az Izráel, ha elismeri kiki az õ szívére [mért] csapást, és kiterjeszténdi kezeit e ház felé:39 Te hallgasd meg a mennyekbõl, a te lakhelyedbõl és légy kegyelmes, és cselekedd azt, hogy kinek-kinek fizess az õ útai szerint, a mint megismerted az õ szívét, mert egyedül csak te ismered minden embernek szívét.40 Hogy féljenek téged mind éltig, míg e földnek színén lakoznak, a melyet adtál a mi atyáinknak.41 Sõt még az idegen is, a ki nem a te néped, az Izráel közül való, ha eljövénd messze földrõl a te nevedért;42 (Mert meghallják a te nagyságos nevedet és a te hatalmas kezedet és kinyújtott karodat), és eljövén imádkozánd e házban:43 Te hallgasd meg a mennyekbõl, a te lakhelyedbõl, és add meg az idegennek mindazt, a miért könyörög néked, hogy mind az egész földön való népek megismerjék a te nevedet, és féljenek úgy téged, miképen a te néped az Izráel; és ismerjék meg, hogy a te nevedrõl neveztetik ez a ház, a melyet én építettem.44 Ha a te néped hadba megy ki az õ ellensége ellen, az úton, a melyen te küldöd el, és imádkozándik az Úrhoz, [fordulván] az úton e város felé, a melyet te magadnak választottál és e ház felé, a melyet építettem a te nevednek:45 Hallgasd meg a mennyekbõl az õ imádságokat és könyörgésöket, és szerezz nékik igazságot.46 Ha te ellened vétkezéndenek, - mert nincsen ember, a ki ne vétkeznék - és megharagudván reájok, ellenség kezébe adándod, és fogva elviéndik õket azok, a kiktõl megfogattak, az ellenségnek földére, messze vagy közel;47 És eszökre térnek a földön, melyre fogva vitettek, és megtérvén könyörgenek néked azoknak földökön, a kiktõl fogva elvitettek, mondván: Vétkeztünk, hamisan és istentelenül cselekedtünk!48 És megtéréndenek te hozzád teljes szívökbõl és lelkökbõl, az õ ellenségöknek földében, a kik õket fogva elvitték, és imádkozándanak hozzád az õ földöknek útja felé [fordulva,] a melyet adtál az õ atyáiknak, [és] e város felé, a melyet magadnak választottál, és e ház felé, a melyet a te nevednek építettem:49 Hallgasd meg a mennyekbõl, a te lakhelyedbõl az õ imádságokat és könyörgésöket, és szerezz nékik igazságot;50 És légy kegyelmes a te néped iránt, a kik ellened vétkezéndenek, és minden bûneik iránt, a melyekkel ellened vétkeztek; és szerezz kedvességet nékik azok elõtt, a kik õket fogva tartják, hogy könyörüljenek rajtok;51 Mert õk a te néped és örökséged, a kiket kihoztál Égyiptomból, a vaskemencze közepébõl,52 Hogy a te szemeid nézzenek a te szolgádnak imádságára és a te népednek az Izráelnek könyörgésére; meghallgatván õket mindenkor, mikor téged segítségül hívnak.53 Mert te különválasztottad õket magadnak örökségül a földnek minden népei közül; a miképen megmondottad volt Mózes, a te szolgád által, mikor kihoztad a mi atyáinkat Égyiptomból, Uram Isten!54 És mikor elvégezte Salamon az Úr elõtt való minden imádságát és könyörgését, felkele az Úr oltára elõl, és megszünék az õ térdein való állástól, és kezeinek az égbe felemelésétõl.55 És felállván megáldá az Izráel egész gyülekezetét, felszóval ezt mondván:56 Áldott legyen az Úr, a ki nyugodalmat adott az õ népének, az Izráelnek, minden õ beszéde szerint, csak egy beszéde is hiábavaló nem volt minden õ jó beszédei közül, a melyeket szólott Mózes, az õ szolgája által.57 Az Úr, a mi Istenünk, legyen velünk, a miképen volt a mi atyáinkkal, ne hagyjon el minket, el se távozzék tõlünk,58 Hanem