Súgó

Hungarian

Péter meggyógyítja a sánta embert

1 Péter és János egyszer együtt mentek fel a templomba, a kilenc órai imádkozásra.
2 Ekkor odahoztak egy embert, aki születésétől fogva sánta volt, és akit minden nap le szoktak tenni a templom kapujánál, melyet Ékesnek neveznek, hogy alamizsnát kérjen azoktól, akik bemennek a templomba.
3 Amikor meglátta, hogy Péter és János a templomba akarnak bemenni, alamizsnát kért tőlük.
4 Péter pedig rátekintett Jánossal együtt, és ezt mondta: ,,Nézz reánk!''
5 Ő pedig rájuk figyelt, remélve, hogy valamit kap tőlük.
6 Péter pedig ezt mondta: ,,Ezüstöm és aranyam nincsen nekem, hanem amim van, azt adom neked: a Názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel és járj!''
7 És jobb kezénél fogva felemelte őt, és azonnal megerősödtek a lábai és bokái,
8 és felugorva megállt, és járt. Bement velük a templomba is, járkálva, és szökdelve, és dicsérte az Istent.
9 És látta az egész nép, hogy jár, és dicséri az Istent.
10 Megismerték, hogy ő volt az, aki alamizsnáért ült a templomnak Ékes kapujában, és megteltek csodálkozással, és álmélkodtak, hogy mi történt vele.

Péter bizonyságot tesz Krisztusról

11 Amikor pedig a sánta, aki meggyógyult ragaszkodott Péterhez és Jánoshoz, az egész nép álmélkodva futott hozzájuk a csarnokba, melyet Salamonénak neveztek.
12 Amikor pedig ezt látta Péter, ezt mondta a népnek: ,,Izrael férfiai, miért csodálkoztok ezen, vagy miért néztek reánk, mintha tulajdon erőnkkel vagy jámborságunkkal műveltük volna azt, hogy járjon?
13 Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak Istene, a mi atyáinknak Istene megdicsőítette az ő Fiát, Jézust, akit ti elárultatok, és megtagadtatok Pilátus előtt, noha ő úgy ítélt, hogy elbocsátja.
14 Ti pedig azt a szentet és igazat megtagadtátok, és azt kívántátok, hogy a gyilkos embert bocsássa szabadon nektek,
15 az életnek fejedelmét pedig megöltétek, akit az Isten feltámasztott a halálból, aminek mi vagyunk tanúi.
16 Az ő nevébe vetett hit, az ő neve erősítette meg ezt, akit láttok és ismertek, és a hit, mely ő általa van, adta neki ezt az ép egészséget mindannyiótok szeme láttára.
17 De most, atyámfiai, tudom, hogy tudatlanságból cselekedtetek, amikképpen a ti elöljáróitok is.
18 Az Isten pedig, ekképpen töltötte be, amit előre megmondott prófétái által, hogy a Krisztus szenvedi fog.
19 Bánjátok meg azért, és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek, hogy így eljöjjön az Úrtól a felüdülés ideje,
20 és elküldje a Jézus Krisztust, akit nektek előre hirdetett.
21 Akit az égnek kell magába fogadnia mind addig az időkig, míg újjá teremtetnek mindazok, amelyekről az Isten kezdettől fogva szólott szent prófétái által.
22 Mert Mózes ezt mondta az atyáknak: Prófétát támaszt nektek az Úr, a ti Istenetek, atyátokfiai közül, mint engem: őt hallgassátok mindenben, amit csak szól nektek.
23 Mindazokat pedig, akik nem hallgatnak arra a prófétára, ki fogják irtatni a nép közül
24 De a próféták is mindnyájan Sámueltől, és a következőktől fogva, akik csak szóltak, ezekről a napokról jövendöltek.
25 Ti vagytok a prófétáknak és a szövetségnek fiai, melyet Isten szerzett a mi atyáinkkal, Ábrahámnak ígérve: »A te magodban áldást nyer a földnek valamennyi nemzetsége.«
26 Az Isten az ő Fiát, Jézust első sorban nektek támasztotta fel, elküldte őt, hogy megáldjon titeket, mindegyikőtöket megtérítve bűneitekből.''
© 2017 ERF Medien