2.Samuel 18 | IBS-fordítás (Új Károli)
1 Megszámlálá pedig Dávid a népet, a mely vele vala, s ezredeseket és századosokat rendele föléjök.2 És hagyá Dávid a népnek harmadrészét Joáb keze alatt, és harmadrészét Séruja fiának, Abisainak, Joáb atyjafiának keze alatt, harmadrészét pedig [bízá] a Gitteus Ittai kezére. És monda a népnek a király: Bizony én magam is elmegyek veletek.3 De a nép monda: Ne jõjj; mert ha netalán mi megfutamodunk is, velünk nem gondolnak, és ha felerészben meghalunk is, velünk semmit sem gondolnak; de te [teszesz] [anynyit], mint mi tízezeren: jobb azért, hogy te a városból légy nékünk segítségül.4 Monda azért nékik a király: A mi néktek jónak tetszik, én azt mívelem. Megálla azért a király a kapuban, és az egész sereg megy vala ki százanként és ezerenként.5 Parancsola pedig a király Joábnak, Abisainak és Ittainak, mondván: Az én fiammal, Absolonnal én érettem kiméletesen bánjatok; hallá pedig ezt mind az egész had, mikor a király mindenik vezérnek parancsola Absolon felõl.6 Kiméne azért a nép a mezõre, az Izráel ellenébe, és megütközének az Efraim erdejénél.7 És megvereték ott az Izráel népe a Dávid szolgái által, és nagy veszteség volt ott azon a napon, [mintegy] húszezer emberé.8 És kiterjedt a harcz az egész vidékre, és a nép közül sokkal többet emészte meg az erdõ, mint a fegyver azon a napon.9 És találkozék Absolon Dávid szolgáival; Absolon pedig egy öszvéren ül vala. És beméne az öszvér a nagy cserfák sürû ágai alá, [hol] fennakadt fejénél fogva egy cserfán, függvén az ég és föld között, az öszvér pedig elszaladt alóla.10 Kit mikor egy ember meglátott, hírül adá Joábnak, és monda: Ímé, láttam Absolont egy cserfán függeni.11 Monda pedig Joáb az embernek, a ki megmondotta vala néki: Ímé láttad, és miért nem ütötted le ott õt a földre? Az én dolgom lett volna azután, hogy megajándékozzalak tíz ezüst [siklus]sal és egy övvel.12 Monda az ember Joábnak: Ha mindjárt ezer ezüstpénzt adnál is kezembe, nem ölném meg a király fiát; mert a mi fülünk hallására parancsolá a király néked, Abisainak és Ittainak, ezt mondván: Kiméljétek, bárki [legyen,] az ifjút, Absolont.13 Vagy ha orozva törtem volna életére - mivel a király elõtt semmi sem marad titokban - magad is ellenem támadtál volna.14 Monda azért Joáb: Nem akarok elõtted késedelmezni; és võn három nyilat kezébe és Absolonnak szívébe lövé, minthogy még élt a cserfán.15 Körülfogák akkor a Joáb fegyverhordozó szolgái tízen, és általverék Absolont, és megölék õt.16 Megfúvatá azután a trombitát Joáb, és megtére a nép Izráelnek ûzésébõl, mert kimélni akará Joáb a népet.17 Absolont pedig felvevék, és veték õt az erdõn egy nagy verembe, és igen nagy rakás követ hányának reá. És az egész