hajtsa magához a mi szívünket, hogy járjunk minden õ útaiban, és õrizzük meg az õ parancsolatit, rendeléseit és végzésit, a melyeket a mi atyáinknak parancsolt.59 És ezek a szavak, a melyekkel imádkoztam az Úr elõtt, legyenek jelen az Úr elõtt a mi Istenünk elõtt éjjel és nappal, hogy ítéletet tegyen az õ szolgájának és az õ népének, az Izráelnek, minden idõben,60 Hogy megismerjék a földön minden népek, hogy [csak] az Úr az Isten, és hogy õ kívülötte nincsen [más.61 És a ti szívetek legyen tökéletes az Úrhoz, a mi Istenünkhöz, hogy járjatok az õ rendeléseiben, és õrizzétek meg az õ parancsolatit, miképen e mai napon.62 És a király és az egész Izráel õ vele, áldozatokat áldozának az Úr elõtt.63 És Salamon áldozék hálaadó áldozatul, a melyet áldozék az Úrnak: huszonkétezer ökröt, százhúszezer juhot. És e képen szentelék fel az Úr házát a király és az Izráel minden fiai.64 Ugyanazon napon szentelé fel a király a középsõ pitvart, mely az Úrnak háza elõtt vala; mert ott szerze egészen égõáldozatokat, ételáldozatokat és hálaáldozatok kövéreit. Mert a rézoltár, mely az Úr elõtt állott, kisebb volt, mintsem reá fért volna az égõáldozat, az ételáldozat és a hálaáldozatok kövére.65 És Salamon ünnepet szerze ebben az idõben, és vele együtt az egész Izráel; egy nagy gyûlést Hámát határától fogva Égyiptom határáig, az Úr elõtt, a mi Istenünk elõtt, hét napig és újra hét napig, [azaz] tizennégy napig.66 És a nyolczadik napon elbocsátá a népet. És áldák a királyt, és elmenének az õ hajlékaikba örömmel és víg szívvel, mindama jók felett, a melyeket cselekedett az Úr az õ szolgájával, Dáviddal, és az Izráellel, az õ népével.
1Da versammelte der König Salomo zu sich die Ältesten in Israel, alle Häupter der Stämme und Obersten der Sippen in Israel nach Jerusalem, um die Lade des Bundes des HERRN heraufzubringen aus der Stadt Davids, das ist Zion. (2Krón 5,2)2Und es versammelten sich beim König Salomo alle Männer Israels am Fest im Monat Etanim, das ist der siebente Monat.3Und als alle Ältesten Israels kamen, hoben die Priester die Lade des HERRN auf (2Krón 5,4)4und brachten sie hinauf, dazu die Stiftshütte und alles Gerät des Heiligtums, das in der Stiftshütte war. Das taten die Priester und Leviten.5Und der König Salomo und die ganze Gemeinde Israel, die sich bei ihm versammelt hatte, ging mit ihm vor der Lade her und opferte Schafe und Rinder, so viel, dass man sie wegen ihrer Menge nicht zählen noch berechnen konnte. (2Sám 6,13)6So brachten die Priester die Lade des Bundes des HERRN an ihren Platz in den innersten Raum des Hauses, in das Allerheiligste, unter die Flügel der Cherubim. (2Sám 6,17; 1Kir 6,27)7Denn die Cherubim breiteten die Flügel aus an dem Ort, wo die Lade stand, und bedeckten die Lade und ihre Stangen von oben her.8Und die Stangen waren so lang, dass ihre Enden gesehen wurden im Heiligtum vor dem Allerheiligsten; aber von außen sah man sie nicht. Und dort sind sie bis auf diesen Tag. (2Móz 25,13)9Und es war nichts in der Lade als nur die zwei steinernen Tafeln, die Mose hineingelegt hatte am Horeb, als der HERR mit den Israeliten einen Bund schloss, nachdem sie aus Ägyptenland gezogen waren. (2Móz 25,21; 5Móz 10,5)10Als aber die Priester aus dem Heiligtum gingen, erfüllte die Wolke das Haus des HERRN, (2Móz 40,34; Ez 10,4)11sodass die Priester nicht zum Dienst hinzutreten konnten wegen der Wolke; denn die Herrlichkeit des HERRN erfüllte das Haus des HERRN.12Da sprach Salomo: Die Sonne hat der HERR an den Himmel gestellt.