1Als es aber beschlossen war, dass wir nach Italien fahren sollten, übergaben sie Paulus und einige andre Gefangene einem Hauptmann mit Namen Julius von der kaiserlichen Kohorte.2Wir bestiegen ein Schiff aus Adramyttion, das die Häfen der Provinz Asia anlaufen sollte, und fuhren ab; mit uns war auch Aristarch, ein Makedonier aus Thessalonich.3Und am nächsten Tag kamen wir in Sidon an; und Julius verhielt sich freundlich gegen Paulus und erlaubte ihm, zu seinen Freunden zu gehen und sich pflegen zu lassen.4Und von da stießen wir ab und fuhren im Schutz von Zypern hin, weil uns die Winde entgegen waren,5und fuhren auf dem Meer entlang der Küste von Kilikien und Pamphylien und kamen nach Myra in Lykien.6Und dort fand der Hauptmann ein Schiff aus Alexandria, das nach Italien ging, und ließ uns darauf übersteigen.7Wir kamen aber viele Tage nur langsam vorwärts und gelangten mit Mühe bis auf die Höhe von Knidos, denn der Wind hinderte uns; und wir fuhren im Schutz von Kreta hin bei Salmone8und kamen kaum daran vorüber und gelangten an einen Ort, der »Guthafen«* heißt; nahe dabei lag die Stadt Lasäa.9Da nun viel Zeit vergangen war und die Schifffahrt bereits gefährlich wurde, weil auch das Fasten* schon vorüber war, ermahnte sie Paulus10und sprach zu ihnen: Ihr Männer, ich sehe, dass diese Fahrt mit Leid und großem Schaden vor sich gehen wird, nicht allein für die Ladung und das Schiff, sondern auch für unser Leben.11Aber der Hauptmann glaubte dem Steuermann und dem Schiffsherrn mehr als dem, was Paulus sagte.12Und da der Hafen zum Überwintern ungeeignet war, bestanden die meisten von ihnen auf dem Plan, von dort weiterzufahren und zu versuchen, ob sie zum Überwintern bis nach Phönix kommen könnten, einem Hafen auf Kreta, der gegen Südwest und Nordwest offen ist.
Seesturm und Schiffbruch
13Als aber ein Südwind wehte, meinten sie, ihr Vorhaben wäre schon gelungen; sie lichteten den Anker und fuhren nahe an Kreta entlang.14Nicht lange danach aber brach von der Insel her ein Sturmwind los, den man Nordost* nennt.15Und da das Schiff ergriffen wurde und nicht mehr gegen den Wind gerichtet werden konnte, gaben wir auf und ließen uns treiben.16Wir kamen aber an einer Insel vorbei, die Kauda heißt, da konnten wir mit Mühe das Beiboot in unsre Gewalt bekommen.17Sie zogen es herauf und umspannten zum Schutz das Schiff mit Seilen. Da sie aber fürchteten, in die Syrte* zu geraten, ließen sie den Treibanker herunter und trieben so dahin.18Da wir großes Ungewitter erlitten, warfen sie am nächsten Tag Ladung ins Meer.19Und am dritten Tag warfen sie mit eigenen Händen das Schiffsgerät hinaus.20Da aber viele Tage weder Sonne noch Sterne schienen und ein gewaltiges Ungewitter uns bedrängte, war all unsre Hoffnung auf Rettung dahin.21Niemand wollte mehr essen; da trat Paulus mitten unter sie und sprach: Ihr Männer, man hätte auf mich hören sollen und nicht von Kreta aufbrechen, dann wären uns dieses Leid und der Schaden erspart geblieben.22Doch nun ermahne ich euch: Seid unverzagt; denn keiner von euch wird umkommen, nur das Schiff wird untergehen.23Denn diese Nacht trat zu mir der Engel des Gottes, dem ich gehöre und dem ich diene,24und sprach: Fürchte dich nicht, Paulus, du musst vor den Kaiser gestellt werden; und siehe, Gott hat dir geschenkt alle, die mit dir fahren.25Darum, ihr Männer, seid unverzagt; denn ich glaube Gott, es wird so geschehen, wie mir gesagt ist.26Wir müssen aber auf eine Insel auflaufen.27Als