Mezmur 104 | Kutsal Kitap Yeni Çeviri

Kutsal Kitap Yeni Çeviri

104. Mezmur

1 RAB'be övgüler sun, ey gönlüm! Ya RAB Tanrım, ne ulusun! Görkem ve yücelik kuşanmışsın, 2 Bir kaftana bürünür gibi ışığa bürünmüşsün. Gökleri bir çadır gibi geren, 3 Evini yukarıdaki sular üzerine kuran, Bulutları kendine savaş arabası yapan, Rüzgarın kanatları üzerinde gezen, 4 Rüzgarları kendine haberci, Yıldırımları hizmetkâr eden sensin^[1]. 5 Yeryüzünü temeller üzerine kurdun, Asla sarsılmasın diye. 6 Engini ona bir giysi gibi giydirdin, Sular dağların üzerinde durdu. 7 Sen kükreyince sular kaçtı, Göğü gürletince hemen çekildi. 8 Dağları aşıp derelere aktı, Onlar için belirlediğin yerlere doğru. 9 Bir sınır koydun önlerine, Geçmesinler, gelip yeryüzünü bir daha kaplamasınlar diye. 10 Vadilerde fışkırttığın pınarlar, Dağların arasından akar. 11 Bütün kır hayvanlarını suvarır, Yaban eşeklerinin susuzluğunu giderirler. 12 Kuşlar yanlarında yuva kurar, Dalların arasında ötüşürler. 13 Gökteki evinden dağları sularsın, Yeryüzü işlerinin meyvesine doyar. 14 Hayvanlar için ot, İnsanların yararı için bitkiler yetiştirirsin; İnsanlar ekmeğini topraktan çıkarsın diye, 15 Yüreklerini sevindiren şarabı, Yüzlerini güldüren zeytinyağını, Güçlerini artıran ekmeği hep sen verirsin. 16 RAB'bin ağaçları, Kendi diktiği Lübnan sedirleri suya doyar. 17 Kuşlar orada yuva yapar, Leyleğin evi ise çamlardadır. 18 Yüksek dağlar dağ keçilerinin uğrağı, Kayalar kaya tavşanlarının sığınağıdır. 19 Mevsimleri göstersin diye ayı, Batacağı zamanı bilen güneşi yarattın. 20 Karartırsın ortalığı, gece olur, Başlar kıpırdamaya orman hayvanları. 21 Genç aslan av peşinde kükrer, Tanrı'dan yiyecek ister. 22 Güneş doğunca İnlerine çekilir, yatarlar. 23 İnsan işine gider, Akşama dek çalışmak için. 24 Ya RAB, ne çok eserin var! Hepsini bilgece yaptın; Yeryüzü yarattıklarınla dolu. 25 İşte uçsuz bucaksız denizler, İçinde kaynaşan sayısız canlılar, Büyük küçük yaratıklar. 26 Orada gemiler dolaşır, İçinde oynaşsın diye yarattığın Livyatan da orada. 27 Hepsi seni bekliyor, Yiyeceklerini zamanında veresin diye. 28 Sen verince onlar toplar, Sen elini açınca onlar iyiliğe doyar. 29 Yüzünü gizleyince dehşete kapılırlar, Soluklarını kesince ölüp toprak olurlar. 30 Ruhun'u gönderince var olurlar, Yeryüzüne yeni yaşam verirsin. 31 RAB'bin görkemi sonsuza dek sürsün! Sevinsin RAB yaptıklarıyla! 32 O bakınca yeryüzü titrer, O dokununca dağlar tüter. 33 Ömrümce RAB'be ezgiler söyleyecek, Var oldukça Tanrım'ı ilahilerle öveceğim. 34 Düşüncem ona hoş görünsün, Sevincim RAB olsun! 35 Tükensin dünyadaki günahlılar, Yok olsun artık kötüler! RAB'be övgüler sun, ey gönlüm! RAB'be övgüler sunun!