[1] Er hat aber gesagt, er wolle im Dunkel wohnen. (2Móz 20,21; Zsolt 97,2)13So habe ich nun ein erhabenes Haus gebaut dir zur Wohnung, eine Stätte, dass du ewiglich da wohnest. (Zsolt 132,13)14Und der König wandte sein Angesicht und segnete die ganze Gemeinde Israel, und die ganze Gemeinde Israel stand.15Und er sprach: Gelobt sei der HERR, der Gott Israels, der durch seinen Mund meinem Vater David zugesagt und es durch seine Hand erfüllt hat und gesagt:16Von dem Tage an, als ich mein Volk Israel aus Ägypten führte, hab ich keine Stadt erwählt unter irgendeinem Stamm Israels, dass mir ein Haus gebaut würde, damit mein Name da wäre. David aber habe ich erwählt, dass er über mein Volk Israel Herr sein sollte. (2Sám 7,5)17Mein Vater David hatte es zwar im Sinn, dem Namen des HERRN, des Gottes Israels, ein Haus zu bauen, (1Krón 28,2)18aber der HERR sprach zu meinem Vater David: Dass du im Sinn hast, meinem Namen ein Haus zu bauen, daran hast du wohlgetan, dass du dir das vornahmst.19Doch nicht du sollst das Haus bauen, sondern dein Sohn, der dir geboren wird, der soll meinem Namen ein Haus bauen. (1Krón 22,10)20Und der HERR hat sein Wort wahr gemacht, das er gegeben hat; denn ich bin zur Macht gekommen an meines Vaters David statt und sitze auf dem Thron Israels, wie der HERR zugesagt hat, und habe gebaut ein Haus dem Namen des HERRN, des Gottes Israels,21und habe dort eine Stätte zugerichtet der Lade, in der die Tafeln des Bundes sind, den der HERR geschlossen hat mit unsern Vätern, als er sie aus Ägyptenland führte.22Und Salomo trat vor den Altar des HERRN angesichts der ganzen Gemeinde Israel und breitete seine Hände aus gen Himmel23und sprach: HERR, Gott Israels, es ist kein Gott weder droben im Himmel noch unten auf Erden dir gleich, der du hältst den Bund und die Barmherzigkeit deinen Knechten, die vor dir wandeln von ganzem Herzen; (5Móz 4,39)24der du gehalten hast deinem Knecht, meinem Vater David, was du ihm zugesagt hast. Mit deinem Mund hast du es geredet, und mit deiner Hand hast du es erfüllt, wie es offenbar ist an diesem Tage.25Nun, HERR, Gott Israels, halt deinem Knecht, meinem Vater David, was du ihm zugesagt hast: Es soll dir nicht fehlen an einem Mann, der vor mir steht, der da sitzt auf dem Thron Israels, wenn nur deine Söhne auf ihren Weg achthaben, dass sie vor mir wandeln, wie du vor mir gewandelt bist. (1Kir 2,4)26Nun, Gott Israels, lass dein Wort wahr werden, das du deinem Knecht, meinem Vater David, zugesagt hast.27Denn sollte Gott wirklich auf Erden wohnen? Siehe, der Himmel und aller Himmel Himmel können dich nicht fassen – wie sollte es dann dies Haus tun, das ich gebaut habe? (Ézs 66,1; ApCsel 17,24)28Wende dich aber zum Gebet deines Knechts und zu seinem Flehen, HERR, mein Gott, auf dass du hörst das Flehen und Gebet deines Knechts heute vor dir:29Lass deine Augen offen stehen über diesem Hause Nacht und Tag, über der Stätte, von der du gesagt hast: Da soll mein Name sein. Du wollest hören das Gebet, das dein Knecht an dieser Stätte betet, (2Móz 20,24; 5Móz 12,5; 2Krón 6,20; Zak 12,4)30und wollest erhören das Flehen deines Knechts und deines Volkes Israel, wenn sie hier bitten werden an dieser Stätte; und wenn