Synopse der Evangelien

Vergleiche ähnliche Bibelstellen (Újszövetség: élet, igazság és világosság):

Matthäus 4

Jézus elhívja első tanítványait

18 Mikor pedig a Galileai-tenger mellett járt Jézus, látott két testvért, Simont, akit Péternek neveznek, és Andrást, az ő testvérét, amint a tengerbe hálót vetettek, mert halászok voltak. 19 Ezt mondta nekik: „Kövessetek engem, és én emberek halászaivá teszlek titeket.“ 20 Azok pedig azonnal otthagyták a hálókat, és követték őt. 21 Onnan továbbmenve látott még két testvért, Jakabot, Zebedeus fiát és Jánost, a testvérét, amint a hajóban atyjukkal, Zebedeussal hálóikat kötözgették, és hívta őket is. 22 Azok pedig azonnal otthagyták a hajót és atyjukat, és követték őt.

Markus 1

Jézus elhívja első tanítványait

16 Amikor pedig a Galileai-tenger mellett járt, látta Simont és az ő testvérét Andrást, amint a tengerbe hálót vetettek, mert halászok voltak; 17 és ezt mondta nekik Jézus: „Kövessetek engem, és én azt teszem, hogy embereket halásszatok.“ 18 Erre azonnal elhagyva a hálóikat, követték őt. 19 És onnan egy kevéssé előbbre menve, látta Jakabot, a Zebedeus fiát és annak testvérét, Jánost, amint a hajóban azok is a hálókat kötözgették; 20 és azonnal elhívta őket. Ők pedig atyjukat, Zebedeust a napszámosokkal a hajóban hagyva, elmentek őutána.

Lukas 5

Péter halfogása

1 Történt, hogy amikor a sokaság hozzá tódult, hogy hallgassa Isten beszédét, ő a Genezáret-tónál állt, 2 és látott két hajót állni a vízen. A halászok pedig, miután azokból kiszálltak, a hálóikat mosták. 3 Beszállt az egyik hajóba, amely Simoné volt, és kérte őt, hogy vigye egy kissé beljebb a parttól. Amikor leült, a hajóból tanította a sokaságot. 4 Miután befejezte beszédét, ezt mondta Simonnak: „Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra!“ 5 Simon így felelt: „Mester, jóllehet egész éjszaka fáradtunk, mégsem fogtunk semmit, de a te parancsodra kivetem a hálót.“ 6 Amikor ezt megtették, a halaknak olyan sokaságát kerítették be, hogy szakadozott a hálójuk. 7 Ezért intettek társaiknak, akik a másik hajóban voltak, hogy jöjjenek, és segítsenek nekik. Azok odamentek, és megtöltötték mind a két hajót annyira, hogy csaknem elsüllyedtek. 8 Amikor ezt Simon Péter látta, Jézus lába elé borult, és ezt mondta: „Eredj el tőlem, mert én bűnös ember vagyok, Uram!“ 9 Mert félelem fogta el őt és mindazokat, aki vele voltak, a halfogás miatt. 10 Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, akik Simonnak társai voltak. Jézus ezt mondta Simonnak: „Ne félj, mostantól fogva embereket fogsz.“ 11 És a hajókat a szárazra vonták, elhagyták mindenüket, és követték őt.

Johannes 1

Jézus első követői

35 Másnap ismét ott állt János és kettő az ő tanítványai közül, 36 ránézve Jézusra, amint ott járt, mondta: „Íme, az Isten Báránya!“ 37 Hallotta őt a két tanítvány, amint szólt, és követték Jézust. 38 Jézus pedig hátrafordult, és látva, hogy követik azok, ezt mondta nekik: 39 „Mit kerestek?“ Azok pedig mondták neki: „Rabbi – ami azt jelenti: Mester –, hol laksz?“ 40 Mondta nekik: „Jöjjetek, és lássátok meg.“ Elmentek, meglátták, hol lakik, és nála maradtak azon a napon: akkor pedig körülbelül tíz óra volt. 41 A kettő közül, akik Jánostól ezt hallották, és őt követték, András volt az egyik, Simon Péter testvére. 42 Ő találkozott először a saját testvérével, Simonnal, és mondta neki: „Megtaláltuk a Messiást“ – (ami azt jelenti: Krisztus). 43 És Jézushoz vezette őt. Jézus pedig reátekintve, mondta: „Te Simon vagy, Jóna fia, téged Kéfásnak fognak hívni“ – (ami azt jelenti: Kőszikla). 44 A következő napon Galileába akart menni Jézus, találkozott Fülöppel, és mondta neki: „Kövess engem!“ 45 Fülöp pedig Betsaidából, András és Péter városából való volt. 46 Fülöp találkozott Nátánáellel, és mondta neki: „Akiről Mózes írt a törvényben, és a próféták, megtaláltuk, a názáreti Jézust, Józsefnek fiát.“ 47 Mondta neki Nátánáel: „Názáretből támadhat-e valami jó?“ Fülöp ezt mondta neki: „Jöjj, és lásd meg!“ 48 Látta Jézus Nátánáelt őhozzá menni, és azt mondta róla: „Íme, egy igazán izraelita, akiben hamisság nincsen.“ 49 Nátánáel ezt mondta neki: „Honnan ismersz engem?“ Jézus így felelt neki: „Mielőtt hívott téged Fülöp, láttalak téged, amint a fügefa alatt voltál.“ 50 Nátánáel így felelt neki: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy az Izrael Királya!“ 51 Jézus így felelt neki: „Azért, mert azt mondtam neked: láttalak a fügefa alatt, hiszel? Nagyobbakat látsz majd ezeknél.“