Izráel elmeneküle, kiki az õ sátorába.18 Absolon pedig vett és még életében emelt magának emlékoszlopot, a mely a király völgyében van. Mert ezt mondja vala: Nincsen nékem oly fiam, a kin az én nevemnek emlékezete maradhatna; azért az oszlopot a maga nevére nevezé; és az Absolon oszlopának hívattatik mind e mai napig.19 Monda pedig Akhimás, Sádók fia: Majd elfutok, és megmondom a királynak, hogy megszabadította õt az Úr az õ ellenségeinek kezébõl.20 És monda néki Joáb: Ne légy ma hírmondó, hanem holnap mondd meg a hírt, ma pedig ne mondd meg; mivelhogy a király fia meghalt.21 Monda azonközben Joáb Kúsinak: Eredj el, mondd meg a királynak, a mit láttál; és meghajtá magát Kúsi Joáb elõtt, és elszaladt.22 És szóla ismét Akhimás, Sádók fia, és monda Joábnak: Bármint legyen, hadd fussak el én is Kúsi után! Monda Joáb: Miért futnál fiam; nem néked való [ez] a hírmondás?!23 Bármint legyen, hadd fussak el mégis! Õ pedig monda néki: Ám fuss el. Elfuta azért Akhimás a síkon való úton, és megelõzé Kúsit.24 Dávid pedig ül vala a két kapu között, és az õrálló felméne a kapu tetejére, a kõfalra, és felemelvén szemeit, látá, hogy egy ember igen fut egyedül.25 Kiálta azért az õrálló, és megmondá a királynak, és monda a király: Ha egyedül jõ, hír van az õ szájában. Amaz pedig mind közelebb jöve.26 Látá pedig az õrálló, hogy másik ember is fut, és lekiálta az õrálló a kapunállónak, mondván: Ímé [más] ember [is] fut egyedül. Akkor monda a király: Az is hírmondó.27 Monda ismét az õrálló: A mint látom, az elsõnek olyan a futása, mint Akhimásnak, a Sádók fiának; és monda a király: Jó ember az, és jó hírrel jõ.28 Kiáltván azért Akhimás, monda a királynak: Békesség! És meghajtá magát arczczal a földre a király elõtt, és monda: Áldott az Úr a te Istened, ki kezedbe adta az embereket, kik felemelték kezeiket az én uram ellen, a király ellen.29 Monda akkor a király: Hogy van Absolon fiam? Felele Akhimás: Látám a nagy sereglést, mikor elküldé Joáb a király szolgáját és a te szolgádat; de nem tudom, mi történt.30 És monda a király: Eredj tova, és állj meg ott; félreméne azért, és megálla ott.31 E közben Kúsi is megérkezett, és monda Kúsi: Ezt izenik a királynak, az én uramnak, hogy az Úr megszabadított ma téged mindeneknek kezébõl, a kik ellened támadtak volt.32 Monda a király Kúsinak: Hogy van Absolon fiam? Felele Kúsi: [Úgy] legyenek az én uramnak, a királynak minden ellenségei, és valakik te ellened gonoszul feltámadnak, mint a te fiad.33 És megháborodék a király, és felméne a kapu felett való házba, és síra, és ezt mondja vala mentében: [Szerelmes] fiam, Absolon! [édes] fiam, [édes] fiam, Absolon! bár én haltam volna meg te helyetted, Absolon, [édes] fiam, [szerelmes] fiam!
