1 És nem tartóztathatá magát tovább József mindazok elõtt, kik körûlötte állának és felkiálta: Vezessetek ki minden embert mellõlem. És nem marada senki nála, mikor megismerteté magát József az õ atyjafiaival.2 És hangos sírásra fakada, úgy hogy meghallák az Égyiptombeliek, és meghallá a Faraó háznépe is.3 És monda József az õ atyjafiainak: Én vagyok József, él-e még az én atyám? És nem felelhetének néki az õ atyjafiai, mert megrettentek vala tõle.4 Monda azért József az õ atyjafiainak: Jõjjetek közelebb hozzám! És közelebb menének. Akkor monda: Én [vagyok] József, a ti testvéretek, kit eladtatok vala Égyiptomba.5 És most ne bánkódjatok, és ne bosszankodjatok azon, hogy engem ide eladtatok; mert a ti megmaradástokért küldött el engem Isten ti elõttetek.6 Mert immár két esztendeje, hogy éhség van e földön, de még öt esztendõ van hátra, melyben sem szántás, sem aratás nem lesz.7 Az Isten küldött el engem ti elõttetek, hogy míveljem a ti megmaradásotokat e földön, és hogy megmenthesselek titeket nagy szabadítással.8 Nem ti küldöttetek azért engem ide, hanem az Isten, ki engem a Faraó atyjává tett, és egész házának urává, és Égyiptom egész földének fejedelmévé.9 Siessetek és menjetek fel atyámhoz, és mondjátok néki: Ezt mondja a te fiad József: Az Isten engem egész Égyiptomnak urává tett, jõjj le én hozzám, ne késsél.10 És Gósen földén lakozol, és én hozzám közel leszesz, mind te, mind fiaid, mind fiaidnak fiai, juhaid, barmaid, és mindened, a mid van.11 És eltartalak ott téged, mert még öt esztendei éhség lesz, hogy tönkre ne juss te, és házadnépe, és semmi, a mid van.12 És ímé a ti szemeitek látják, és az én atyámfiának Benjáminnak szemei, hogy az én szám szól hozzátok.13 Beszéljétek hát el atyámnak minden én dicsõségemet Égyiptomban, és mindazt, a mit láttatok. És siessetek s hozzátok ide az én atyámat.14 És nyakába borúla az õ öccsének Benjáminnak és síra; Benjámin is síra az õ nyakán.15 És megcsókolá mind az õ testvéreit és síra õ rajtok; azután beszédbe ereszkedének vele az õ testvérei.16 És eljuta a hír a Faraó házába is, mondván: Eljöttek a József atyjafiai; és tetszék e dolog mind a Faraónak, mind az õ szolgáinak.17 És monda a Faraó Józsefnek: Mondd meg a te atyádfiainak: Ezt cselekedjétek: Terheljétek meg a ti barmaitokat, és eredjetek, menjetek el Kanaán földére;18 És vegyétek fel atyátokat és házatok népét, és jõjjetek hozzám; és én néktek adom Égyiptom földének javát, hogy éljétek e földnek zsírját.19 Ez is parancsolatúl legyen néked: Ezt míveljétek, vigyetek magatokkal Égyiptom földérõl szekereket gyermekeitek és feleségeitek számára, és vegyétek fel atyátokat és jõjjetek.20 A ti házi eszközeitekre pedig ne tekintsetek sóhajtva; mert egész Égyiptom földének a legjava a tiétek.21 És aképen cselekedének Izráel fiai; és ada nékik József szekereket a Faraó parancsolatja szerint; és enni valót is ada nékik az útra.22 Valamennyien valának, mindegyiknek ada egy-egy öltözõ ruhát: Benjáminnak pedig ada háromszáz ezüst pénzt és öt öltözõ ruhát.23 Atyjának pedig külde ilyenképen: tíz szamarat égyiptomi javakkal terhelve, és tíz nõstény szamarat gabonával, kenyérrel és egyéb élelemmel terhelve, az õ atyjának az útra.24 És elbocsátá az õ testvéreit, és elmenének, és monda nékik: Ne háborogjatok az úton.25 Feljövének azért Égyiptomból: és eljutának Kanaán földére az õ atyjokhoz, Jákóbhoz.26 És mikor tudtára adák, mondván: József még él, és hogy uralkodik egész Égyiptom földén; az õ szíve elalélt, mert nem hisz vala nékik.27 Elbeszélék azért néki József minden beszédét, a melyeket velök beszélt vala, és látá a szekereket is, a melyeket József küldött vala, hogy õt elvigyék; akkor fölélede az õ atyjoknak, Jákóbnak lelke.28 És monda Izráel: Elég nékem, hogy József az én fiam még él: lemegyek hát, hogy meglássam õt minekelõtte meghalok.
