1 Sógorságot szerze azután Salamon a Faraóval, az Égyiptombeli királylyal; és elvevé a Faraó leányát, és hozá Dávidnak városába, míg elvégezé az õ házának és az Úr házának építését és Jeruzsálemnek kõfalát köröskörül.2 De a nép áldozik vala a magas helyeken; mert nem építtetett vala ház az Úr nevének mind ez ideig.3 Szereté pedig Salamon az Urat, járván Dávidnak, az õ atyjának parancsolatiban, kivéve, hogy a magas helyeken áldozott, és ott tömjénezett.4 És mikor Gibeonba ment a király, hogy ott áldozzék, mert ott volt a nagy magaslat, és Salamon azon az oltáron áldozott égõáldozatul ezer barmot:5 Megjelenék Gibeonban az Úr Salamonnak azon éjjel álmában, és monda az Isten: Kérj, a mit [akarsz,] hogy adjak néked.6 És monda Salamon: Te a te szolgáddal, az én atyámmal, Dáviddal nagy irgalmasságot cselekedtél, a miképen [õ is] járt elõtted híven, igazán és hozzád egyenes szívvel, és megtartottad néki ezt a nagy irgalmasságot, hogy néki fiat adtál, a ki az õ királyi székében ül, a mint e mai napon megtetszik.7 És most, óh én Uram Istenem, te tetted a te szolgádat királylyá, Dávid, az én atyám helyett. Én pedig kicsiny gyermek vagyok, nem tudok kimenni és bejönni.8 És a te szolgád a te néped között van, a melyet te [magadnak] választottál, nagy nép ez, a mely meg nem számláltathatik, meg sem írattathatik a sokaság miatt.9 Adj azért a te szolgádnak értelmes szívet, hogy tudja ítélni a te népedet, és tudjon választást tenni a jó és gonosz között; mert kicsoda kormányozhatja ezt a te nagy népedet?10 És tetszék e beszéd az Úrnak, hogy Salamon ilyen dolgot kért.11 Monda azért az Isten néki: Mivelhogy ezt kérted tõlem, és nem kértél magadnak hosszú életet, sem nem kértél gazdagságot, sem pedig nem kérted a te ellenségidnek lelkét; hanem bölcseséget kértél az ítélettételre:12 Ímé a te beszéded szerint cselekszem, ímé adok néked bölcs és értelmes szívet, úgy hogy hozzád hasonló nem volt te elõtted, és utánad sem támad olyan, mint te.13 Sõt még a mit nem kértél, azt is megadom néked, gazdagságot és dicsõséget: úgy hogy a királyok között nem lesz hozzád hasonló senki minden te idõdben.14 És ha az én útaimon járándasz, megõrizvén az én végzéseimet és parancsolatimat, a miképen járt a te atyád, Dávid: meghosszabbítom életed idejét.15 És mikor felserkent Salamon, ímé álom volt. És méne Jeruzsálembe, és álla az Úr szövetségének ládája elé, és áldozék egészen égõáldozatokat, és készíte hálaáldozatokat, és szerze nagy lakomát minden szolgáinak.16 Abban az idõben jött a királyhoz két parázna asszony, és megálla õ elõtte.17 És monda az egyik asszony: Kérlek uram, én és ez az asszony egy házban laktunk, és szültem õ nála abban a házban.18 És harmadnappal az én szülésem után, ez az asszony is szült, és együtt valánk, senki idegen nem volt velünk a házban, hanem csak mi ketten valánk abban a házban.19 És ennek az asszonynak éjszaka meghalt a fia: mert ráfeküdt.20 És felkelt éjfélkor, és elvitte az én fiamat mellõlem, mert a te szolgálóleányod aludt, és azt maga mellé fekteté, míg az õ meghalt fiát én mellém fektette.21 Mikor pedig hajnalban felkeltem, hogy megszoptassam az én fiamat: ímé, megholt; de reggel jól megnézegetvén, látám, hogy az nem az én fiam, a kit én szültem.22 Monda pedig a másik asszony: Nem úgy van, az én fiam az, a ki él, a te fiad pedig az, a ki meghalt. Amaz viszont monda: Nem, hanem a te fiad az, a ki meghalt, és az én fiam az, a ki él. És ekképen versengettek a király elõtt.23 Akkor monda a király: Ez azt mondja: Ez az én fiam, a ki él, és a te fiad az, a ki meghalt; amaz meg ezt mondja: Semmiképen nem, hanem a te fiad az, a ki meghalt, és az én fiam az, a ki él.24 És monda a király: Hozzatok nékem kardot! És mikor oda hozák a kardot a király elé,25 Monda a király: Vágjátok két részre az eleven gyermeket, és adjátok az egyik részt egyiknek, a másikat pedig a másiknak.26 Ekkor monda az az asszony, a kié vala az élõ gyermek, a királynak, mert megindult szíve gyermekén: Kérlek, uram, adjátok néki az élõ gyermeket, és ne öljétek meg õt. A másik pedig azt mondja vala. Se enyim, se tied ne legyen; vágjátok ketté.27 Akkor felele a király, és monda: Adjátok amannak az élõ gyermeket, és meg ne öljétek azt, [mert] az az õ anyja.28 És mikor hallotta az egész Izráel ezt az ítéletet, a melyet tett vala a király, félék a királynak orczáját, mert látták, hogy Isten bölcsesége van az õ szívében az ítélettételre.
