Súgó

Hungarian

1 Kérünk pedig titeket, atyámfiai, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetele és a hozzá való összegyűjtésünk dolgában
2 elhamarkodottan meg ne inogjatok ítélőképességetekben, félre ne vezessen titeket valamiféle kinyilatkoztatás, tanítás vagy nekünk tulajdonított levél, mintha itt volna már az Úr napja.
3 Ne csaljon meg titeket senki semmiképpen, mert az a nap nem jön el addig, amíg be nem következik a hittől való elszakadás, és meg nem jelenik a törvénytipró, a kárhozat fia,
4 aki ellene támad, és fölébe emeli magát mindannak, amit Istennek vagy imádandónak mondanak, sőt maga ül be Isten templomába, és azt állítja, hogy ő Isten.
5 Nem emlékeztek, hogy mindezt megmondtam nektek, amikor nálatok voltam?
6 Azt is tudjátok, most mi tartja vissza, hogy majd a maga idejében jelenjék meg.
7 Működik ugyan már a törvénytiprás titkos bűne, csakhogy annak, aki azt most még visszatartja, félre kell állnia az útból.
8 És akkor fog megjelenni a törvénytipró, akit az Úr megöl szája leheletével, és megsemmisít dicsőséges eljövetelével.
9 Annak megjelenése a sátán munkája a hazugság minden hatalmával, jeleivel és csodáival
10 és a gonoszságnak mindenféle csalásával, azok romlására, akik elvesznek, mert nem voltak hajlandók szeretni az igazságot, hogy üdvözüljenek.
11 Ezért Isten súlyos tévelygést bocsát rájuk, hogy a hazugságnak higgyenek.
12 Így mindazok ítélet alá kerülnek, akik nem hittek az igazságnak, hanem az igazságtalanságban gyönyörködtek.
13 Mi pedig mindenkor hálaadással tartozunk Istennek érettetek, atyámfiai, akiket szeret az Úr, hogy kezdettől fogva kiválasztott titeket Isten az üdvösségre, a Lélek által való megszentelésben és az igazság hitében,
14 amire elhívott titeket a mi evangéliumunk által, hogy részesüljetek a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőségében.
15 Ezért, atyámfiai, legyetek állhatatosak, és tartsátok meg azokat a tanításokat, amelyeket akár beszédünkből, akár levelünkből tanultatok.
16 Maga pedig a mi Urunk Jézus Krisztus és Isten, a mi Atyánk, aki szeretett minket, és kegyelméből örök vigasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg,
17 vigasztalja meg a ti szíveteket, és erősítsen meg titeket jó szóban és cselekedetben egyaránt.
© 2017 ERF Medien