Lukas 20 | Einheitsübersetzung 2016

Einheitsübersetzung 2016

Die Frage nach der Vollmacht Jesu

1 Und es geschah: Eines Tages lehrte er im Tempel das Volk und verkündete das Evangelium, da kamen die Hohepriester und die Schriftgelehrten mit den Ältesten hinzu (Mt 21,23; Mk 11,27) 2 und fragten ihn: Sag uns: In welcher Vollmacht tust du das? Wer hat dir diese Vollmacht gegeben? 3 Er antwortete ihnen: Auch ich will euch eine Frage stellen. Sagt mir: 4 Stammte die Taufe des Johannes vom Himmel oder von den Menschen? 5 Da überlegten sie und sagten zueinander: Wenn wir antworten: Vom Himmel!, so wird er sagen: Warum habt ihr ihm dann nicht geglaubt? 6 Wenn wir aber antworten: Von den Menschen!, dann wird das ganze Volk uns steinigen; denn sie sind überzeugt, dass Johannes ein Prophet ist. (Lk 1,76) 7 Darum antworteten sie: Wir wissen nicht, woher. (Lk 22,68) 8 Jesus erwiderte ihnen: Dann sage auch ich euch nicht, in welcher Vollmacht ich das tue.

Das Gleichnis von den Winzern

9 Er erzählte dem Volk dieses Gleichnis: Ein Mann legte einen Weinberg an, verpachtete ihn an Winzer und reiste für längere Zeit in ein anderes Land. (Jes 5,1; Mt 21,33; Mk 12,1) 10 Als nun die Zeit dafür gekommen war, schickte er einen Knecht zu den Winzern, damit sie ihm seinen Anteil an der Frucht des Weinbergs geben sollten. Die Winzer aber prügelten ihn und jagten ihn mit leeren Händen fort. 11 Darauf schickte er einen anderen Knecht; auch ihn prügelten und entehrten sie und jagten ihn mit leeren Händen fort. 12 Er schickte noch einen dritten Knecht; aber auch ihn schlugen sie blutig und warfen ihn hinaus. 13 Da sagte der Herr des Weinbergs: Was soll ich tun? Ich will meinen geliebten Sohn schicken. Vielleicht werden sie vor ihm Achtung haben. (Lk 3,22) 14 Als die Winzer den Sohn sahen, überlegten sie und sagten zueinander: Das ist der Erbe; wir wollen ihn umbringen, damit das Erbe uns gehört. 15 Und sie warfen ihn aus dem Weinberg hinaus und brachten ihn um. Was wird nun der Herr des Weinbergs mit ihnen tun? 16 Er wird kommen und diese Winzer vernichten und den Weinberg anderen geben. Als sie das hörten, sagten sie: Das darf nicht geschehen! 17 Da sah Jesus sie an und sagte: Was bedeutet dieses Schriftwort: Der Stein, den die Bauleute verworfen haben, / er ist zum Eckstein geworden? (Ps 118,22) 18 Jeder, der auf diesen Stein fällt, wird zerschellen; auf wen der Stein aber fällt, den wird er zermalmen. 19 Die Schriftgelehrten und die Hohepriester hätten gern noch in derselben Stunde Hand an ihn gelegt; aber sie fürchteten das Volk. Denn sie hatten gemerkt, dass er sie mit diesem Gleichnis meinte. (Lk 19,47; Lk 22,2)

Die Frage nach der kaiserlichen Steuer

20 Daher lauerten sie ihm auf und schickten Spitzel, die so tun sollten, als wären sie selbst gerecht, um ihn bei einer Äußerung zu ertappen. Denn sie wollten ihn der Gerichtsbarkeit des Statthalters übergeben. (Mt 22,15; Mk 12,13; Lk 11,54) 21 Und sie fragten ihn: Meister, wir wissen, dass du aufrichtig redest und lehrst und nicht auf die Person siehst, sondern wahrhaftig den Weg Gottes lehrst. 22 Ist es uns erlaubt, dem Kaiser Steuer zu zahlen, oder nicht? 23 Er aber durchschaute ihre Hinterlist und sagte zu ihnen: 24 Zeigt mir einen Denar! Wessen Bild und Aufschrift sind darauf? Sie antworteten: Die des Kaisers.^[1] 25 Da sagte er zu ihnen: Dann gebt dem Kaiser, was dem Kaiser gehört, und Gott, was Gott gehört! 26 So gelang es ihnen nicht, ihn bei einer Äußerung vor dem Volk zu ertappen. Sie waren über seine Antwort verwundert und schwiegen.