du es hörst in deiner Wohnung, im Himmel, wollest du gnädig sein.31Wenn jemand an seinem Nächsten sündigt und dieser ihm einen Fluch auferlegt, sich selbst zu verfluchen, und er kommt und spricht den Fluch aus vor deinem Altar in diesem Hause,32so wollest du hören im Himmel und Recht schaffen deinen Knechten, dass du den Frevler als Frevler erkennen und sein Tun auf sein Haupt kommen lässt, den aber, der im Recht ist, gerecht sprichst und ihm gibst nach seiner Gerechtigkeit.33Wenn dein Volk Israel vor dem Feind geschlagen wird, weil sie an dir gesündigt haben, und sie bekehren sich dann zu dir und bekennen deinen Namen und beten und flehen zu dir in diesem Hause,34so wollest du hören im Himmel und die Sünde deines Volkes Israel vergeben und sie zurückbringen in das Land, das du ihren Vätern gegeben hast.35Wenn der Himmel verschlossen wird, dass es nicht regnet, weil sie an dir gesündigt haben, und sie beten dann zu dieser Stätte hin und bekennen deinen Namen und bekehren sich von ihren Sünden, weil du sie demütigst, (1Kir 17,1; Hag 1,10; Zak 14,17)36so wollest du hören im Himmel und vergeben die Sünde deiner Knechte und deines Volkes Israel, dass du ihnen den guten Weg weist, auf dem sie wandeln sollen, und regnen lässt auf das Land, das du deinem Volk zum Erbe gegeben hast.37Wenn eine Hungersnot oder Pest oder Dürre oder Getreidebrand oder Heuschrecken oder Raupen im Lande sein werden oder sein Feind im Lande seine Städte belagert oder irgendeine Plage oder Krankheit da ist – (5Móz 28,21; 5Móz 28,38; 5Móz 28,42)38wer dann bittet und fleht, es sei jeder Mensch oder dein ganzes Volk Israel, die da ihre Plage spüren, jeder in seinem Herzen, und breiten ihre Hände aus zu diesem Hause,39so wollest du hören im Himmel, an dem Ort, wo du wohnst, und gnädig sein und schaffen, dass du jedem gibst, wie er gewandelt ist, wie du sein Herz erkennst – denn du allein kennst das Herz aller Menschenkinder –, (1Sám 16,7; Zsolt 139,1)40auf dass sie dich fürchten allezeit, solange sie in dem Lande leben, das du unsern Vätern gegeben hast. (5Móz 12,1)41Auch wenn ein Fremder, der nicht von deinem Volk Israel ist, aus fernem Lande kommt um deines Namens willen – (Ézs 56,3)42denn sie werden hören von deinem großen Namen und von deiner mächtigen Hand und von deinem ausgereckten Arm –, wenn er kommt, um zu diesem Hause hin zu beten, (2Kir 17,36)43so wollest du hören im Himmel, an dem Ort, wo du wohnst, und alles tun, worum der Fremde dich anruft, auf dass alle Völker auf Erden deinen Namen erkennen, damit auch sie dich fürchten wie dein Volk Israel, und dass sie innewerden, dass dein Name über diesem Hause genannt ist, das ich gebaut habe.44Wenn dein Volk auszieht in den Krieg gegen seine Feinde auf dem Weg, den du sie senden wirst, und sie beten werden zum HERRN nach der Stadt hin, die du erwählt hast, und nach dem Hause hin, das ich deinem Namen gebaut habe,45so wollest du ihr Gebet und Flehen hören im Himmel und ihnen Recht schaffen.46Wenn sie an dir sündigen werden – denn es gibt keinen Menschen, der nicht sündigt – und du zürnst ihnen und gibst sie dahin vor ihren Feinden, dass sie sie gefangen führen in das Land der Feinde, fern oder nahe, (Zsolt 14,3; Róm 3,23)47und sie nehmen sich’s zu Herzen im Lande, in dem sie gefangen sind, und bekehren sich und flehen zu dir im Lande ihrer Gefangenschaft und