Schließen
BibleServer is a donation based project by ERF Medien. 25 € will help us to secure next years funding.
Súgó

Hungarian

Az ötezer ember megvendégelése

1 Ezek után elment Jézus a Galileai-tengeren, a Tiberiáson túl.
2 És nagy sokaság követte őt, mert látták az ő csodatételeit, amelyeket cselekedett a betegeken.
3 Felment pedig Jézus a hegyre, és leült ott a tanítványaival.
4 Közel volt pedig húsvét, a zsidók ünnepe.
5 Mikor azért felemelte Jézus a szemeit, és látta, hogy nagy sokaság jön hozzá, mondta Fülöpnek: ,,Honnan vegyünk kenyeret, hogy ehessenek ezek?''
6 Ezt pedig azért mondta, hogy próbára tegye őt, mert ő maga tudta, mit akar cselekedni.
7 Felelt neki Fülöp: ,,Kétszáz dénár árú kenyér nem elég nekik, hogy mindegyikük kapjon valami keveset.''
8 Egyik az ő tanítványai közül, András, Simon Péter testvére ezt mondta neki:
9 ,,Van itt egy gyermek, akinek van öt árpakenyere és két hala, de mi az ennyinek?''
10 Jézus pedig mondta: ,,Ültessétek le az embereket.'' És nagy fű volt azon a helyen. Leültek azért a férfiak, szám szerint mintegy ötezren.
11 Jézus pedig vette a kenyereket, és hálát adva adta a tanítványoknak, a tanítványok pedig azoknak, akik ültek, hasonlóképpen a halakból is, amennyit akartak.
12 Amint pedig jóllaktak, mondta a tanítványainak: ,,Szedjétek össze a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne vesszen.''
13 Összeszedtek azért és megtöltöttek tizenkét kosarat az öt árpakenyérből való darabokkal, amelyek megmaradtak azok után, akik ettek.
14 Az emberek azért látva a jelt, amelyet Jézus tett, ezt mondták: ,,Bizonnyal ez az a próféta, aki eljövendő volt a világra.''
15 Jézus pedig, amint észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják ragadni, hogy királlyá tegyék, ismét elvonult egymaga a hegyre.

Jézus a tengeren jár

16 Mikor pedig beesteledett, lementek az ő tanítványai a tengerhez,
17 és beszállva a hajóba, elmentek a tengeren túlra Kapernaumba. Már sötétség volt, és még mindig nem ment oda hozzájuk Jézus.
18 A tenger a nagy szél fúvása miatt háborgott.
19 Mikor azért huszonöt, vagy harminc futamnyira beeveztek, meglátták Jézust, amint jár a tengeren, és a hajóhoz közeledik, megrémültek.
20 Ő pedig mondta nekik: ,,Én vagyok, ne féljetek!''
21 Be akarták azért őt venni a hajóba, de a hajó azonnal annál a földnél volt, amelyre mentek.

A sokaság mennyei kenyeret kér

22 Másnap a sokaság, amely a tengeren túl állott, látták, hogy nem volt ott más hajó, csak az az egy, amelybe Jézus tanítványai szálltak, és hogy Jézus nem ment be az ő tanítványaival a hajóba, hanem csak az ő tanítványai mentek el.
23 De jöttek más hajók Tiberiásból közel ahhoz a helyhez, ahol a kenyeret ették, miután hálákat adott az Úr:
24 Mikor azért látta a sokaság, hogy sem Jézus, sem a tanítványai nincsenek ott, beszálltak ők is a hajókba, és elmentek Kapernaumba, keresve Jézust.
25 És megtalálva őt a tengeren túl, mondták neki: ,,Mester, mikor jöttél ide?''
26 Jézus így felelt nekik: ,,Bizony, bizony mondom néktek: nem azért kerestek engem, mert jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek abból a kenyerekből, és jóllaktatok.
27 Ne azért az eledelért munkálkodjatok, amely elvész, hanem azért az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet az Emberfia ad majd nektek, mert őt pecsétjével igazolta az Isten.''
28 Ők pedig ezt mondták neki: ,,Mit csináljunk, hogy az Isten dolgait cselekedjük?''
29 Jézus így felelt nekik: ,,Az az Isten dolga, hogy higgyetek abban, akit ő küldött.''
30 Erre megkérdezték: ,,Micsoda jelt mutatsz tehát te, hogy miután láttuk, higgyünk neked? Mit cselekszel?
31 Atyáink a mannát ették a pusztában, amint meg van írva: Mennyei kenyeret adott enniük.''
32 Mondta azért nekik Jézus: ,,Bizony, bizony mondom néktek: nem Mózes adta néktek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja majd néktek az igazi mennyei kenyeret.
33 Mert az az Istennek kenyere, amely mennyből száll alá, és életet ad a világnak.''
34 Erre ezt mondták neki: ,,Uram, mindenkor add nékünk ezt a kenyeret!''