Die Frage nach der Auferstehung der Toten

27 Von den Sadduzäern, die bestreiten, dass es eine Auferstehung gibt, kamen einige zu Jesus und fragten ihn: (Mt 22,23; Mk 12,18; Apg 23,8) 28 Meister, Mose hat uns vorgeschrieben: Wenn ein Mann, der einen Bruder hat, stirbt und eine Frau hinterlässt, ohne Kinder zu haben, dann soll sein Bruder die Frau nehmen und seinem Bruder Nachkommen verschaffen. (1Mo 38,8; 5Mo 25,5) 29 Nun lebten einmal sieben Brüder. Der erste nahm sich eine Frau, starb aber kinderlos. 30 Da nahm sie der zweite, 31 danach der dritte und ebenso die anderen bis zum siebten; sie alle hinterließen keine Kinder, als sie starben. 32 Schließlich starb auch die Frau. 33 Wessen Frau wird sie nun bei der Auferstehung sein? Alle sieben haben sie doch zur Frau gehabt. 34 Da sagte Jesus zu ihnen: Die Kinder dieser Welt heiraten und lassen sich heiraten. 35 Die aber, die gewürdigt werden, an jener Welt und an der Auferstehung von den Toten teilzuhaben, heiraten nicht, noch lassen sie sich heiraten. 36 Denn sie können auch nicht mehr sterben, weil sie den Engeln gleich und als Kinder der Auferstehung zu Kindern Gottes geworden sind. 37 Dass aber die Toten auferstehen, hat schon Mose in der Geschichte vom Dornbusch angedeutet, in der er den Herrn den Gott Abrahams, den Gott Isaaks und den Gott Jakobs nennt. (2Mo 3,6) 38 Er ist doch kein Gott von Toten, sondern von Lebenden; denn für ihn leben sie alle. 39 Da sagten einige Schriftgelehrte: Meister, du hast gut geantwortet. (Mk 12,32) 40 Und man wagte nicht mehr, ihn etwas zu fragen. (Mt 22,46; Mk 12,34)

Die Frage nach dem Davidssohn

41 Da fragte er sie: Wie kann man behaupten, der Christus sei der Sohn Davids? (Mt 22,41; Mk 12,35) 42 Denn David selbst sagt im Buch der Psalmen: Der Herr sprach zu meinem Herrn: Setze dich mir zur Rechten, (Ps 110,1) 43 bis ich dir deine Feinde als Schemel unter die Füße lege! 44 David nennt ihn also Herr. Wie kann er dann sein Sohn sein?

Warnung vor den Schriftgelehrten

45 Jesus sagte vor dem ganzen Volk zu seinen Jüngern: (Mt 23,1; Mk 12,37) 46 Hütet euch vor den Schriftgelehrten! Sie gehen gern in langen Gewändern umher und lieben es, wenn man sie auf den Marktplätzen grüßt und wenn sie die Ehrensitze in den Synagogen und die Ehrenplätze bei den Festmählern einnehmen. (Lk 11,43; Lk 14,7) 47 Sie fressen die Häuser der Witwen auf und verrichten in ihrer Scheinheiligkeit lange Gebete. Umso härter wird das Urteil sein, das sie erwartet.

Újszövetség: élet, igazság és világosság

von Biblica

Kérdés Jézus hatalmáról

1 Történt az egyik napon, amikor a népet tanította a templomban, és az evangéliumot hirdette, odaléptek a főpapok és az írástudók a vénekkel együtt, 2 és megkérdezték tőle: „Mondd meg nekünk, micsoda hatalommal cselekszed ezeket? Vagy ki az, aki neked ezt a hatalmat adta?“ 3 Ő pedig így válaszolt nekik: „Én is kérdezek egy dolgot tőletek; mondjátok meg nekem: 4 János keresztsége a mennyből való vagy emberektől?“ 5 Azok pedig tanakodtak maguk között: Ha azt mondjuk, hogy a mennyből, azt fogja mondani: Akkor miért nem hittetek neki? 6 Ha pedig azt mondjuk, hogy emberektől, akkor az egész nép megkövez minket, mert meg vannak győződve, hogy János próféta volt. 7 Azt válaszolták tehát, hogy ők nem tudják, honnan való. 8 Erre Jézus ezt mondta nekik: „Én sem mondom meg nektek, hogy milyen hatalommal cselekszem ezeket.“

