1 És elméne a király és Hámán a lakomára, Eszter királynéhoz.2 És monda a király Eszternek másodnapon is, borivás közben: Mi a te kivánságod Eszter királyné? Megadatik. És micsoda a te kérésed? Ha az országnak fele is, meglészen.3 És felele Eszter királyné, és monda: Ha kegyet találtam szemeid elõtt, oh király! és ha a királynak tetszik, add meg nékem életemet kivánságomra, és nemzetségemet kérésemre.4 Mert eladattunk, én és az én nemzetségem, hogy kipusztítsanak, megöljenek és megsemmisítsenek minket; ha csak szolgákul, vagy szolgálókul adattunk volna el, akkor hallgatnék, jóllehet az ellenség nem adna kárpótlást a király veszteségéért.5 És szóla Ahasvérus király, és monda Eszternek, a királynénak: Ki az és hol van az, a kit az õ szíve erre vitt, hogy azt cselekedné?6 És monda Eszter: Az ellenség és gyûlölõ, ez a gonosz Hámán! Akkor Hámán megrettene a király és királyné elõtt.7 A király pedig felkele haragjában a borivástól [és méne] a palotakertbe; Hámán pedig ott maradt, hogy életéért könyörögjön Eszter királynénál; mert látta, hogy a király részérõl elvégeztetett az õ veszte.8 És mikor a király visszatért a palota kertjébõl a borivás házába, Hámán a kerevetre esék, a melyen Eszter vala. Akkor monda a király: Erõszakot is akar elkövetni a királynén én nálam a házban?! A mint e szó kijött a király szájából, Hámán arczát befedék.9 És monda Harbona, az udvarmesterek egyike a király elõtt: Ímé a fa is, a melyet készített Hámán Márdokeusnak, a ki a király javára szólott vala, ott áll Hámán házában, ötven könyöknyi magas. És monda a király: Akasszátok õt magát reá!10 Felakaszták azért Hámánt a fára, a melyet készített Márdokeusnak, és megszünék a király haragja.