Jézus az élet kenyere

35 Jézus pedig azt mondta nekik: ,,Én vagyok az életnek kenyere, aki énhozzám jön, semmiképpen meg nem éhezik, és aki hisz énbennem, meg nem szomjazik soha.
36 De mondtam néktek, hogy noha láttatok engem, még sem hisztek.
37 Mindenki, akit nekem ad az Atya, énhozzám jön, és azt, aki hozzám jön, semmiképpen ki nem vetem.
38 Mert azért szálltam le a mennyből, hogy ne a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem.
39 Annak, aki elküldött engem, az az akarata, hogy amit nekem adott, abból semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam azt az utolsó napon.
40 Az Atyának az az akarata, hogy mindaz, aki látja a Fiút, és hisz ő benne, örök élete legyen, és én feltámasszam azt az utolsó napon.''
41 Zúgolódtak azért a zsidók őellene, mert azt mondta: ,,Én vagyok az a kenyér, amely a mennyből szállott alá.''
42 És mondták: ,,Nem Jézus ez, a József fia, akinek mi ismerjük atyját és anyját? Akkor hogyan mondhatja: A mennyből szálltam alá?''
43 Jézus ezt felelte nekik: ,,Ne zúgolódjatok egymás között!
44 Senki sem jöhet én hozzám, hacsak nem az Atya vonzza, aki elküldött engem, én pedig feltámasztom azt az utolsó napon.
45 Meg van írva a prófétáknál: És mindnyájan Istentől tanítottak lesznek. Aki azért az Atyától hallott és tanult, én hozzám jön.
46 Nem mintha az Atyát valaki látta volna, csak az, aki Istentől van, az látta az Atyát.
47 Bizony, bizony mondom néktek: Aki énbennem hisz, örök élete van annak.
48 Én vagyok az életnek kenyere.
49 A ti atyáitok a mannát ették a pusztában, és meghaltak.
50 Ez az a kenyér, amely a mennyből szállt alá, hogy ki-ki egyen belőle, és meg ne haljon.
51 Én vagyok az élő kenyér, amely a mennyből szállt alá: ha valaki eszik ebből a kenyérből, él örökké. És az a kenyér pedig, amelyet én adok, az én testem, amelyet én adok a világ életéért.''

Jézus teste igazi étel, és vére igazi ital

52 Tusakodtak azért a zsidók egymás között, mondván: ,,Hogyan adhatja ez nékünk a testét, hogy azt együk?''
53 Jézus ezt mondta nekik: ,,Bizony, bizony mondom néktek: ha nem eszitek az Emberfiának testét, és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek.
54 Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon.
55 Mert az én testem bizony étel, és az én vérem bizony ital.
56 Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az énbennem lakik és én is abban.
57 Ahogyan elküldött engem az élő Atya, és én az Atya által élek: úgy az is, aki engem eszik, él énáltalam.
58 Ez az a kenyér, amely a mennyből szállt alá, nem úgy, amint a ti atyáitok ették a mannát, és meghaltak: aki ezt a kenyeret eszi, él örökké.''
59 Ezeket mondta a zsinagógában, amikor tanított Kapernaumban.

A tanítványok zúgolódása és Péter vallástétele

60 Sokan azért, akik hallották ezeket az ő tanítványai közül, ezt mondták: ,,Kemény beszéd ez, ki hallgathatja őt?''
61 Jézus pedig magában tudta, hogy emiatt zúgolódnak az ő tanítványai, ezt mondta nekik: ,,Titeket ez megbotránkoztat?
62 Hát ha meglátjátok az Emberfiát felszállni oda, ahol előbb volt?!
63 A lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, amelyeket én szólok nektek, lélek és élet.
64 De vannak némelyek közöttetek, akik nem hisznek.'' Mert kezdettől fogva tudta Jézus, kik azok, akik nem hisznek, és ki az, aki elárulja őt.
65 És ezt mondta: ,,Azért mondtam néktek, hogy senki sem jöhet énhozzám, hacsak nem az én Atyámtól van megadva neki.''
66 Ettől fogva sokan visszavonultak az ő tanítványai közül, és nem jártak többé ővele.
67 Mondta azért Jézus a tizenkettőnek: ,,Vajon ti is el akartok menni?''
68 Simon Péter így felelt: ,,Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van tenálad.
69 És mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia.''
70 Jézus így felelt nekik: ,,Nem én választottalak ki titeket, a tizenkettőt? És egy közületek ördög.''
71 Ezen pedig Júdás Iskáriótest értette, Simon fiát, mert ez akarta őt elárulni, noha egy volt a tizenkettő közül.
© 2016 ERF Medien