Epheser 4

Újszövetség: élet, igazság és világosság

1 Kérlek azért titeket én, aki fogoly vagyok az Úrban, hogy járjatok úgy, amint illik elhívatásotokhoz, mellyel elhívattatok.2 Teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútűréssel, elszenvedve egymást szeretetben,3 igyekezve megtartani a Lélek egységét a békességnek kötelében.4 Egy a test és egy a Lélek, miképpen elhívatásotoknak egy reménységében hívattatok is el.5 Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség.6 Egy az Isten és mindeneknek Atyja, aki mindenekfelett van, és mindenek által és mindnyájatokban munkálkodik.7 Mindegyikünknek pedig adatott a kegyelem a Krisztustól osztott ajándéknak mértéke szerint.8 Ezért mondja az Írás: Fölment a magasságba, foglyokat vitt fogva, és ajándékokat adott az embereknek.9 (Az pedig, hogy fölment, mit jelentene mást, mint hogy előbb le is szállott a föld alsóbb részeire?10 Aki leszállott, ugyanaz, aki fel is ment, feljebb minden egeknél, hogy mindeneket betöltsön.)11 És ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul,12 a szentek tökéletesebbítése céljából a szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére:13 míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére:14 Hogy többé ne legyünk gyermekek, kiket ide s tova hány a hab, és hajt a tanításnak akármi szele az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által,15 hanem az igazságot követve szeretetben, mindenestől fogva növekedjünk abban, aki a fej, a Krisztusban,16 akiből az egész test, szép rendben egyberakva és egybe szerkesztetve az ő segedelmének minden kapcsával, minden egyes tagnak mértéke szerint való munkássággal teljesíti a testnek növekedését a maga fölépítésére szeretetben.17 Ezt mondom azért, és bizonyságot teszek az Úrban, hogy ti többé ne járjatok úgy, mint egyéb pogányok is járnak az ő elméjüknek hiábavalóságában,18 akik értelmükben meghomályosodtak, elidegenültek az isteni élettől a tudatlanság miatt, mely az ő szívük keménysége miatt van bennük;19 akik erkölcsi érzés nélkül, önmagukat a bujálkodásra adták, minden tisztátalanságnak nagy nyereséggel való cselekvésére.20 Ti pedig nem így tanultátok a Krisztust;21 ha ugyan őt megértettétek és őbenne megtanultátok, hogy Jézusban van az igazság:22 hogy levetkőzzétek ama régi élet szerint való óembert, mely meg van romolva a csalárdság kívánságai miatt.23 Újuljatok meg a ti elméteknek lelke szerint,24 és öltözzétek fel amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben.25 Azért levetve a hazugságot, szóljatok igazságot, ki-ki az ő felebarátjával: mert egymásnak tagjai vagyunk.26 Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek: a nap le ne menjen a ti haragotokon;27 se pedig az ördögnek ne adjatok helyet.28 Aki lopott, többé ne lopjon, hanem inkább munkálkodjék, cselekedve az ő kezeivel azt, ami jó, hogy legyen mit adnia a szűkölködőnek.29 Semmi rothadt beszéd a ti szátokból ki ne származzék, hanem csak amely hasznos a szükséges építésre, hogy áldásos legyen a hallgatóknak.30 És meg ne szomorítsátok az Istennek ama Szent Lelkét, aki által megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára.31 Minden mérgesség és fölgerjedés és harag és lárma és káromkodás kivettessék közületek minden gonoszsággal együtt.32 Legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasok, engedve egymásnak, miképpen az Isten is a Krisztusban engedett néktek.