1 Nincsen azért már semmi kárhoztatásuk azoknak, akik a Krisztus Jézusban vannak,akik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint.
2 Mert az élet Lelkénektörvénye megszabadított engem Jézus Krisztus által a bűn és halál törvényétől.
3 Mert ami a törvénynek lehetetlen volt, mivel erőtlen volt a test miatt, Istenaz ő Fiát elküldte a bűnös testhez hasonló formában a bűn miatt, és kárhoztatta a bűnt atestben.
4 Hogy a törvény igazsága beteljesüljön bennünk, akik nem test szerintjárunk, hanem Lélek szerint.
5 Mert akik test szerint élnek, a test dolgairagondolnak, akik pedig Lélek szerint élnek, a Lélek dolgaira.
6 Mert a testtörekvése halál. A Lélek törekvése pedig élet és békesség.
7 Mert a testtörekvése ellenségeskedés Istennel, mert Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem isteheti.
8 Akik test szerint élnek nem lehetnek kedvesek Isten előtt.
9 De ti nem test szerint éltek, hanem Lélek szerint, ha ugyan Isten Lelke lakikbennetek. Akiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé.
10 Ha pedigKrisztus bennetek van, bár a test halott a bűn miatt, a lélek ellenben él a megigazulás által.
11 Ha annak Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halálból, akkoraz, aki feltámasztotta Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeteket is az ő benneteklakó Lelke által.
12 Ezért, atyámfiai nem vagyunk adósok a testnek, hogy testszerint éljünk.
13 Mert ha test szerint éltek meghaltok, de ha a testcselekedeteit a Lélekkel megölitek, élni fogtok.
14 Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten gyermekei.
15 Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét félnetek kelljen, hanem afiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abbá, Atyám!
16 Maga a Lélek teszbizonyságot a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk.
17 Ha pediggyermekek, akkor örökösök is, örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együttszenvedünk, hogy vele együtt dicsőüljünk is meg.
18 Mert azt tartom, hogy amiket most szenvedünk nem hasonlíthatók ahhoz adicsőséghez, amely majd nyilvánvalóvá lesz rajtunk.
19 Mert a teremtett világsóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.
20 Mert a termetett világhiábavalóság alá vettetett, de nem önként, hanem az által, aki alávetette,
21 azzal a reménységgel, hogy maga a teremtett világ is megszabadul aromlandóság rabságából az Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára.
22 Merttudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt nyög és vajúdik mind ez ideig.
23 De nemcsak ez a világ, hanem maguk a Lélek zsengéjének birtokosai, mi magunkis fohászkodunk magunkban várva a fiúságot, testünk megváltását.
24 Mertreménységben tartattunk meg, a reménység pedig, ha látható, nem reménység, mert amit lát valaki,miért remélné azt?
25 Ha pedig, amit nem látunk, azt reméljük, békességestűréssel várjuk.
26 Hasonlóképen a Lélek is segítségére van a mierőtlenségünknek. Mert azt, amit kérnünk kell, nem tudjuk úgy, ahogy kellene, de maga a Lélekesedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.
27 Aki pedig a szíveketvizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint esedezik a szentekért.
28 Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Isten szeretik, minden javukra van, mintakik az ő végzése szerint elhívottak.
29 Mert akiket eleve kiválasztott, azokateleve el is rendelte, hogy hasonlók legyenek Fia képmásához, hogy ő legyen az elsőszülött sokatyafi között.
30 Akiket pedig eleve elrendelt, azokat el is hívta; és akiketelhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.
31 Mit mondjunk azért ezekre? Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?
32 Aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta,hogyne ajándékozna vele együtt mindent nekünk?
33 Kicsoda vádolja az Istenválasztottait? Isten az, aki megigazít.
34 Kicsoda az, aki kárhoztat? Krisztus az, aki meghalt, sőt aki fel istámadott, aki az Isten jobbján van, aki esedezik értünk.
35 Kicsoda szakít elminket Krisztus szeretetétől? Nyomorúság vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhség, vagymezítelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver?
36 Amint meg van írva: ,,Éretted gyilkoltatunk minden napon, úgytekintenek minket, mint vágó juhokat.''
37 De mindezekbendiadalmaskodunk, az által, aki minket szeretett.
38 Mert meg vagyok győződve,hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók,sem következendők,
39 sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nemszakíthat el minket Isten szeretetétől, amely a mi Urunkban, Jézus Krisztusban van.