Ivan 13 | Újszövetség: élet, igazság és világosság

Újszövetség: élet, igazság és világosság

Jézus megmossa tanítványai lábát

1 A húsvét ünnepe előtt tudta Jézus, hogy eljött az ő órája, hogy átmenjen e világból az Atyához, pedig szerette az övéit e világon, mindvégig szerette őket. 2 És vacsora közben, amikor az ördög belesugallta már Iskáriótes Júdásnak, Simon fiának szívébe, hogy árulja el őt, 3 tudta Jézus, hogy az Atya mindent hatalmába adott neki, és hogy ő az Istentől jött, és az Istenhez megy, 4 felkelt a vacsorától, levette a felsőruháját, és egy kendőt véve, körülkötötte magát. 5 Azután vizet töltött a medencébe, és mosni kezdte a tanítványok lábait és megtörölni a kendővel, amellyel körül van kötve. 6 Mikor pedig Simon Péterhez ment oda, az azt mondta neki: „Uram, te mosod meg az én lábaimat?“ 7 Jézus válaszolt neki, és ezt mondta: „Amit én cselekszem, te azt most nem érted, de később majd megérted.“ 8 Péter ezt mondta neki: „Az én lábaimat nem mosod meg soha!“ Jézus így felelt: „Ha meg nem moslak téged, semmi közöd sincs énhozzám.“ 9 Simon Péter ezt mondta: „Uram, ne csak lábaimat, hanem a kezeimet és a fejemet is!“ 10 Jézus ezt mondta neki: „Aki megfürdött, nincs másra szüksége, mint a lábait megmosni, különben egészen tiszta, ti is tiszták vagytok, de nem mindnyájan.“ 11 Tudta ugyanis, hogy ki árulja el őt, azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan tiszták!“

A Mester és tanítványai

12 Mikor azért megmosta lábukat, és a felsőruháját felvette, újra leülve, mondta nekik: „Értitek-e, hogy mit cselekedtem veletek? 13 Ti engem így hívtok: Mester és Uram. És jól mondjátok, mert az vagyok. 14 Azért, ha én az Úr és a Mester megmostam a ti lábaitokat, néktek is meg kell mosnotok egymás lábait. 15 Mert példát adtam néktek, hogy amiképpen én cselekedtem veletek, ti is akképpen cselekedjetek. 16 Bizony, bizony mondom néktek: a szolga nem nagyobb az ő Uránál, sem a követ nem nagyobb annál, aki azt küldte. 17 Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha így cselekszetek. 18 Nem mindnyájatokról szólok, én tudom, kiket választottam ki, hanem hogy beteljesedjék az Írás: »aki velem ette a kenyeret, a sarkát emelte fel ellenem.« 19 Most mondom meg nektek, mielőtt megtörténne, hogy mikor meglesz, higgyétek majd, hogy én vagyok. 20 Bizony, bizony mondom néktek: aki befogadja, ha valakit elküldök, engem fogad be, aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött.“

Jézus árulója

21 Mikor ezeket mondta Jézus, igen nyugtalankodott lelkében, s bizonyságot tett, és mondta: „Bizony, bizony mondom néktek, hogy egy közületek elárul engem.“ 22 A tanítványok ekkor bizonytalankodva egymásra tekintettek, hogy kiről szól. 23 Egy pedig az ő tanítványai közül Jézus keblén nyugodott, akit Jézus szeretett. 24 Intett neki Simon Péter, hogy tudakozza meg, ki az, akiről szól. 25 Az pedig Jézus kebelére hajolva, mondta neki: „Uram, ki az?“ 26 Jézus így felelt: „Az, akinek én a bemártott falatot adom.“ És bemártva a falatot, adta Iskáriótes Júdásnak, Simon fiának. 27 És akkor a falat után belement a Sátán. Jézus pedig ezt mondta neki: „Amit cselekszel, hamar cselekedd.“ 28 Azt pedig senki sem értette az ott ülők közül, hogy miért mondta neki. 29 Némelyek ugyanis azt állították, mivel az erszény Júdásnál volt, hogy azt mondta neki Jézus: „Vedd meg, amire szükségünk van az ünnepre“, vagy azt, hogy adjon valamit a szegényeknek. 30 Az pedig, mihelyt a falatot elfogadta, kiment. Ekkor éjszaka volt.

