1 Az éneklõmesternek az altashétre; Dávid miktámja; mikor Saul elõl a barlangba menekült.2 Könyörülj rajtam, oh Isten könyörülj rajtam, mert benned bízik az én lelkem; és szárnyaid árnyékába menekülök, a míg elvonulnak a veszedelmek.3 A magasságos Istenhez kiáltok; Istenhez, a ki jót végez felõlem.4 Elküld a mennybõl és megtart engem: meggyalázza az engem elnyelõt. Szela. Elküldi Isten az õ kegyelmét és hûségét.5 Az én lelkem oroszlánok között van, tûzokádók között fekszem; emberek között, a kiknek foguk dárda és nyilak, nyelvök pedig éles szablya.6 Magasztaltassál fel az egek felett, oh Isten! Mind az egész földön legyen a te dicsõséged!7 Hálót készítettek lábaimnak, lelkem meggörnyedett; vermet ástak én elõttem, de õk estek abba. Szela.8 Kész az én szívem, oh Isten, kész az én szívem; hadd énekeljek és zengedezzek!9 Serkenj fel én dicsõségem, serkenj fel te lant és hárfa, hadd költsem fel a hajnalt!10 Hálát adok néked, én Uram, a népek között, és zengedezek néked a nemzetek között.11 Mert nagy az egekig a te kegyelmed, és a felhõkig a te hûséged.12 Magasztaltassál fel az egek felett, oh Isten! Mind az egész földön legyen a te dicsõséged!
1Ein güldenes Kleinod Davids, vorzusingen, nach der Weise »Vertilge nicht«, als er vor Saul in die Höhle floh. (1Sám 22,1)2Sei mir gnädig, Gott, sei mir gnädig! Denn auf dich traut meine Seele, und unter dem Schatten deiner Flügel habe ich Zuflucht, bis das Unglück vorübergehe. (Zsolt 17,8; Zsolt 91,1)3Ich rufe zu Gott, dem Allerhöchsten, zu Gott, der meine Sache zum guten Ende führt.4Er sende vom Himmel und helfe mir / von der Schmähung dessen, der mir nachstellt. Sela. Gott sende seine Güte und Treue.5Ich liege mitten unter Löwen; verzehrende Flammen sind die Menschen, ihre Zähne sind Spieße und Pfeile und ihre Zungen scharfe Schwerter.6Erhebe dich, Gott, über den Himmel und deine Ehre über alle Welt!7Sie haben meinen Schritten ein Netz gestellt und meine Seele gebeugt; sie haben vor mir eine Grube gegraben – und fallen doch selbst hinein. Sela.8Mein Herz ist bereit, Gott, mein Herz ist bereit, dass ich singe und lobe. (Zsolt 108,2)9Wach auf, meine Ehre[1], wach auf, Psalter und Harfe, ich will das Morgenrot wecken!10Herr, ich will dir danken unter den Völkern, ich will dir lobsingen unter den Leuten.11Denn deine Güte reicht, so weit der Himmel ist, und deine Wahrheit, so weit die Wolken gehen.12Erhebe dich, Gott, über den Himmel und deine Ehre über alle Welt!