A gonosz szőlőművesek

9 Azután ezt a példázatot kezdte mondani a népnek: „Egy ember szőlőt plántált, és kiadta azt munkásoknak, és hosszú időre elutazott. 10 Amikor eljött az ideje, elküldte szolgáját a munkásokhoz, hogy adjanak neki a szőlő gyümölcséből. A munkások pedig megverték azt, és üresen küldték el. 11 Akkor egy másik szolgát küldött, de azok azt is megverték és meggyalázták, és üresen küldték el. 12 És még egy harmadikat is küldött, de azok azt is megsebesítették, és kidobták. 13 Akkor így szólt a szőlőnek ura: Mit cselekedjem? Elküldöm szeretett fiamat, talán őt megbecsülik. 14 Amikor meglátták a munkások, így tanakodtak egymás között: Ez az örökös. Jöjjetek, öljük meg, hogy mienk legyen az örökség! 15 És kidobták a szőlőből, és megölték. Mit cselekszik a szőlőnek ura azokkal? 16 Elmegy, elveszti ezeket a munkásokat, és a szőlőt másoknak adja.“ Amikor ezt hallották, ezt mondták: „Szó sem lehet róla!“ 17 Ő pedig rájuk tekintett és ezt mondta: „Akkor mi az, ami meg van írva: »Amely követ az építők megvetettek, az lett szegletkővé«? 18 Na valaki erre a kőre esik, összezúzódik, akire pedig ez esik rá, szétmorzsolja azt.“ 19 A főpapok és írástudók még abban az órában el akarták fogni, de féltek a néptől, mert megértették, hogy róluk mondta ezt a példázatot.

Az adópénz

20 Ezután állandóan szemmel tartották őt, és kémeket küldtek utána, akik igaznak tetették magukat, hogy szaván foghassák, és átadják a hatóságnak és a helytartó hatalmának. 21 Megkérdezték tőle: „Mester, tudjuk, hogy helyesen beszélsz és tanítasz, és nem vagy személyválogató, hanem Isten útját igazán tanítod. 22 Szabad-e nekünk a császárnak adót fizetnünk vagy nem?“ 23 Ő azonban észrevette álnokságukat, és ezt mondta nekik: 24 „Mutassatok nekem egy dénárt. Kinek a képe és felirata van rajta?“ Ezt mondták: „A császáré.“ 25 Ő pedig ezt mondta nekik: „Adjátok meg a császárnak azt, ami a császáré, és Istennek, ami Istené.“ 26 Nem tudtak belekötni szavaiba a nép előtt, és csodálkozva feleletein, elhallgattak.

Kérdés a feltámadásról

27 Hozzámentek a szadduceusok közül néhányan, akik tagadják, hogy van feltámadás, és megkérdezték őt: 28 „Mester, Mózes megírta nekünk, hogy »ha valakinek meghal a testvére, akinek volt felesége, de gyermeke nem, akkor annak a testvére vegye el annak a feleségét, és támasszon utódot testvérének.« 29 Volt hét testvér, és az első megnősült, és gyermektelenül halt meg. 30 Ekkor a második vette el annak feleségét, és az is gyermektelenül halt meg. 31 Akkor a harmadik vette el, és ugyanígy mind a hét, de nem hagytak gyermeket, és meghaltak. 32 Ezután meghalt az asszony is. 33 A feltámadáskor vajon melyiküknek a felesége lesz? Mert mind a hétnek felesége volt.“ 34 Jézus így válaszolt nekik: „Ennek a világnak fiai nősülnek, és férjhez mennek. 35 De akiket méltónak ítélnek arra, hogy az eljövendő világnak és a halálból való feltámadásnak részesei legyenek, azok majd nem nősülnek, és férjhez sem mennek. 36 Azok meg sem halhatnak, mert hasonlók lesznek az angyalokhoz, és Isten gyermekei lesznek, hiszen a feltámadás gyermekei. 37 Azt pedig, hogy feltámadnak a halottak, már Mózes is kijelentette a csipkebokornál, amikor az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákób Istenének nevezte. 38 Isten pedig nem a holtak Istene, hanem az élők Istene. Mert az ő számára mindenki él.“ 39 Néhány írástudó ekkor így szólt: „Mester, jól mondtad.“ 40 És többé semmit sem mertek tőle megkérdezni.

Krisztus Dávidnak Fia és Ura

41 Akkor így szólt hozzájuk: „Hogyan mondhatják azt, hogy Krisztus Dávid Fia? 42 Hiszen maga Dávid mondja a Zsoltárok könyvében: »Így szólt az Úr az én Uramnak, ülj az én jobb kezem felől, 43 míg ellenségeidet lábad zsámolyává nem teszem.« 44 Dávid tehát »Urának« nevezi őt, hogyan lehet akkor Fia?“

Az írástudók nagyravágyása és kapzsisága

45 Az egész nép hallatára ezt mondta tanítványainak: 46 „Óvakodjatok az írástudóktól, akik hosszú köntösökben szeretnek járni, és szeretik, ha piacokon köszöntik őket, szeretik az első helyeket a zsinagógában és a főhelyeket a lakomákon, 47 akik az özvegyek házát felemésztik, és színből hosszan imádkoznak. Ezekre súlyosabb ítélet vár.“