Jakobus 1

Újszövetség: élet, igazság és világosság

1 Jakab, Istennek és az Úr Jézus Krisztusnak szolgája, az elszórtan lévő tizenkét nemzetségnek üdvözletét küldi.2 Teljes örömnek tartsátok, atyámfiai, amikor különféle kísértésekbe estek,3 tudván, hogy a ti hitetek próbája állhatatosságot eredményez.4 Az állhatatosság pedig tökéletessé teszi a cselekedetet, hogy tökéletesek és fedhetetlenek legyetek minden fogyatkozás nélkül.5 Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, aki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül megadja.6 De hittel kérje semmit sem kételkedve, mert aki kételkedik, olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt.7 Ne gondolja, hogy kaphat valamit az Úrtól az ilyen8 kétszívű és minden útjában állhatatlan ember.9 Dicsekedjék pedig az alacsony sorsú méltóságával,10 a gazdag pedig nyomorúságával, mert elmúlik, mint a fű virága.11 Mert felkel a nap nagy hevével és elszárítja a füvet, és annak virága elhull, és szépsége elvész: így vész el a gazdag is a maga útján.12 Boldog ember az, aki a kísértésben kitart, mert miután kiállta a próbát, elveszi az élet koronáját, amit az Úr ígért az őt szeretőknek.13 Senki se mondja, amikor megkísértetik: az Isten kísért engem, mert Isten gonoszsággal nem kísérthető és őmaga sem kísért senkit.14 Mert mindenkit saját kívánsága vonja és csábítja.15 Azután a kívánság megfoganva bűnt szül. A bűn pedig teljességre jutva halált nemz.16 Ne tévelyegjetek, szeretett atyámfiai.17 Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, a világosság Atyjától származik, akinél nincs változás, sem a változandóságnak árnyéka.18 Az ő akarata szült minket az igazságnak igéje által, hogy az ő teremtményeinek első zsengéje legyünk.19 Azért, szeretett atyámfiai, legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra,20 mert ember haragja Isten igazságát nem szolgálja.21 Elvetve azért minden szennyet és mindenféle gonoszságot, szelídséggel fogadjátok a belétek oltott igét, amely megtarthatja lelketeket.22 Az igének pedig megtartói legyetek, nemcsak hallgatói, megcsalva magatokat.23 Mert ha valaki hallgatója az igének és nem megtartója, az ahhoz az emberhez hasonlít, aki tükörben megnézi arcát.24 Megnézi ugyan magát, de elmegy és azonnal elfelejti, milyen volt.25 De aki belenéz a szabadság tökéletes törvényébe és megmarad mellette, az nem feledékeny hallgatója, sőt tevékeny megvalósítója: az boldog lesz cselekedeteiben.26 Ha valaki kegyesnek látszik közöttetek, de nem zabolázza meg nyelvét, és még önmagát is áltatja, annak kegyessége hiábavaló.27 A tiszta és igazi kegyesség Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket nyomorúságukban, és tisztán megőrizni önmagát a világtól.