Az új parancsolat

31 Mikor pedig kiment, ezt mondta Jézus: „Most dicsőült meg az Emberfia, az Isten dicsőült meg őbenne; 32 ha pedig az Isten dicsőült meg őbenne, az Isten is megdicsőíti őt önmagában, és azonnal megdicsőíti őt. 33 Fiaim, egy kevés ideig még veletek vagyok. Kerestek majd engem, de amiként a zsidóknak megmondtam, hogy ahová én megyek, ti nem jöhettek, most néktek is mondom. 34 Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek, amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. 35 Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.“

Péter fogadkozása

36 Simon Péter megkérdezte tőle: „Uram, hová mégy?“ Jézus így felelt: „Ahová én megyek, most énutánam nem jöhetsz, de később utánam fogsz jönni.“ 37 Péter ezt mondta neki: „Uram, miért nem mehetek most utánad? Az életemet adom érted!“ 38 Jézus így felelt: „Az életedet adod értem? Bizony, bizony mondom neked, nem szólal meg addig a kakas, amíg háromszor meg nem tagadsz engem.“

Lutherbibel 2017

od Deutsche Bibelgesellschaft

Die Fußwaschung

1 Vor dem Passafest aber erkannte Jesus, dass seine Stunde gekommen war, dass er aus dieser Welt ginge zum Vater. Wie er die Seinen geliebt hatte, die in der Welt waren, so liebte er sie bis ans Ende. (Iv 7,30; Iv 17,1) 2 Und nach dem Abendessen – als schon der Teufel dem Judas, dem Sohn des Simon Iskariot, ins Herz gegeben hatte, dass er ihn verriete; (Lk 22,3) 3 Jesus aber wusste, dass ihm der Vater alles in seine Hände gegeben hatte und dass er von Gott gekommen war und zu Gott ging – (Iv 3,35; Iv 16,28) 4 da stand er vom Mahl auf, legte seine Kleider ab und nahm einen Schurz und umgürtete sich. 5 Danach goss er Wasser in ein Becken, fing an, den Jüngern die Füße zu waschen und zu trocknen mit dem Schurz, mit dem er umgürtet war. 6 Da kam er zu Simon Petrus; der sprach zu ihm: Herr, du wäschst mir die Füße? 7 Jesus antwortete und sprach zu ihm: Was ich tue, das verstehst du jetzt nicht; du wirst es aber hernach erfahren. 8 Da sprach Petrus zu ihm: Nimmermehr sollst du mir die Füße waschen! Jesus antwortete ihm: Wenn ich dich nicht wasche, so hast du kein Teil an mir. 9 Spricht zu ihm Simon Petrus: Herr, nicht die Füße allein, sondern auch die Hände und das Haupt! 10 Spricht Jesus zu ihm: Wer gewaschen ist, bedarf nichts, als dass ihm die Füße gewaschen werden; er ist vielmehr ganz rein. Und ihr seid rein, aber nicht alle. (Iv 15,3) 11 Denn er wusste, wer ihn verraten würde; darum sprach er: Ihr seid nicht alle rein. 12 Als er nun ihre Füße gewaschen hatte, nahm er seine Kleider und setzte sich wieder nieder und sprach zu ihnen: Wisst ihr, was ich euch getan habe? 13 Ihr nennt mich Meister und Herr und sagt es mit Recht, denn ich bin’s auch. (Mt 23,8; Mt 23,10) 14 Wenn nun ich, euer Herr und Meister, euch die Füße gewaschen habe, so sollt auch ihr euch untereinander die Füße waschen. (Lk 22,27) 15 Denn ein Beispiel habe ich euch gegeben, damit ihr tut, wie ich euch getan habe. (Fil 2,5; 1 Pt 2,21) 16 Wahrlich, wahrlich, ich sage euch: Der Knecht ist nicht größer als sein Herr und der Gesandte nicht größer als der, der ihn gesandt hat. (Mt 10,24) 17 Wenn ihr dies wisst – selig seid ihr, wenn ihr’s tut. (Mt 7,24) 18 Ich spreche nicht von euch allen; ich weiß, welche ich erwählt habe. Aber es muss die Schrift erfüllt werden: »Der mein Brot aß, tritt mich mit Füßen.« 19 Schon jetzt sage ich’s euch, ehe es geschieht, damit ihr, wenn es geschehen ist, glaubt, dass ich es bin. 20 Wahrlich, wahrlich, ich sage euch: Wer jemanden aufnimmt, den ich senden werde, der nimmt mich auf; wer aber mich aufnimmt, der nimmt den auf, der mich gesandt hat. (Mt 10,40)