1Then Joseph could not control himself before all those who stood by him. He cried, “Make everyone go out from me.” So no one stayed with him when Joseph made himself known to his brothers. (1Móz 43,31; Eszt 5,10)2And he wept aloud, so that the Egyptians heard it, and the household of Pharaoh heard it.3And Joseph said to his brothers, “I am Joseph! Is my father still alive?” But his brothers could not answer him, for they were dismayed at his presence. (ApCsel 7,13)4So Joseph said to his brothers, “Come near to me, please.” And they came near. And he said, “I am your brother, Joseph, whom you sold into Egypt. (1Móz 37,28)5And now do not be distressed or angry with yourselves because you sold me here, for God sent me before you to preserve life. (1Móz 50,20; Zsolt 105,16)6For the famine has been in the land these two years, and there are yet five years in which there will be neither plowing nor harvest. (1Móz 41,30; 2Móz 34,21; 5Móz 21,4; 1Sám 8,12; Ézs 30,24)7And God sent me before you to preserve for you a remnant on earth, and to keep alive for you many survivors.8So it was not you who sent me here, but God. He has made me a father to Pharaoh, and lord of all his house and ruler over all the land of Egypt. (1Móz 41,43; 1Móz 45,26)9Hurry and go up to my father and say to him, ‘Thus says your son Joseph, God has made me lord of all Egypt. Come down to me; do not tarry.10You shall dwell in the land of Goshen, and you shall be near me, you and your children and your children’s children, and your flocks, your herds, and all that you have. (1Móz 46,34; 1Móz 47,1; 1Móz 47,4; 1Móz 47,6; 1Móz 47,11; 1Móz 47,27; 1Móz 50,8; 2Móz 8,22; Józs 10,41)11There I will provide for you, for there are yet five years of famine to come, so that you and your household, and all that you have, do not come to poverty.’ (1Móz 47,12; 1Móz 50,21)12And now your eyes see, and the eyes of my brother Benjamin see, that it is my mouth that speaks to you. (1Móz 42,23)13You must tell my father of all my honor in Egypt, and of all that you have seen. Hurry and bring my father down here.” (ApCsel 7,14)14Then he fell upon his brother Benjamin’s neck and wept, and Benjamin wept upon his neck.15And he kissed all his brothers and wept upon them. After that his brothers talked with him.16When the report was heard in Pharaoh’s house, “Joseph’s brothers have come,” it pleased Pharaoh and his servants.17And Pharaoh said to Joseph, “Say to your brothers, ‘Do this: load your beasts and go back to the land of Canaan,18and take your father and your households, and come to me, and I will give you the best of the land of Egypt, and you shall eat the fat of the land.’ (1Móz 47,6)19And you, Joseph, are commanded to say, ‘Do this: take wagons from the land of Egypt for your little ones and for your wives, and bring your father, and come. (1Móz 46,5)20Have no concern for[1] your goods, for the best of all the land of Egypt is yours.’”21The sons of Israel did so: and Joseph gave them wagons, according to the command of Pharaoh, and gave them provisions for the journey. (1Móz 45,19)22To each and all of them he gave a change of clothes, but to Benjamin he gave three hundred shekels[2] of silver and five changes of clothes. (1Móz 43,34; 2Kir 5,5; 2Kir 5,22)23To his father he sent as follows: ten donkeys loaded with the good things of Egypt, and ten female donkeys loaded with grain, bread, and provision for his father on the journey.24Then he sent his brothers away, and as they departed, he said to them, “Do not quarrel on the way.” (1Móz 42,22)25So they went up out of Egypt and came to the land of Canaan to their father Jacob.26And they told him, “Joseph is still alive, and he is ruler over all the land of Egypt.” And his heart became numb, for he did not believe them.27But when they told him all the words of Joseph, which he had said to them, and when he saw the wagons that Joseph had sent to carry him, the spirit of their father Jacob revived. (1Móz 45,19; 1Móz 45,21; 1Móz 46,5)28And Israel said, “It is enough; Joseph my son is still alive. I will go and see him before I die.”