Psalm 102 | IBS-fordítás (Új Károli) Lutherbibel 2017

✕

Anmelden
... und alle Funktionen nutzen!
Psalm 102 | IBS-fordítás (Új Károli)
1 A nyomorultnak imádsága, a mikor eleped és kiönti panaszát az Úr elé. 2 Uram, hallgasd meg az én imádságomat, és kiáltásom jusson te hozzád! 3 Ne rejtsd el a te orczádat tõlem; mikor szorongatnak engem, hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem! 4 Mert elenyésznek az én napjaim, mint a füst, és csontjaim, mint valami tûzhely, üszkösök. 5 Letaroltatott és megszáradt, mint a fû az én szívem; még kenyerem megevésérõl is elfelejtkezem. 6 Nyögésemnek szavától csontom a húsomhoz ragadt. 7 Hasonló vagyok a pusztai pelikánhoz; olyanná lettem, mint a bagoly a romokon. 8 Virrasztok és olyan vagyok, mint a magános madár a háztetõn. 9 Minden napon gyaláznak engem ellenségeim, csúfolóim esküsznek én reám. 10 Bizony a port eszem kenyér gyanánt, és italomat könyekkel vegyítem, 11 A te felindulásod és búsulásod miatt; mert felemeltél engem és földhöz vertél engem. 12 Napjaim olyanok, mint a megnyúlt árnyék; magam pedig, mint a fû, megszáradtam. 13 De te Uram örökké megmaradsz, és a te emlékezeted nemzetségrõl nemzetségre [áll.] 14 Te kelj fel, könyörülj a Sionon! Mert ideje, hogy könyörülj rajta, mert eljött a megszabott idõ. 15 Mert kedvelik a te szolgáid annak köveit, és a porát is kímélik. 16 És félik a népek az Úrnak nevét, és e földnek minden királya a te dicsõségedet; 17 Mivelhogy az Úr megépítette a Siont, megláttatta magát az õ dicsõségében. 18 Oda fordult a gyámoltalanok imádsága felé, és azoknak imádságát meg nem útálta. 19 Irattassék meg ez a következõ nemzedéknek, és a teremtendõ nép dicsérni fogja az Urat. 20 Mert alátekintett az õ szentségének magaslatáról; a mennyekbõl a földre nézett le az Úr. 21 Hogy meghallja a fogolynak nyögését, [és] hogy feloldozza a halálnak fiait. 22 Hogy hirdessék a Sionon az Úrnak nevét, és az õ dicséretét Jeruzsálemben. 23 Mikor egybegyûlnek a népek mindnyájan, és az országok, hogy szolgáljanak az Úrnak. 24 Megsanyargatta az én erõmet ez útban, megrövidítette napjaimat. 25 Ezt mondám: Én Istenem! Ne vígy el engem az én napjaimnak felén; a te esztendeid nemzedékek nemzedékéig [tartanak.] 26 Régente fundáltad a földet, s az egek is a te kezednek munkája. 27 Azok elvesznek, de te megmaradsz; mindazok elavulnak, mint a ruha; mint az öltözetet, elváltoztatod azokat, és elváltoznak. 28 De te ugyanaz vagy, és a te esztendeid el nem fogynak. 29 A te szolgáidnak fiai megmaradnak, és az õ magvok erõsen megáll elõtted.

Károli Gáspár fordításának revideált változata (1908, Public Domain)

Lutherbibel 2017

Bitte um Wiederherstellung des Zion (Der fünfte Bußpsalm)

1 Ein Gebet für den Elenden, wenn er verzagt ist und seine Klage vor dem HERRN ausschüttet. 2 HERR, höre mein Gebet und lass mein Schreien zu dir kommen! 3 Verbirg dein Antlitz nicht vor mir in der Not, / neige deine Ohren zu mir; wenn ich dich anrufe, so erhöre mich bald! 4 Denn meine Tage sind vergangen wie ein Rauch, und meine Gebeine sind verbrannt wie von Feuer. 5 Mein Herz ist geschlagen und verdorrt wie Gras, dass ich vergesse, mein Brot zu essen. 6 Mein Gebein klebt an meiner Haut vor Heulen und Seufzen. 7 Ich bin wie eine Eule in der Wüste, wie ein Käuzchen in zerstörten Städten. 8 Ich wache und klage wie ein einsamer Vogel auf dem Dache. 9 Täglich schmähen mich meine Feinde, und die mich verspotten, fluchen mit meinem Namen. 10 Denn ich esse Asche wie Brot und mische meinen Trank mit Tränen 11 vor deinem Drohen und Zorn, weil du mich hochgehoben und zu Boden geworfen hast. 12 Meine Tage sind dahin wie ein Schatten, und ich verdorre wie Gras. 13 Du aber, HERR, bleibst ewiglich und dein Name für und für. 14 Du wollest dich aufmachen und über Zion erbarmen; denn es ist Zeit, dass du ihm gnädig seist, und die Stunde ist gekommen 15 – denn deine Knechte lieben seine Steine und tragen Leid um seine Trümmer –, 16 dass die Völker den Namen des HERRN fürchten und alle Könige auf Erden deine Herrlichkeit, 17 wenn der HERR Zion wieder baut und erscheint in seiner Herrlichkeit. 18 Er wendet sich zum Gebet der Verlassenen und verschmäht ihr Gebet nicht. 19 Das werde geschrieben für die Nachkommen; und das Volk, das er schafft, wird den HERRN loben. 20 Denn er schaut von seiner heiligen Höhe, der HERR sieht vom Himmel auf die Erde, 21 dass er das Seufzen der Gefangenen höre und losmache die Kinder des Todes, 22 dass sie in Zion verkünden den Namen des HERRN und sein Lob in Jerusalem, 23 wenn die Völker zusammenkommen und die Königreiche, dem HERRN zu dienen. 24 Er demütigt auf dem Wege meine Kraft, er verkürzt meine Tage. 25 Ich sage: Mein Gott, nimm mich nicht weg / in der Hälfte meiner Tage! Deine Jahre währen für und für. 26 Du hast vorzeiten die Erde gegründet, und die Himmel sind deiner Hände Werk. 27 Sie werden vergehen, du aber bleibst; sie werden alle veralten wie ein Gewand; wie ein Kleid wirst du sie wechseln, und sie schwinden dahin. 28 Du aber bleibst, wie du bist, und deine Jahre nehmen kein Ende. 29 Die Söhne deiner Knechte bleiben wohnen, und ihr Geschlecht wird vor dir gedeihen.