1Solomon made a marriage alliance with Pharaoh king of Egypt. He took Pharaoh’s daughter and brought her into the city of David until he had finished building his own house and the house of the Lord and the wall around Jerusalem. (1Kir 2,10; 1Kir 7,1; 1Kir 7,8; 1Kir 9,15; 1Kir 9,16; 1Kir 9,24; 2Krón 8,11)2The people were sacrificing at the high places, however, because no house had yet been built for the name of the Lord. (5Móz 12,2; 1Kir 22,43)3Solomon loved the Lord, walking in the statutes of David his father, only he sacrificed and made offerings at the high places. (5Móz 6,5; 5Móz 30,16; 5Móz 30,20; 1Kir 3,6; 1Kir 3,14; Zsolt 31,23)4And the king went to Gibeon to sacrifice there, for that was the great high place. Solomon used to offer a thousand burnt offerings on that altar. (1Krón 16,39; 1Krón 21,29; 2Krón 1,3; 2Krón 1,6; 2Krón 1,13)5At Gibeon the Lord appeared to Solomon in a dream by night, and God said, “Ask what I shall give you.” (4Móz 12,6; 1Kir 9,2; 1Kir 11,9; 2Krón 1,7; Mt 1,20; Mt 2,13; Mt 2,19)6And Solomon said, “You have shown great and steadfast love to your servant David my father, because he walked before you in faithfulness, in righteousness, and in uprightness of heart toward you. And you have kept for him this great and steadfast love and have given him a son to sit on his throne this day. (1Kir 1,48; 1Kir 2,4; 1Kir 9,4; Zsolt 15,2)7And now, O Lord my God, you have made your servant king in place of David my father, although I am but a little child. I do not know how to go out or come in. (4Móz 27,17; 1Krón 28,5; 1Krón 29,1)8And your servant is in the midst of your people whom you have chosen, a great people, too many to be numbered or counted for multitude. (1Móz 13,16; 1Móz 15,5; 5Móz 7,6)9Give your servant therefore an understanding mind to govern your people, that I may discern between good and evil, for who is able to govern this your great people?” (2Sám 14,17; Zsolt 72,1; Péld 2,6; Péld 2,9; Ézs 7,15; Zsid 5,14; Jak 1,5)10It pleased the Lord that Solomon had asked this.11And God said to him, “Because you have asked this, and have not asked for yourself long life or riches or the life of your enemies, but have asked for yourself understanding to discern what is right,12behold, I now do according to your word. Behold, I give you a wise and discerning mind, so that none like you has been before you and none like you shall arise after you. (1Kir 4,29; 1Kir 5,12; 1Kir 10,23; Préd 1,16; 1Jn 5,14)13I give you also what you have not asked, both riches and honor, so that no other king shall compare with you, all your days. (1Kir 4,21; 1Kir 10,23; 1Kir 10,27; Péld 3,16; Mt 6,33)14And if you will walk in my ways, keeping my statutes and my commandments, as your father David walked, then I will lengthen your days.” (1Kir 3,6; 1Kir 15,5; Zsolt 91,16; Péld 3,2)15And Solomon awoke, and behold, it was a dream. Then he came to Jerusalem and stood before the ark of the covenant of the Lord, and offered up burnt offerings and peace offerings, and made a feast for all his servants. (1Móz 41,7)
Solomon’s Wisdom
16Then two prostitutes came to the king and stood before him. (4Móz 27,2)17The one woman said, “Oh, my lord, this woman and I live in the same house, and I gave birth to a child while she was in the house.18Then on the third day after I gave birth, this woman also gave birth. And we were alone. There was no one else with us in the house; only we two were in the house.19And this woman’s son died in the night, because she lay on him.20And she arose at midnight and took my son from beside me, while your servant slept, and laid him at her breast, and laid her dead son at my breast.21When I rose in the morning to nurse my child, behold, he was dead. But when I looked at him closely in the morning, behold, he was not the child that I had borne.”22But the other woman said, “No, the living child is mine, and the dead child is yours.” The first said, “No, the dead child is yours, and the living child is mine.” Thus they spoke before the king.23Then the king said, “The one says, ‘This is my son that is alive, and your son is dead’; and the other says, ‘No; but your son is dead, and my son is the living one.’”24And the king said, “Bring me a sword.” So a sword was brought before the king.25And the king said, “Divide the living child in two, and give half to the one and half to the other.”26Then the woman whose son was alive said to the king, because her heart yearned for her son, “Oh, my lord, give her the living child, and by no means put him to death.” But the other said, “He shall be neither mine nor yours; divide him.” (1Móz 43,30; Ézs 49,15; Jer 31,20)27Then the king answered and said, “Give the living child to the first woman, and by no means put him to death; she is his mother.”28And all Israel heard of the judgment that the king had rendered, and they stood in awe of the king, because they perceived that the wisdom of God was in him to do justice. (1Kir 3,9; 1Kir 3,11; Ezsd 7,25)