1 És a gyermek Sámuel szolgál vala az Úrnak Éli elõtt. És abban az idõben [igen] ritkán volt az Úrnak kijelentése, nem vala nyilván való látomás.2 És történt egyszer, mikor Éli az õ [szokott] helyén aludt, (szemei pedig homályosodni kezdének, hogy látni sem tudott),3 És az Istennek szövétneke még nem oltatott el, és Sámuel az Úrnak templomában feküdt, hol az Istennek ládája volt:4 Szólott az Úr Sámuelnek, õ pedig felele: Ímhol vagyok!5 És Élihez szalada, és monda: Ímhol vagyok, mert hívtál engem; õ pedig felele: Nem hívtalak, menj vissza, feküdjél le. Elméne azért és lefeküvék.6 És szólítá az Úr ismét: Sámuel! Sámuel pedig felkelvén, Élihez ment, és monda: Ímhol vagyok, mert hívtál engem. És õ felele: Nem hívtalak fiam, menj vissza, feküdjél le.7 Sámuel pedig még nem ismerte az Urat, [mert] még nem jelentetett ki néki az Úrnak ígéje.8 És szólítá az Úr harmadszor is Sámuelt; õ pedig felkelvén, Élihez ment és monda: Ímhol vagyok, mert hívtál engem. Akkor eszébe jutott Élinek, hogy az Úr hívja a gyermeket.9 Monda azért Éli Sámuelnek: Menj el, feküdjél le, és ha szólítanak téged, [ezt] mondjad: Szólj Uram, mert hallja a te szolgád. Elméne azért Sámuel, és lefeküvék az õ helyére.10 Akkor eljövén az Úr, oda állott és szólítá, mint annak elõtte: Sámuel, Sámuel! És monda Sámuel: Szólj, mert hallja a te szolgád!11 És monda az Úr Sámuelnek: Ímé én [oly] dolgot cselekszem Izráelben, melyet valakik hallanak, mind a két fülök megcsendül bele.12 Azon a napon véghez viszem Élin mind azt, a mit kijelentettem háza ellen; megkezdem és elvégezem.13 Mert megjelentettem néki, hogy elítélem az õ házát mind örökre, az álnokság miatt, a melyet [jól] tudott, hogy miként teszik vala útálatosokká magokat az õ fiai, és õ nem akadályozta meg õket.14 Annakokáért megesküdtem az Éli háza ellen, hogy sohasem töröltetik el Éli házának álnoksága, sem véres áldozattal, sem ételáldozattal.15 Aluvék azért Sámuel mind reggelig, és [akkor] kinyitá az Úr házának ajtait. És Sámuel nem meri vala megjelenteni Élinek a látomást.16 Szólítá azért Éli Sámuelt, és monda: Fiam, Sámuel! Õ pedig felele: Ímhol vagyok.17 És monda: Mi az a dolog, melyet mondott néked [az Úr?] El ne titkold elõttem! Úgy cselekedjék veled az Isten [most] és azután is, ha te valamit elhallgatsz elõttem mind abból, a mit mondott néked!18 Megmondott azért Sámuel néki mindent, és semmit sem hallgatott el elõtte. Õ pedig monda: Õ az Úr, cselekedjék úgy, a mint néki jónak tetszik.19 Sámuel pedig fölnevekedék, és az Úr vala õ vele, és semmit az õ ígéibõl a földre nem hagy vala esni.20 És megtudá egész Izráel Dántól Bersebáig, hogy Sámuel az Úr prófétájául rendeltetett.21 És az Úr kezde ismét megjelenni Silóban, mert kijelentette magát az Úr Sámuelnek Silóban, az Úrnak beszéde által.
1Now the boy Samuel was ministering to the Lord in the presence of Eli. And the word of the Lord was rare in those days; there was no frequent vision. (1Sám 2,11; 1Sám 2,18; 1Sám 3,21; Zsolt 74,9; Ám 8,11)2At that time Eli, whose eyesight had begun to grow dim so that he could not see, was lying down in his own place. (1Móz 27,1; 1Móz 48,10; 5Móz 34,7; 1Sám 4,15)3The lamp of God had not yet gone out, and Samuel was lying down in the temple of the Lord, where the ark of God was. (2Móz 27,20; 3Móz 24,2; 1Sám 1,9; 2Krón 13,11)4Then the Lord called Samuel, and he said, “Here I am!”5and ran to Eli and said, “Here I am, for you called me.” But he said, “I did not call; lie down again.” So he went and lay down.6And the Lord called again, “Samuel!” and Samuel arose and went to Eli and said, “Here I am, for you called me.” But he said, “I did not call, my son; lie down again.”7Now Samuel did not yet know the Lord, and the word of the Lord had not yet been revealed to him.8And the Lord called Samuel again the third time. And he arose and went to Eli and said, “Here I am, for you called me.” Then Eli perceived that the Lord was calling the boy.9Therefore Eli said to Samuel, “Go, lie down, and if he calls you, you shall say, ‘Speak, Lord, for your servant hears.’” So Samuel went and lay down in his place.10And the Lord came and stood, calling as at other times, “Samuel! Samuel!” And Samuel said, “Speak, for your servant hears.”11Then the Lord said to Samuel, “Behold, I am about to do a thing in Israel at which the two ears of everyone who hears it will tingle. (2Kir 21,12; Jer 19,3)12On that day I will fulfill against Eli all that I have spoken concerning his house, from beginning to end. (1Sám 2,30)13And I declare to him that I am about to punish his house forever, for the iniquity that he knew, because his sons were blaspheming God,[1] and he did not restrain them. (1Sám 2,12; 1Sám 2,17; 1Sám 2,22; 1Sám 2,23; 1Sám 3,12)14Therefore I swear to the house of Eli that the iniquity of Eli’s house shall not be atoned for by sacrifice or offering forever.” (Ézs 22,14)15Samuel lay until morning; then he opened the doors of the house of the Lord. And Samuel was afraid to tell the vision to Eli.16But Eli called Samuel and said, “Samuel, my son.” And he said, “Here I am.”17And Eli said, “What was it that he told you? Do not hide it from me. May God do so to you and more also if you hide anything from me of all that he told you.” (Ruth 1,17)18So Samuel told him everything and hid nothing from him. And he said, “It is the Lord. Let him do what seems good to him.” (2Sám 10,12; Jób 1,21; Jób 2,10; Zsolt 39,9; Ézs 39,8)19And Samuel grew, and the Lord was with him and let none of his words fall to the ground. (1Sám 2,21; 1Sám 9,6)20And all Israel from Dan to Beersheba knew that Samuel was established as a prophet of the Lord. (2Sám 3,10)21And the Lord appeared again at Shiloh, for the Lord revealed himself to Samuel at Shiloh by the word of the Lord. (Józs 18,1; 1Sám 3,1; 1Sám 3,4)