1 És monda az Úr Ábrámnak: Eredj ki a te földedbõl, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, a melyet én mutatok néked.2 És nagy nemzetté tészlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszesz.3 És megáldom azokat, a kik téged áldanak, és a ki téged átkoz, megátkozom azt: és megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei.4 És kiméne Ábrám, a mint az Úr mondotta vala néki, és Lót is kiméne õ vele: Ábrám pedig hetvenöt esztendõs vala, mikor kiméne Háránból.5 És felvevé Ábrám az õ feleségét Szárait, és Lótot, az õ atyjafiának fiát, és minden szerzeményöket, a melyet szereztek vala, és a cselédeket, a kikre Háránban tettek vala szert, és elindulának, hogy Kanaán földére menjenek, és el is jutának a Kanaán földére.6 És általméne Ábrám a földön mind Sikhem vidékéig, Móréh tölgyeséig. Akkor Kananeusok valának azon a földön.7 És megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki: A te magodnak adom ezt a földet. És [Ábrám] oltárt építe ott az Úrnak; a ki megjelent vala néki.8 Onnan azután a hegység felé méne Bétheltõl keletre és felüté sátorát: Béthel vala nyugatra, Hái pedig keletre, és ott oltárt építe az Úrnak, és segítségûl hívá az Úr nevét.9 És tovább költözék Ábrám; folyton délfelé húzódván.10 Azonban éhség lõn az országban, és Ábrám aláméne Égyiptomba, hogy ott tartózkodjék, mert nagy vala az éhség az országban.11 És lõn mikor közel vala, hogy bemenjen Égyiptomba, monda feleségének Szárainak: Ímé tudom, hogy szép ábrázatú asszony vagy.12 Azért mikor meglátnak téged az égyiptomiak, majd azt mondják: felesége ez; és engem megölnek, téged pedig életben tartanak.13 Mondd [azért,] kérlek, [hogy] húgom vagy; hogy jól legyen dolgom miattad, s életben maradjak te éretted.14 És lõn mikor Ábrám Égyiptomba érkezék, láták az égyiptomiak az asszonyt, hogy az nagyon szép.15 Mikor megláták õt a Faraó fõemberei, magasztalák a Faraó elõtt és elvivék az asszonyt a Faraó udvarába.16 És jól tõn érette Ábrámmal, és valának juhai, ökrei, szamarai, szolgái, szolgálói, nõstényszamarai és tevéi.17 De megveré az Úr a Faraót és az õ házát nagy csapásokkal, Száraiért, Ábrám feleségéért.18 Hívatá azért a Faraó Ábrámot és monda: Miért mívelted ezt velem? Miért nem mondottad meg énnékem, hogy ez néked feleséged?19 Miért mondottad: Húgom õ; azért vevém magamnak feleségûl. Most már imhol a te feleséged, vedd magadhoz és menj el.20 És parancsola felõle a Faraó némely embereknek, a kik elbocsáták õtet és az õ feleségét, és mindenét a mije vala.
1Und der HERR sprach zu Abram: Geh aus deinem Vaterland und von deiner Verwandtschaft und aus deines Vaters Hause in ein Land, das ich dir zeigen will. (4Móz 23,9; ApCsel 7,3; Zsid 11,8)2Und ich will dich zum großen Volk machen und will dich segnen und dir einen großen Namen machen, und du sollst ein Segen sein. (1Móz 24,1; 1Móz 24,35; Zsolt 72,17)3Ich will segnen, die dich segnen, und verfluchen, die dich verfluchen; und in dir sollen gesegnet werden alle Geschlechter auf Erden. (1Móz 18,18; 1Móz 22,18; 1Móz 26,4; 1Móz 28,14; ApCsel 3,25; Gal 3,8)4Da zog Abram aus, wie der HERR zu ihm gesagt hatte, und Lot zog mit ihm. Abram aber war fünfundsiebzig Jahre alt, als er aus Haran zog.5So nahm Abram Sarai, seine Frau, und Lot, seines Bruders Sohn, mit aller ihrer Habe, die sie gewonnen hatten, und die Leute, die sie erworben hatten in Haran, und zogen aus, um ins Land Kanaan zu gehen. Und sie kamen in das Land,6und Abram durchzog das Land bis an die Stätte bei Sichem, bis zur Eiche More; es wohnten aber zu der Zeit die Kanaaniter im Lande. (1Móz 35,4; Józs 24,25)7Da erschien der HERR dem Abram und sprach: Deinen Nachkommen will ich dies Land geben. Und er baute dort einen Altar dem HERRN, der ihm erschienen war. (1Móz 13,15; 1Móz 15,18; 1Móz 17,8; 1Móz 35,12; 2Móz 6,4; 2Móz 6,8; 2Móz 32,13; Józs 21,43; ApCsel 7,5)8Danach brach er von dort auf ins Gebirge östlich von Bethel und schlug sein Zelt auf, sodass er Bethel im Westen und Ai im Osten hatte, und baute dort dem HERRN einen Altar und rief den Namen des HERRN an. (1Móz 4,26)9Danach zog Abram immer weiter bis ins Südland.
Abram und Sarai in Ägypten
10Es kam aber eine Hungersnot in das Land. Da zog Abram hinab nach Ägypten, dass er sich dort als ein Fremdling aufhielte; denn der Hunger war groß im Lande. (1Móz 20,1; 1Móz 26,7)11Und als er nahe an Ägypten war, sprach er zu Sarai, seiner Frau: Siehe, ich weiß, dass du eine schöne Frau bist.12Wenn dich nun die Ägypter sehen, so werden sie sagen: Das ist seine Frau, und werden mich umbringen und dich leben lassen.13So sage doch, du seist meine Schwester, auf dass mir’s wohlgehe um deinetwillen und ich am Leben bleibe um deinetwillen.14Als nun Abram nach Ägypten kam, sahen die Ägypter, dass seine Frau sehr schön war.15Und die Großen des Pharao sahen sie und priesen sie vor ihm. Da wurde sie in das Haus des Pharao gebracht.16Und er tat Abram Gutes um ihretwillen; und er bekam Schafe, Rinder, Esel, Knechte und Mägde, Eselinnen und Kamele.17Aber der HERR plagte den Pharao und sein Haus mit großen Plagen um Sarais, Abrams Frau, willen.18Da rief der Pharao Abram zu sich und sprach zu ihm: Warum hast du mir das angetan? Warum sagtest du mir nicht, dass sie deine Frau ist?19Warum sprachst du denn: Sie ist meine Schwester, sodass ich sie mir zur Frau nahm? Und nun siehe, da hast du deine Frau; nimm sie und zieh hin.20Und der Pharao bestellte Leute um seinetwillen, dass sie ihn geleiteten und seine Frau und alles, was er hatte.