1 És monda az Úr Ábrámnak: Eredj ki a te földedbõl, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, a melyet én mutatok néked.2 És nagy nemzetté tészlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszesz.3 És megáldom azokat, a kik téged áldanak, és a ki téged átkoz, megátkozom azt: és megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei.4 És kiméne Ábrám, a mint az Úr mondotta vala néki, és Lót is kiméne õ vele: Ábrám pedig hetvenöt esztendõs vala, mikor kiméne Háránból.5 És felvevé Ábrám az õ feleségét Szárait, és Lótot, az õ atyjafiának fiát, és minden szerzeményöket, a melyet szereztek vala, és a cselédeket, a kikre Háránban tettek vala szert, és elindulának, hogy Kanaán földére menjenek, és el is jutának a Kanaán földére.6 És általméne Ábrám a földön mind Sikhem vidékéig, Móréh tölgyeséig. Akkor Kananeusok valának azon a földön.7 És megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki: A te magodnak adom ezt a földet. És [Ábrám] oltárt építe ott az Úrnak; a ki megjelent vala néki.8 Onnan azután a hegység felé méne Bétheltõl keletre és felüté sátorát: Béthel vala nyugatra, Hái pedig keletre, és ott oltárt építe az Úrnak, és segítségûl hívá az Úr nevét.9 És tovább költözék Ábrám; folyton délfelé húzódván.10 Azonban éhség lõn az országban, és Ábrám aláméne Égyiptomba, hogy ott tartózkodjék, mert nagy vala az éhség az országban.11 És lõn mikor közel vala, hogy bemenjen Égyiptomba, monda feleségének Szárainak: Ímé tudom, hogy szép ábrázatú asszony vagy.12 Azért mikor meglátnak téged az égyiptomiak, majd azt mondják: felesége ez; és engem megölnek, téged pedig életben tartanak.13 Mondd [azért,] kérlek, [hogy] húgom vagy; hogy jól legyen dolgom miattad, s életben maradjak te éretted.14 És lõn mikor Ábrám Égyiptomba érkezék, láták az égyiptomiak az asszonyt, hogy az nagyon szép.15 Mikor megláták õt a Faraó fõemberei, magasztalák a Faraó elõtt és elvivék az asszonyt a Faraó udvarába.16 És jól tõn érette Ábrámmal, és valának juhai, ökrei, szamarai, szolgái, szolgálói, nõstényszamarai és tevéi.17 De megveré az Úr a Faraót és az õ házát nagy csapásokkal, Száraiért, Ábrám feleségéért.18 Hívatá azért a Faraó Ábrámot és monda: Miért mívelted ezt velem? Miért nem mondottad meg énnékem, hogy ez néked feleséged?19 Miért mondottad: Húgom õ; azért vevém magamnak feleségûl. Most már imhol a te feleséged, vedd magadhoz és menj el.20 És parancsola felõle a Faraó némely embereknek, a kik elbocsáták õtet és az õ feleségét, és mindenét a mije vala.
1Now the Lord said[1] to Abram, “Go from your country[2] and your kindred and your father’s house to the land that I will show you. (ApCsel 7,3; Zsid 11,8)2And I will make of you a great nation, and I will bless you and make your name great, so that you will be a blessing. (1Móz 17,6; 1Móz 18,18; Gal 3,14)3I will bless those who bless you, and him who dishonors you I will curse, and in you all the families of the earth shall be blessed.”[3] (1Móz 18,18; 1Móz 22,18; 1Móz 26,4; 1Móz 27,29; 1Móz 28,14; 4Móz 24,9; Jer 4,2; ApCsel 3,25; Gal 3,8; Gal 3,16)4So Abram went, as the Lord had told him, and Lot went with him. Abram was seventy-five years old when he departed from Haran. (1Móz 11,31)5And Abram took Sarai his wife, and Lot his brother’s son, and all their possessions that they had gathered, and the people that they had acquired in Haran, and they set out to go to the land of Canaan. When they came to the land of Canaan,6Abram passed through the land to the place at Shechem, to the oak[4] of Moreh. At that time the Canaanites were in the land. (1Móz 13,7; 1Móz 13,18; 5Móz 11,30; Bír 7,1; Zsid 11,9)7Then the Lord appeared to Abram and said, “To your offspring I will give this land.” So he built there an altar to the Lord, who had appeared to him. (1Móz 13,15; 1Móz 17,8; 2Móz 33,1; 4Móz 32,11; Zsolt 105,9; Gal 3,16)8From there he moved to the hill country on the east of Bethel and pitched his tent, with Bethel on the west and Ai on the east. And there he built an altar to the Lord and called upon the name of the Lord. (1Móz 28,19)9And Abram journeyed on, still going toward the Negeb.
Abram and Sarai in Egypt
10Now there was a famine in the land. So Abram went down to Egypt to sojourn there, for the famine was severe in the land. (1Móz 26,1; 1Móz 43,1)11When he was about to enter Egypt, he said to Sarai his wife, “I know that you are a woman beautiful in appearance,12and when the Egyptians see you, they will say, ‘This is his wife.’ Then they will kill me, but they will let you live. (1Móz 20,1; 1Móz 26,6)13Say you are my sister, that it may go well with me because of you, and that my life may be spared for your sake.”14When Abram entered Egypt, the Egyptians saw that the woman was very beautiful.15And when the princes of Pharaoh saw her, they praised her to Pharaoh. And the woman was taken into Pharaoh’s house.16And for her sake he dealt well with Abram; and he had sheep, oxen, male donkeys, male servants, female servants, female donkeys, and camels.17But the Lord afflicted Pharaoh and his house with great plagues because of Sarai, Abram’s wife. (1Krón 16,21; Zsolt 105,14)18So Pharaoh called Abram and said, “What is this you have done to me? Why did you not tell me that she was your wife?19Why did you say, ‘She is my sister,’ so that I took her for my wife? Now then, here is your wife; take her, and go.”20And Pharaoh gave men orders concerning him, and they sent him away with his wife and all that he had.