1.Thessalonicher 5

Újszövetség: élet, igazság és világosság

1 Az időpontokról és alkalmakról pedig, atyámfiai, nem szükséges írnom,2 mert igen jól tudjátok, hogy az Úr napja úgy jön el, mint a tolvaj éjjel.3 Mert amikor ezt mondják: „Békesség és biztonság“, akkor hirtelen veszedelem tör rájuk, mint a szülési fájdalom a terhes asszonyra, és semmiképpen meg nem menekülnek.4 De ti, atyámfiai, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvajmódra lephetne meg titeket.5 Ti mindnyájan a világosság fiai vagytok, és a nappal fiai; nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé!6 Ne is aludjunk tehát, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok.7 Mert akik alusznak, éjjel alusznak, és akik részegek, éjjel részegednek meg.8 Mi azonban nappaliak vagyunk, legyünk tehát éberek, magunkra öltve a hitnek és szeretetnek mellvasát és sisakként az üdvösség reménységét.9 Mert Isten nem haragra rendelt minket, hanem arra, hogy elnyerjük az üdvösséget a mi Urunk Jézus Krisztus által,10 aki meghalt értünk, hogy akár ébren vagyunk, akár alszunk, együtt éljünk vele.11 Vigasztaljátok azért egymást, és építse egyik a másikat, ahogyan teszitek is.12 Kérünk titeket, atyámfiai, hogy becsüljétek meg azokat, akik fáradoznak közöttetek, és elöljáróitok az Úrban, és intenek titeket,13 és az ő munkájukért nagyon szeressétek őket. Egymással békességben éljetek!14 Kérünk továbbá titeket, atyámfiai, intsétek azokat, akik nem vállalják Isten rendjét, bátorítsátok a csüggedőket, gyámolítsátok az erőtleneket, türelmesek legyetek mindenki iránt.15 Vigyázzatok, hogy senki senkinek rosszért rosszal ne fizessen, hanem mindenkor a jóra törekedjetek egymás iránt és mindenki iránt.16 Mindenkor örüljetek!17 Szüntelen imádkozzatok!18 Mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által a számotokra.19 A Lelket ki ne oltsátok!20 A prófétálást meg ne vessétek!21 Mindent vizsgáljatok meg, és ami jó, azt megtartsátok!22 Mindenféle rossztól őrizkedjetek!23 Maga pedig a békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen, és őrizze meg egész valótokat, mind lelketeket, mind testeteket feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére.24 Hű az, aki elhívott titeket, és ő meg is cselekszi azt.25 Atyámfiai, imádkozzatok értünk!26 Köszöntsetek minden atyafit szent csókkal.27 Kérve kérlek titeket az Úr nevében, hogy olvassátok fel ezt a levelet minden atyafi előtt.28 A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen veletek! Ámen.