1 Ezek pedig azok, a miket örökségül võnek el Izráel fiai a Kanaán földén, a miket örökségül adtak nékik Eleázár, a pap, Józsué, a Nún fia és az atyai fejedelmek, a kik valának Izráel fiainak nemzetségei felett;2 Sorsvetés által való örökségökül, (a mint megparancsolta vala az Úr Mózes által) a kilencz nemzetségnek és a félnemzetségnek:3 Mert két nemzetségnek és fél nemzetségnek a Jordánon túl adott vala Mózes örökséget, a Lévitáknak pedig nem adott vala örökséget õ közöttök.4 Mert a József fiai két nemzetség voltak: Manassé és Efraim; a Lévitáknak pedig nem adtak osztályrészt a földbõl, hanem csak városokat lakásul és az azokhoz való legelõket barmaik és marháik számára.5 A mint megparancsolta vala az Úr Mózesnek, úgy cselekedének az Izráel fiai, és úgy oszták fel a földet.6 Hozzámenének pedig Józsuéhoz Júdának fiai Gilgálba és monda néki a Kenizeus Káleb, Jefunné fia: Te tudod azt a dolgot, a melyet beszélt vala az Úr Mózesnek, az Isten emberének én felõlem és te felõled Kádes-Barneában.7 Negyven esztendõs valék én, mikor elküldött engem Mózes az Úrnak szolgája Kádes-Barneából, hogy kikémleljem a földet, és úgy hoztam néki hírt, a mint az én szívemben vala.8 Atyámfiai pedig, a kik feljöttek vala velem, elrémítették a népnek szívét, de én tökéletesen követtem az Urat, az én Istenemet.9 És megesküvék Mózes azon a napon, mondván: Bizony a föld, a melyet megtapodott a te lábad, tiéd lesz örökségül, és a te fiaidé mind örökké, mivelhogy tökéletesen követted az Urat, az én Istenemet.10 Most pedig, ímé megtartott engem az Úr életben, a mint szólott vala; most negyvenöt esztendeje, a mióta szólott vala az Úr e dologról Mózesnek, a mi alatt Izráel a pusztában bolyongott vala; és most ímé, nyolczvanöt esztendõs vagyok!11 Még ma is olyan erõs vagyok, a milyen azon a napon voltam, a mikor elküldött engem Mózes; a milyen akkor volt az én erõm, most is olyan az én erõm a harczoláshoz és járásra-kelésre.12 Most azért add nékem ezt a hegyet, a melyrõl szólt vala az Úr azon a napon; mert magad is hallottad azon a napon, hogy Anákok vannak ott, és nagy, erõsített városok; hátha velem lesz az Úr, és kiûzöm õket, a mint megmondotta az Úr.13 És megáldá õt Józsué, és odaadá Hebront Kálebnek, a Jefunné fiának örökségül.14 Azért lõn Hebron a Kenizeus Kálebé, a Jefunné fiáé, örökségül mind e mai napig, a miért hogy tökéletesen követte vala az Urat, Izráelnek Istenét.15 A Hebron neve pedig annakelõtte Kirjáth-Arba volt; a ki a legnagyobb ember volt az Anákok között. A föld pedig megnyugodott a harcztól.
1These are the inheritances that the people of Israel received in the land of Canaan, which Eleazar the priest and Joshua the son of Nun and the heads of the fathers’ houses of the tribes of the people of Israel gave them to inherit. (4Móz 34,17; Józs 17,4; Józs 21,1)2Their inheritance was by lot, just as the Lord had commanded by the hand of Moses for the nine and one-half tribes. (4Móz 26,56; 4Móz 33,54; 4Móz 34,13)3For Moses had given an inheritance to the two and one-half tribes beyond the Jordan, but to the Levites he gave no inheritance among them. (Józs 13,8; Józs 13,33)4For the people of Joseph were two tribes, Manasseh and Ephraim. And no portion was given to the Levites in the land, but only cities to dwell in, with their pasturelands for their livestock and their substance. (1Móz 48,5; 1Krón 5,1)5The people of Israel did as the Lord commanded Moses; they allotted the land. (4Móz 35,1; Józs 21,2)
Caleb’s Request and Inheritance
6Then the people of Judah came to Joshua at Gilgal. And Caleb the son of Jephunneh the Kenizzite said to him, “You know what the Lord said to Moses the man of God in Kadesh-barnea concerning you and me. (4Móz 14,24; 4Móz 14,30; 4Móz 32,12; 5Móz 1,36; 5Móz 1,38; Józs 14,13; Józs 15,17)7I was forty years old when Moses the servant of the Lord sent me from Kadesh-barnea to spy out the land, and I brought him word again as it was in my heart. (4Móz 13,6; 4Móz 13,16; 4Móz 13,30; 4Móz 14,6)8But my brothers who went up with me made the heart of the people melt; yet I wholly followed the Lord my God. (4Móz 13,31; 5Móz 1,28)9And Moses swore on that day, saying, ‘Surely the land on which your foot has trodden shall be an inheritance for you and your children forever, because you have wholly followed the Lord my God.’ (4Móz 14,24; 5Móz 1,36; Józs 1,3)10And now, behold, the Lord has kept me alive, just as he said, these forty-five years since the time that the Lord spoke this word to Moses, while Israel walked in the wilderness. And now, behold, I am this day eighty-five years old. (4Móz 14,30; Józs 14,7)11I am still as strong today as I was in the day that Moses sent me; my strength now is as my strength was then, for war and for going and coming. (5Móz 31,2; 5Móz 34,7)12So now give me this hill country of which the Lord spoke on that day, for you heard on that day how the Anakim were there, with great fortified cities. It may be that the Lord will be with me, and I shall drive them out just as the Lord said.” (4Móz 13,28; 4Móz 13,33)13Then Joshua blessed him, and he gave Hebron to Caleb the son of Jephunneh for an inheritance. (Józs 10,36; Józs 15,13; Józs 21,11; Józs 22,6; Bír 1,20; 1Krón 6,55)14Therefore Hebron became the inheritance of Caleb the son of Jephunneh the Kenizzite to this day, because he wholly followed the Lord, the God of Israel. (Józs 14,8)15Now the name of Hebron formerly was Kiriath-arba.[1] (Arba[2] was the greatest man among the Anakim.) And the land had rest from war. (1Móz 23,2; 1Móz 35,27; Józs 10,36; Józs 11,23; Józs 14,13; Bír 1,10)