2.Mose 10 | IBS-fordítás (Új Károli)
1 És monda az Úr Mózesnek: Menj be a Faraóhoz, mert én keményítettem meg az õ szívét és az õ szolgáinak szívét, azért hogy ezeket az én jeleimet megtegyem közöttök.2 És azért, hogy elbeszéljed azt a te fiadnak és fiad fiának hallatára, a mit Égyiptomban cselekedtem, és jeleimet, a melyeket rajtok tettem, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.3 És beméne Mózes és Áron a Faraóhoz és mondának néki: Ezt mondja az Úr, a héberek Istene: Meddig nem akarod még magadat megalázni én elõttem? Bocsásd el az én népemet, hogy szolgáljanak nékem.4 Mert ha te nem akarod az én népemet elbocsátani, ímé én holnap sáskát hozok a te határodra.5 És elborítja a földnek színét, úgy hogy nem lesz látható a föld, és megemészti a megmenekedett maradékot, a mi megmaradt néktek a jégesõ után, és megemészt minden fát, mely néktek sarjadzik a mezõn.6 És betöltik a te házaidat, és minden szolgáidnak házát és minden Égyiptombelinek házát, a mit nem láttak a te atyáid, sem a te atyáid atyjai, a mióta e földön vannak mind e mai napig. És megfordula s kiméne a Faraó elõl.7 A Faraó szolgái pedig mondának õnéki: Meddig lesz még ez mi nékünk romlásunkra? Bocsásd el azokat az embereket, hogy szolgáljanak az Úrnak az õ Istenöknek. Még sem veszed-é eszedbe, hogy elvész Égyiptom?8 És visszahozák Mózest és Áront a Faraóhoz s monda ez nékik: Menjetek el, szolgáljatok az Úrnak a ti Istenteknek. Kik s kik azok, a kik elmennek?9 Mózes pedig monda: A mi gyermekeinkkel és véneinkkel megyünk, a mi fiainkkal és leányainkkal, juhainkkal és barmainkkal megyünk, mert az Úrnak innepet kell szentelnünk.10 Monda azért nékik: Úgy legyen veletek az Úr, a mint elbocsátlak titeket és gyermekeiteket! Vigyázzatok, mert gonoszra igyekeztek.11 Nem úgy! menjetek el ti férfiak és szolgáljatok az Úrnak, mert ti is ezt kívántátok. És elûzék õket a Faraó színe elõl.12 És monda az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki a te kezedet Égyiptom földére a sáskáért, hogy jõjjön fel Égyiptom földére és emészsze meg a földnek minden fûvét; mindazt a mit a jégesõ meghagyott.13 Kinyujtá azért Mózes az õ vesszejét Égyiptom földére, és az Úr egész nap és egész éjjel keleti szelet támaszta a földre. Mire reggel lõn, a keleti szél felhozá a sáskát.14 És feljöve a sáska egész Égyiptom földére s nagy sokasággal szálla le Égyiptom egész határára. Annak elõtte sem volt olyan sáska s ezután sem lesz olyan.15 És elborítá az egész föld színét, és a föld elsötétedék, és megemészté a földnek minden fûvét és a fának minden gyümölcsét, a mit a jégesõ meghagyott vala, és semmi zöld sem marada a fán, sem a mezõnek fûvén egész Égyiptom földén.16 Akkor a Faraó siete hívatni Mózest és Áront és monda: Vétkeztem az Úr ellen, a ti Istenetek ellen és ti ellenetek.17 Most annakokáért bocsásd meg csak ez egyszer az én vétkemet és imádkozzatok az Úrhoz a ti Istentekhez, hogy csak ezt a halált fordítsa el én tõlem.18 És kiméne a Faraó elõl és imádkozék az Úrhoz.19 És fordíta az Úr igen erõs nyugoti szelet, és felkapá a sáskát és veté azokat a veres tengerbe; egy sáska sem marada egész Égyiptom határán.20 De az Úr megkeményíté a Faraó szívét, és nem bocsátá el az Izráel fiait.21 És monda az Úr Mózesnek: Nyujtsd ki a te kezedet az ég felé, hogy legyen setétség Égyiptom földén és pedig tapintható setétség.22 És kinyujtá Mózes az õ kezét az ég felé, és lõn sûrû setétség egész Égyiptom földén három napig.23 Nem látták egymást, és senki sem kelt fel az õ helyébõl három napig; de Izráel minden fiának világosság vala az õ lakhelyében.24 Akkor hívatá a Faraó Mózest és monda: Menjetek el, szolgáljatok az Úrnak, csak juhaitok és barmaitok maradjanak; gyermekeitek is elmehetnek véletek.25 Mózes pedig monda: Sõt inkább néked kell kezünkbe adnod véres áldozatra és égõ-áldozatra valókat, hogy megáldozzuk a mi Urunknak Istenünknek.26 És velünk jõnek a mi barmaink is, egy körömnyi sem marad el, mert azokból veszünk, hogy szolgáljunk a mi Urunknak Istenünknek; magunk sem tudjuk, mivel szolgálunk az Úrnak, míg oda nem jutunk.27 De az Úr megkeményíté a Faraó szívét, és nem akará õket elbocsátani.28 És monda néki a Faraó: Menj el elõlem; vigyázz magadra, hogy többé az én orczámat ne lásd; mert a mely napon az én orczámat látod, meghalsz.29 Mózes pedig monda: Helyesen szólál. Nem látom többé a te orczádat.