English Standard Version
Absalom Killed
1Then David mustered the men who were with him and set over them commanders of thousands and commanders of hundreds.2And David sent out the army, one third under the command of Joab, one third under the command of Abishai the son of Zeruiah, Joab’s brother, and one third under the command of Ittai the Gittite. And the king said to the men, “I myself will also go out with you.”3But the men said, “You shall not go out. For if we flee, they will not care about us. If half of us die, they will not care about us. But you are worth ten thousand of us. Therefore it is better that you send us help from the city.”4The king said to them, “Whatever seems best to you I will do.” So the king stood at the side of the gate, while all the army marched out by hundreds and by thousands.5And the king ordered Joab and Abishai and Ittai, “Deal gently for my sake with the young man Absalom.” And all the people heard when the king gave orders to all the commanders about Absalom.6So the army went out into the field against Israel, and the battle was fought in the forest of Ephraim.7And the men of Israel were defeated there by the servants of David, and the loss there was great on that day, twenty thousand men.8The battle spread over the face of all the country, and the forest devoured more people that day than the sword.9And Absalom happened to meet the servants of David. Absalom was riding on his mule, and the mule went under the thick branches of a great oak,* and his head caught fast in the oak, and he was suspended between heaven and earth, while the mule that was under him went on.10And a certain man saw it and told Joab, “Behold, I saw Absalom hanging in an oak.”11Joab said to the man who told him, “What, you saw him! Why then did you not strike him there to the ground? I would have been glad to give you ten pieces of silver and a belt.”12But the man said to Joab, “Even if I felt in my hand the weight of a thousand pieces of silver, I would not reach out my hand against the king’s son, for in our hearing the king commanded you and Abishai and Ittai, ‘For my sake protect the young man Absalom.’13On the other hand, if I had dealt treacherously against his life* (and there is nothing hidden from the king), then you yourself would have stood aloof.”14Joab said, “I will not waste time like this with you.” And he took three javelins in his hand and thrust them into the heart of Absalom while he was still alive in the oak.15And ten young men, Joab’s armor-bearers, surrounded Absalom and struck him and killed him.16Then Joab blew the trumpet, and the troops came back from pursuing Israel, for Joab restrained them.17And they took Absalom and threw him into a great pit in the forest and raised over him a very great heap of stones. And all Israel fled every one to his own home.18Now Absalom in his lifetime had taken and set up for himself the pillar that is in the King’s Valley, for he said, “I have no son to keep my name in remembrance.” He called the pillar after his own name, and it is called Absalom’s monument* to this day.
David Hears of Absalom’s Death
19Then Ahimaaz the son of Zadok said, “Let me run and carry news to the king that the Lord has delivered him from the hand of his enemies.”20And Joab said to him, “You are not to carry news today. You may carry news another day, but today you shall carry no news, because the king’s son is dead.”21Then Joab said to the Cushite, “Go, tell the king what you have seen.” The Cushite bowed before Joab, and ran.22Then Ahimaaz the son of Zadok said again to Joab, “Come what may, let me also run after the Cushite.” And Joab said, “Why will you run, my son, seeing that you will have no reward for the news?”23“Come what may,” he said, “I will run.” So he said to him, “Run.” Then Ahimaaz ran by the way of the plain, and outran the Cushite.24Now David was sitting between the two gates, and the watchman went up to the roof of the gate by the wall, and when he lifted up his eyes and looked, he saw a man running alone.25The watchman called out and told the king. And the king said, “If he is alone, there is news in his mouth.” And he drew nearer and nearer.26The watchman saw another man running. And the watchman called to the gate and said, “See, another man running alone!” The king said, “He also brings news.”27The watchman said, “I think the running of the first is like the running of Ahimaaz the son of Zadok.” And the king said, “He is a good man and comes with good news.”28Then Ahimaaz cried out to the king, “All is well.” And he bowed before the king with his face to the earth and said, “Blessed be the Lord your God, who has delivered up the men who raised their hand against my lord the king.”29And the king said, “Is it well with the young man Absalom?” Ahimaaz answered, “When Joab sent the king’s servant, your servant, I saw a great commotion, but I do not know what it was.”30And the king said, “Turn aside and stand here.” So he turned aside and stood still.
David’s Grief
31And behold, the Cushite came, and the Cushite said, “Good news for my lord the king! For the Lord has delivered you this day from the hand of all who rose up against you.”32The king said to the Cushite, “Is it well with the young man Absalom?” And the Cushite answered, “May the enemies of my lord the king and all who rise up against you for evil be like that young man.”33* And the king was deeply moved and went up to the chamber over the gate and wept. And as he went, he said, “O my son Absalom, my son, my son Absalom! Would I had died instead of you, O Absalom, my son, my son!”
Diese Website verwendet Cookies, um Ihnen die bestmögliche Nutzererfahrung bieten zu können.