sprechen: Wir haben gesündigt und übel getan und sind gottlos gewesen, (Neh 9,33; Dán 9,5)48und bekehren sich zu dir von ganzem Herzen und von ganzer Seele im Lande ihrer Feinde, die sie weggeführt haben, und beten zu dir nach ihrem Lande hin, das du ihren Vätern gegeben hast, nach der Stadt hin, die du erwählt hast, und nach dem Hause hin, das ich deinem Namen gebaut habe: (Dán 6,11)49so wollest du ihr Gebet und Flehen hören im Himmel, an dem Ort, wo du wohnst, und ihnen Recht schaffen50und wollest vergeben deinem Volk, das an dir gesündigt hat, alle ihre Übertretungen, mit denen sie gegen dich gesündigt haben, und wollest sie Erbarmen finden lassen bei denen, die sie gefangen halten, sodass sie sich ihrer erbarmen.51Denn sie sind dein Volk und dein Erbe, die du aus Ägypten, aus dem Schmelzofen, geführt hast. (5Móz 4,20)52Lass deine Augen offen sein für das Flehen deines Knechts und deines Volkes Israel, dass du sie hörst, sooft sie dich anrufen;53denn du hast sie dir ausgesondert zum Erbe aus allen Völkern auf Erden, wie du geredet hast durch deinen Knecht Mose, als du unsere Väter aus Ägypten führtest, Herr HERR! (2Móz 19,5; 5Móz 7,6)54Und als Salomo dies Gebet und Flehen vor dem HERRN vollendet hatte, stand er auf von dem Altar des HERRN und hörte auf zu knien und die Hände zum Himmel auszubreiten55und trat hin und segnete die ganze Gemeinde Israel mit lauter Stimme und sprach:56Gelobet sei der HERR, der seinem Volk Israel Ruhe gegeben hat, wie er es zugesagt hat. Es ist nicht eins dahingefallen von allen seinen guten Worten, die er geredet hat durch seinen Knecht Mose. (Józs 21,45; 1Krón 22,9)57Der HERR, unser Gott, sei mit uns, wie er mit unsern Vätern gewesen ist. Er verlasse uns nicht und ziehe die Hand nicht ab von uns.58Er neige unser Herz zu ihm, dass wir wandeln in allen seinen Wegen und halten seine Gebote, Satzungen und Rechte, die er unsern Vätern geboten hat.59Mögen diese Worte, die ich vor dem HERRN gefleht habe, nahe sein dem HERRN, unserm Gott, Tag und Nacht, dass er Recht schaffe seinem Knecht und seinem Volk Israel, wie es jeder Tag erfordert,60auf dass alle Völker auf Erden erkennen, dass der HERR Gott ist und sonst keiner mehr! (Ézs 37,20)61Und euer Herz sei ungeteilt bei dem HERRN, unserm Gott, dass ihr wandelt in seinen Satzungen und haltet seine Gebote, wie es heute geschieht.62Und der König und ganz Israel opferten vor dem HERRN Opfer.63Und Salomo opferte Dankopfer, die er dem HERRN opferte, zweiundzwanzigtausend Rinder und hundertzwanzigtausend Schafe. So weihten sie das Haus des HERRN ein, der König und ganz Israel.64An demselben Tage weihte der König die Mitte des Vorhofes, der vor dem Hause des HERRN war, dadurch, dass er Brandopfer, Speisopfer und das Fett der Dankopfer dort darbrachte. Denn der bronzene Altar, der vor dem HERRN stand, war zu klein für die Brandopfer, Speisopfer und das Fett der Dankopfer.65Und Salomo beging zu der Zeit das Fest und ganz Israel mit ihm – eine große Versammlung von dort, wo es nach Hamat geht, bis an den Bach Ägyptens – vor dem HERRN, unserm Gott, sieben Tage und noch sieben Tage, das waren vierzehn Tage.66Und er entließ das Volk am achten Tage. Und sie segneten den König und gingen zu ihren Zelten fröhlich und guten Mutes über all das Gute, das der HERR an David, seinem Knecht, und an seinem Volk Israel getan hatte.