English Standard Version
The Eighth Plague: Locusts
1Then the Lord said to Moses, “Go in to Pharaoh, for I have hardened his heart and the heart of his servants, that I may show these signs of mine among them,2and that you may tell in the hearing of your son and of your grandson how I have dealt harshly with the Egyptians and what signs I have done among them, that you may know that I am the Lord.”3So Moses and Aaron went in to Pharaoh and said to him, “Thus says the Lord, the God of the Hebrews, ‘How long will you refuse to humble yourself before me? Let my people go, that they may serve me.4For if you refuse to let my people go, behold, tomorrow I will bring locusts into your country,5and they shall cover the face of the land, so that no one can see the land. And they shall eat what is left to you after the hail, and they shall eat every tree of yours that grows in the field,6and they shall fill your houses and the houses of all your servants and of all the Egyptians, as neither your fathers nor your grandfathers have seen, from the day they came on earth to this day.’” Then he turned and went out from Pharaoh.7Then Pharaoh’s servants said to him, “How long shall this man be a snare to us? Let the men go, that they may serve the Lord their God. Do you not yet understand that Egypt is ruined?”8So Moses and Aaron were brought back to Pharaoh. And he said to them, “Go, serve the Lord your God. But which ones are to go?”9Moses said, “We will go with our young and our old. We will go with our sons and daughters and with our flocks and herds, for we must hold a feast to the Lord.”10But he said to them, “The Lord be with you, if ever I let you and your little ones go! Look, you have some evil purpose in mind.*11No! Go, the men among you, and serve the Lord, for that is what you are asking.” And they were driven out from Pharaoh’s presence.12Then the Lord said to Moses, “Stretch out your hand over the land of Egypt for the locusts, so that they may come upon the land of Egypt and eat every plant in the land, all that the hail has left.”13So Moses stretched out his staff over the land of Egypt, and the Lord brought an east wind upon the land all that day and all that night. When it was morning, the east wind had brought the locusts.14The locusts came up over all the land of Egypt and settled on the whole country of Egypt, such a dense swarm of locusts as had never been before, nor ever will be again.15They covered the face of the whole land, so that the land was darkened, and they ate all the plants in the land and all the fruit of the trees that the hail had left. Not a green thing remained, neither tree nor plant of the field, through all the land of Egypt.16Then Pharaoh hastily called Moses and Aaron and said, “I have sinned against the Lord your God, and against you.17Now therefore, forgive my sin, please, only this once, and plead with the Lord your God only to remove this death from me.”18So he went out from Pharaoh and pleaded with the Lord.19And the Lord turned the wind into a very strong west wind, which lifted the locusts and drove them into the Red Sea. Not a single locust was left in all the country of Egypt.20But the Lord hardened Pharaoh’s heart, and he did not let the people of Israel go.
The Ninth Plague: Darkness
21Then the Lord said to Moses, “Stretch out your hand toward heaven, that there may be darkness over the land of Egypt, a darkness to be felt.”22So Moses stretched out his hand toward heaven, and there was pitch darkness in all the land of Egypt three days.23They did not see one another, nor did anyone rise from his place for three days, but all the people of Israel had light where they lived.24Then Pharaoh called Moses and said, “Go, serve the Lord; your little ones also may go with you; only let your flocks and your herds remain behind.”25But Moses said, “You must also let us have sacrifices and burnt offerings, that we may sacrifice to the Lord our God.26Our livestock also must go with us; not a hoof shall be left behind, for we must take of them to serve the Lord our God, and we do not know with what we must serve the Lord until we arrive there.”27But the Lord hardened Pharaoh’s heart, and he would not let them go.28Then Pharaoh said to him, “Get away from me; take care never to see my face again, for on the day you see my face you shall die.”29Moses said, “As you say! I will not see your face again.”
Diese Website verwendet Cookies, um Ihnen die bestmögliche Nutzererfahrung bieten zu können.