aber die vierzehnte Nacht kam, seit wir in der Adria* trieben, wähnten die Schiffsleute um Mitternacht, dass sich ihnen Land näherte.28Und sie warfen das Senkblei aus und fanden es zwanzig Faden tief; und ein wenig weiter loteten sie abermals und fanden es fünfzehn Faden tief.29Da fürchteten sie, wir würden auf Klippen geraten, und warfen hinten vom Schiff vier Anker aus und wünschten, dass es Tag würde.30Als aber die Schiffsleute vom Schiff zu fliehen suchten und das Beiboot ins Meer herabließen und vorgaben, sie wollten auch vorne die Anker herunterlassen,31sprach Paulus zu dem Hauptmann und zu den Soldaten: Wenn diese nicht auf dem Schiff bleiben, könnt ihr nicht gerettet werden.32Da hieben die Soldaten die Taue ab und ließen das Beiboot ins Meer fallen.33Und als es anfing, hell zu werden, ermahnte Paulus sie alle, Nahrung zu sich zu nehmen, und sprach: Es ist heute der vierzehnte Tag, dass ihr wartet und ohne Nahrung geblieben seid und nichts zu euch genommen habt.34Darum ermahne ich euch, etwas zu essen; denn das dient zu eurer Rettung; es wird keinem von euch ein Haar vom Haupt fallen.35Und als er das gesagt hatte, nahm er Brot, dankte Gott vor ihnen allen und brach’s und fing an zu essen.36Da wurden sie alle guten Mutes und nahmen auch Nahrung zu sich.37Wir waren aber alle zusammen im Schiff zweihundertsechsundsiebzig Seelen.38Und nachdem sie satt geworden waren, erleichterten sie das Schiff und warfen das Getreide in das Meer.39Als es aber Tag wurde, kannten sie das Land nicht; einer Bucht aber wurden sie gewahr, die hatte ein flaches Ufer. Dahin wollten sie das Schiff treiben lassen, wenn es möglich wäre.40Und sie hieben die Anker ab und ließen sie im Meer, banden die Taue der Steuerruder los, richteten das Segel nach dem Wind und hielten auf das Ufer zu.41Und als sie auf eine Sandbank gerieten, ließen sie das Schiff auflaufen und das Vorderschiff bohrte sich ein und saß fest, aber das Hinterschiff zerbrach unter der Gewalt der Wellen.42Die Soldaten aber hatten vor, die Gefangenen zu töten, damit niemand fortschwimmen und entfliehen könne.43Aber der Hauptmann wollte Paulus am Leben erhalten und wehrte ihrem Vorhaben und ließ, die da schwimmen konnten, als Erste ins Meer springen und sich ans Land retten,44die andern aber einige auf Brettern, einige auf dem, was noch vom Schiff da war. Und so geschah es, dass sie alle gerettet ans Land kamen.
Újszövetség: élet, igazság és világosság
Pált Rómába viszik
1Amikor pedig eldöntötték, hogy mi Itáliába hajózzunk, átadták mind Pált, mind néhány más foglyot egy Juliusz nevű századosnak a császári seregből.2Beszálltunk hát egy Adramittiumból való hajóba, és az Ázsia mentén fekvő helyeket akarva behajózni, elindultunk. Velünk tartott a macedóniai Arisztárkhosz, aki Thesszalonikából való.3Másnap megérkeztünk Szidónba. Juliusz emberséggel bánt Pállal, megengedte, hogy barátaihoz elmenjen, és azok gondoskodjanak róla.4Onnan elindulva Ciprus alatt eveztünk el, mivel ellenszél volt.5A Cilicia és Pamfília mellett levő tengeren átevezve eljutottunk a líciai Mirába.6Mivel ott a százados egy Itáliába menő alexandriai hajót talált, abba szállított be minket.7Több napon át azonban lassan hajóztunk, és nehezen érkeztünk el Knidosz elé. Mivel nem engedett bennünket odajutni a szél, elhajóztunk Kréta alatt, Szalmóné mellett,8és nagy üggyel-bajjal elhajózva mellette, eljutottunk egy helyre, melyet Szépkikötőknek neveznek, melyhez közel volt Lázea városa.
