Help

Hungarian

Fading

Bevezetés

1 Első könyvemet, Teofilus, azokról írtam, amiket Jézus elkezdett cselekedni éstanítani,
2 egészen addig a napig, melyen fölvitetett, miután parancsolatokatadott a Szentlélek által az apostoloknak, akiket magának választott.
3 Nekik aző szenvedése után sok jel által megmutatta, hogy él, negyven napon át megjelent nekik, és szóltaz Isten országára tartozó dolgokról.

A Szentlélek ígérete és Jézus mennybemenetele

4 Velük összejött és meghagyta nékik, hogy ne menjenek el Jeruzsálemből,hanem várják be az Atyának ígéretét, melyet úgymond, ,,hallottatok tőlem:
5 hogy János ugyan vízzel keresztelt, ti azonban Szentlélekkel fogtokmegkereszteltetni nem sok nap múlva.''
6 Mikor azért ők egybegyűltek,megkérdezték tőle: ,,Uram, nem most állítod helyre Izraelnek országát?''
7 Ezt felelte nekik: ,,Nem a ti dolgotok tudni az időket vagyalkalmakat, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett.
8 Hanem, miután aSzentlélek eljön hozzátok, erőt kaptok: és tanúim lesztek nekem úgy Jeruzsálemben, mint egészJúdeában, és Samáriában és a földnek mind a végső határáig.''
9 És miután ezeket mondta, szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta előt szemeik elől.
10 Amint szemeiket az égre függesztették, amikor ő elment, ímekét férfiú állott meg mellettük fehér ruhában,
11 És így szóltak:,,Galileabeli férfiak, miért álltok itt felnézve a mennybe? Ez a Jézus, aki felvitetetttőletek a mennybe, úgy jön el, amikképpen láttátok őt felmenni a mennybe.''
12 Ezután visszatértek Jeruzsálembe a hegyről, melyet Olajfák hegyénekhívnak, mely Jeruzsálem mellett van, egy szombatnapi járóföldre.
13 Amikormegérkeztek, felmentek a felsőházba, ahol megszálltak: Péter és Jakab, János és András, Fülöp ésTamás, Bertalan és Máté, Jakab, az Alfeus fia, és Simon, a zelóta és Júdás, a Jakab fia.
14 Mindnyájan egy szívvel-lélekkel, az imádkozással és a könyörgéssel voltakelfoglalva, az asszonyokkal és Máriával, Jézusnak anyjával, és az ő testvéreivel együtt.

Mátyás apostollá választása

15 Azokban a napokban felkelve Péter a tanítványok között -- volt ott együttmintegy százhúsz főnyi sokaság --, ezt mondta:
16 ,,Atyámfiai, férfiak,szükséges volt, hogy beteljesedjen az Írás, melyet megjövendölt a Szentlélek Dávid szája általJúdásról, aki vezetőjük lett azoknak, akik megfogták Jézust.
17 Mert közénktartozott, és elnyerte ennek a szolgálatnak az osztályrészét.
18 (Mezőt szerzetthamisságának béréből, és lezuhanva, elhasadt középen, és minden belső része kiomlott.
19 És ezt megtudták mindazok, akik Jeruzsálemben laknak, úgyhogy azt a mezőttulajdon nyelvükön Akeldamának, azaz Vérmezőnek nevezték el.)
20 Mert meg vanírva a Zsoltárok könyvében: Legyen az ő lakóhelye puszta és ne legyen lakó abban. És: Az őpüspökségét más vegye át.
21 Szükséges azért, hogy azok közül a férfiak közül,akik velünk együtt jártak minden időben, míg az Úr Jézus közöttünk járt-kelt,
22 a János keresztségétől kezdve mind addig a napig, melyen fölvitetett amennybe tőlünk, azok közül még valaki az ő feltámadásának tanúja legyen velünkegyütt.''
23 Ezért előállítottak kettőt, Józsefet, akit Barsabbásnakhívnak, akinek mellékneve Jusztusz volt, és Mátyást,
24 és így imádkoztak:,,Te, Uram, ki mindenkinek szívét ismered, mutasd meg a kettő közül azt, akitkiválasztottál,
25 hogy elnyerje az osztályrészét e szolgálatnak ésapostolságnak, melytől eltévelyedett Júdás, hogy az ő helyére jusson.''
26 Sorsot vetettek azért közülük, és a sors Mátyásra esett, és így a tizenegyapostol közé számlálták.
© 2010 ERF Online
Fading