1 Fiam, tartsd meg az én beszédeimet, és az én parancsolataimat rejtsd el magadnál.2 Az én parancsolatimat tartsd meg, és élsz; és az én tanításomat mint a szemed fényét.3 Kösd azokat ujjaidra, írd fel azokat szíved táblájára.4 Mondd ezt a bölcseségnek: Én néném vagy te; és az eszességet ismerõsödnek nevezd,5 Hogy megõrizzen téged a nem hozzád tartozó asszonytól, és az õ beszédivel hizelkedõ idegentõl.6 Mert házam ablakán, a rács mögül néztem,7 És láték a bolondok között, eszembe vevék a fiak között egy bolond ifjat,8 A ki az utczán jár, annak szeglete mellett, a házához menõ úton lépeget,9 Alkonyatkor, nap estjén, és setét éjfélben.10 És ímé, egy asszony eleibe jõ, paráznának öltözetében, álnok az õ elméjében.11 Mely csélcsap és vakmerõ, a kinek házában nem maradhatnak meg az õ lábai.12 Néha az utczán, néha a tereken van, és minden szegletnél leselkedik.13 És megragadá õt és megcsókolá õt, és szemtelenségre vetemedvén, monda néki:14 Hálaáldozattal tartoztam, ma adtam meg fogadásimat.15 Azért jövék ki elõdbe, szorgalmatosan keresni a te orczádat, és reád találtam!16 Paplanokkal megvetettem nyoszolyámat, égyiptomi szövésû szõnyegekkel.17 Beillatoztam ágyamat mirhával, áloessel és fahéjjal.18 No foglaljuk magunkat bõségesen mind virradtig a szeretetben; vígadjunk szerelmeskedésekkel.19 Mert nincs otthon a férjem, elment messze útra.20 Egy erszény pénzt võn kezéhez; holdtöltére jõ haza.21 [És] elhiteté õt az õ mesterkedéseinek sokaságával, ajkainak hizelkedésével elragadá õt.22 Utána megy; mint az ökör a vágóhídra, és mint a bolond, egyszer csak fenyítõ békóba;23 Mígnem átjárja a nyíl az õ máját. Miképen siet a madár a tõrre, és nem tudja, hogy az az õ élete ellen van.24 Annakokáért most, fiaim, hallgassatok engem, és figyelmezzetek az én számnak beszédeire.25 Ne hajoljon annak útaira a te elméd, és ne tévelyegj annak ösvényin.26 Mert sok sebesültet elejtett, és sokan vannak, a kik attól megölettek.27 Sírba vívõ út az õ háza, a mely levisz a halálnak hajlékába.