Pál tanácsa ellenére tovább hajóznak
9Mivel pedig sok idő múlt el és a hajózás már veszedelmes volt, mivel a böjt is elmúlt már, Pál intette őket:10„Férfiak, látom, hogy nemcsak a teherre és a hajóra, hanem a mi életünkre nézve is veszélyes lesz ez a hajózás.“11De a százados inkább hitt a kormányosnak és a hajótulajdonosnak, mint annak, amit Pál mondott.12Mivel pedig az a kikötő telelésre nem volt alkalmas, a többség azt határozta, hogy hajózzanak el onnan is, hátha valami módon eljutnak Főnixbe, Kréta kikötőjébe, mely délnyugat és északnyugat felé néz, ahol áttelelhetnének.13Mivel pedig déli szél kezdett lassan fújni, azt gondolták, hogy feltett szándékuknak uraivá lettek, elindultak s Kréta közelében hajóztak el.14Nem sokára azonban viharos szélvész csapott le oda, amelyet észak-keleti szélnek neveznek.15Mikor pedig az a hajót magával ragadta, és nem bírt a széllel szembe menni, nekieresztve sodortattunk tovább.16Mikor pedig egy kis sziget alá futottunk, melyet Klaudának hívnak, alig bírtuk hatalmunkba keríteni a csónakot.17Miután ezt felvonták, védőintézkedéseket tettek: alul átkötözték a hajót, és mivel féltek, hogy zátonyra bukkannak, leeresztették a vitorlát, és úgy sodródtak tovább.18Amikor pedig a szélvész nagyon hányt-vetett bennünket, másnap a hajóterhet kidobálták.19Harmadnap tulajdon kezeinkkel szórtuk ki a hajó felszerelését.20Amikor pedig több napon át sem nap, sem csillagok nem látszottak, és nem kis vihar szorongatott, életben maradásunk minden reménysége elveszett.21Amikor pedig már hosszú ideje nem ettek, akkor Pál felállt közöttük, és ezt mondta: „Az lett volna a jó, ó férfiak, hogy engedelmeskedve nekem, nem indultunk volna el Krétából, és elkerültük volna ezt a bajt és kárt.22Én azonban mostanra nézve is intelek benneteket, hogy jó reménységben legyetek, mert egy lélek sem vész el közületek, csak a hajó.23Mert ma éjjel mellém állt az Istennek az angyala, akié vagyok, akinek szolgálok is,24és ezt mondta: Ne félj Pál, neked a császár elé kell állnod. És íme az Isten ajándékba adta neked mindazokat, akik veled hajóznak.25Ezért jó reménységben legyetek, férfiak! Mert hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, amint nekem megmondta.26Egy szigetre kell kivetődnünk.“
Hajótörés és megmenekülés
27Amikor pedig eljött a tizennegyedik éjszaka, amióta az Adrián hányódtunk, éjféltájban észrevették a hajósok, hogy valami szárazföldhöz közeledünk.28Lebocsátották a vízmérő ónt, és húsz ölnyinek találták. Majd egy kissé tovább menve ismét lebocsátották a vízmérő ónt, és tizenöt ölnyinek találták.29Mivel féltek, hogy szirtes helyekre vetődhetnek, a hajónak hátulsó részéből négy vasmacskát vetettek ki, s alig várták, hogy nappal legyen.30A hajósok pedig amikor el akartak menekülni a hajóból, a csónakot lebocsátották a tengerre, színlelve, mintha a hajó orrából vasmacskákat akarnának leereszteni.31Pál azonban ezt mondta a századosnak és a vitézeknek: „Ha ezek nem maradnak a hajóban, akkor ti sem menekülhettek meg.“32Ekkor a katonák elvágták a csónak köteleit, és hagyták hogy kiessen.33Addig pedig, amíg nappal nem lett, Pál bíztatta mindnyájukat, hogy egyenek, és ezt mondva: „Ma tizennegyedik napja, amióta étlen várakoztok, és semmit sem vettetek magatokhoz.34Ezért intelek benneteket, hogy egyetek, mert ez a ti javatokra szolgál. Mert közületek senkinek sem esik le egyetlen hajszál sem a fejéről.“35Mikor pedig ezeket mondta, kezébe vette a kenyeret, hálát adott Istennek mindnyájuk előtt és megtörve, enni kezdett.36Erre felbátorodtak mindnyájan, és szintén vettek magukhoz táplálékot.37A hajóban lélekszám szerint összesen kétszázhetvenhatan voltak.38Miután pedig megelégedtek az eledellel, a hajót megkönnyebbítették, a gabonát kiszórták a tengerbe.39Amikor pedig megvirradt, a szárazföldet nem ismerték fel, hanem egy öblöt vettek észre, amelynek sima partja volt, és elhatározták, hogy kihajtják rá a hajót, ha bírják.40A vasmacskákat körös-körül elvagdalták, és a tengerben hagyták, egyszersmind eloldották a kormányrudak köteleit, és felvonva a nagy vitorlát a szélfúvás felé, igyekeztek a part felé haladni.41Amikor azonban egy zátonyos helyre találtak, ráhajtották a hajót. Az első része ugyan megakadt és mozdíthatatlanul maradt, a hátulsó része azonban szakadozott a hullámok ereje miatt.42A katonáknak pedig az volt a szándékuk, hogy a foglyokat vágják le, hogy senki el ne szaladhasson, miután kiúszott.43De a százados meg akarta tartani Pált, megtiltotta nekik e szándékot és megparancsolta, hogy akik úszni tudnak, először azok ugorjanak a tengerbe, és meneküljenek ki a szárazföldre,44a többiek pedig ki deszkákon, ki a hajó egyéb darabjain. Így történt, hogy mindnyájan szerencsésen kimenekültek a szárazföldre.
Diese Website verwendet Cookies, um Ihnen die bestmögliche Nutzererfahrung bieten zu können.