Jesus, der Lieblingsjünger und der Verräter

21 Als Jesus das gesagt hatte, wurde er erregt im Geist und bezeugte und sprach: Wahrlich, wahrlich, ich sage euch: Einer unter euch wird mich verraten. (Mt 26,21; Mk 14,18; Lk 22,21; Iv 12,27)

Mt 26,21Mk 14,18Lk 22,21Iv 12,27

22 Da sahen sich die Jünger untereinander an, und ihnen wurde bange, von wem er wohl redete. 23 Es war aber einer unter seinen Jüngern, der zu Tische lag an der Brust Jesu, den hatte Jesus lieb. (Iv 19,26; Iv 20,2; Iv 21,20) 24 Dem winkte Simon Petrus, dass er fragen sollte, wer es wäre, von dem er redete. 25 Da lehnte der sich an die Brust Jesu und fragte ihn: Herr, wer ist’s? 26 Jesus antwortete: Der ist’s, dem ich den Bissen eintauche und gebe. Und er nahm den Bissen, tauchte ihn ein und gab ihn Judas, dem Sohn des Simon Iskariot. 27 Und nach dem Bissen fuhr der Satan in ihn. Da sprach Jesus zu ihm: Was du tust, das tue bald! 28 Niemand am Tisch aber wusste, wozu er ihm das sagte. 29 Denn einige meinten, weil Judas den Beutel hatte, spräche Jesus zu ihm: Kaufe, was wir zum Fest nötig haben!, oder dass er den Armen etwas geben sollte. 30 Als er nun den Bissen genommen hatte, ging er alsbald hinaus. Und es war Nacht.

Die Verherrlichung und das neue Gebot

31 Da Judas nun hinausgegangen war, spricht Jesus: Jetzt ist der Menschensohn verherrlicht, und Gott ist verherrlicht in ihm. (Iv 12,23; Iv 12,28) 32 Ist Gott verherrlicht in ihm, so wird Gott ihn auch verherrlichen in sich und wird ihn bald verherrlichen. (Iv 17,1) 33 Ihr Kinder, ich bin noch eine kleine Weile bei euch. Ihr werdet mich suchen. Und wie ich zu den Juden sagte, sage ich jetzt auch zu euch: Wo ich hingehe, da könnt ihr nicht hinkommen. (Iv 8,21) 34 Ein neues Gebot gebe ich euch, dass ihr euch untereinander liebt, wie ich euch geliebt habe, damit auch ihr einander lieb habt. (Iv 15,12; Iv 15,17) 35 Daran wird jedermann erkennen, dass ihr meine Jünger seid, wenn ihr Liebe untereinander habt.

Die Ankündigung der Verleugnung des Petrus

36 Spricht Simon Petrus zu ihm: Herr, wo gehst du hin? Jesus antwortete ihm: Wo ich hingehe, kannst du mir jetzt nicht folgen; aber du wirst mir später folgen. (Mt 26,33; Mk 14,29; Lk 22,31; Iv 21,18)

Mt 26,33Mk 14,29Lk 22,31Iv 21,18

37 Petrus spricht zu ihm: Herr, warum kann ich dir jetzt nicht folgen? Ich will mein Leben für dich lassen. 38 Jesus antwortete ihm: Du willst dein Leben für mich lassen? Wahrlich, wahrlich, ich sage dir: Der Hahn wird nicht krähen, bis du mich dreimal verleugnet hast.