IBS-fordítás (Új Károli)

1 Áldjad én lelkem az Urat! Uram én Istenem, nagy vagy te igen, ékességet és fenséget öltöztél magadra! 2 A ki körülvette magát világossággal, mint egy öltözettel, és kiterjesztette az egeket, mint egy kárpitot; 3 A ki vizeken építi fel az õ palotáját, a felhõket rendeli az õ szekerévé, jár a szeleknek szárnyain; 4 A ki a szeleket teszi követeivé, a lángoló tüzet szolgáivá. 5 Õ fundálta a földet az õ oszlopain, nem mozdul az meg soha örökké. 6 Vízáradattal, mint egy ruhával borítottad be azt, a hegyek felett is vizek állottak vala. 7 Egy kiáltásodtól eloszlának, és mennydörgésednek szavától szétriadának. 8 Hegyek emelkedének fel és völgyek szállának alá arra a helyre, a melyet fundáltál nékik. 9 Határt vetettél, a melyet át nem hágnak, nem térnek vissza a földnek elborítására. 10 A ki elbocsátja a forrásokat a völgyekbe, hogy folydogáljanak a hegyek között; 11 Megitassák a mezõnek minden állatát; a vadszamarak is megoltsák szomjúságukat. 12 Mellettök lakoznak az égnek madarai, az ágak közül hangicsálnak. 13 A ki megöntözi a hegyeket az õ palotájából; a te munkáidnak gyümölcsébõl megelégíttetik a föld. 14 A ki füvet sarjaszt a barmoknak és növényeket az embereknek hasznára, hogy eledelt vegyenek a földbõl, 15 És bort, a mely megvidámítja a halandónak szívét, fényesebbé teszi az orczát az olajnál; és kenyeret, a mely megerõsíti a halandónak szívét. 16 Megelégíttetnek az Úrnak fái, a Libánonnak czédrusai, a melyeket plántált; 17 A melyeken madarak fészkelnek: az eszterág, a melynek a cziprusok a háza. 18 A magas hegyek a vadkecskéknek, a sziklák hörcsögöknek menedéke. 19 Teremtett holdat ünnepeknek mutatására; a napot, a mely lenyugovását tudja. 20 Szerzett setétséget, hogy éjszaka legyen, a melyben szétjárjanak a mezõnek összes vadai; 21 Az oroszlánkölykök, a melyek ordítanak a prédáért, sürgetvén Istentõl eledelöket. 22 Ha felkél a nap, elrejtõznek és hajlékaikban heverésznek; 23 Az ember munkájára megy ki, és az õ dolgára mind estvéig. 24 Mily számtalanok a te mûveid, Uram! Mindazokat bölcsen alkottad meg, és betelt a föld a te gazdagságoddal. 25 Ez a nagy és széles tenger! Itt vannak benne a megszámlálhatatlan csúszók; apró állatok nagyokkal együtt. 26 Amott gályák járnak [s] czethal, a melyet azért formáltál, hogy játszadozzék benne. 27 Mindazok te reád néznek, hogy megadjad eledelüket alkalmas idõben. 28 Adsz nékik [és] õk takarnak; megnyitod kezedet, és megtelnek a te jóvoltoddal. 29 Elfordítod orczádat, megháborodnak; elveszed a lelköket, kimulnak és porrá lesznek újra. 30 Kibocsátod a te lelkedet, megújulnak, és újjá teszed a földnek színét. 31 Legyen az Úrnak dicsõség örökké; örvendezzen az Úr az õ teremtményeiben; 32 A ki, ha rátekint e földre, megrendül az; megilleti a hegyeket, és füstölögnek azok. 33 Éneklek az Úrnak egész életemben; zengedezek az én Istenemnek, a míg vagyok! 34 Legyen kedves néki az én rebegésem; örvendezem én az Úrban; 35 Veszszenek el a bûnösök a földrõl, és a hitetlenek ne legyenek többé! Áldjad én lelkem az Urat; dicsérjétek az Urat!